Lénárt László (Szentes, 1970. március 26. –) magyar színész.

Életpályája 1970-ben született. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, irodalmi–drámai tagozaton. Színi tanulmányait a Nemzeti Színház Stúdiójában folytatta. 1990-től a Békéscsabai Jókai Színháznál indult színészi pályája, majd 1992 és 1995 között a Győri Nemzeti Színházhoz szerződött. Szabadúszóként játszott többek között az Evangélium Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a szarvasi Cervinus Teátrumban, a Pinceszínházban, a Fogi Gyermekszínház, az Aranyszamár Bábszínház előadásaiban. 2006-ban alapította meg saját társulatát, a Teatro Társulatot, azzal a céllal, hogy a magyar és a világirodalom kiemelkedő alakjait megismerje a közönség. 2013-tól játszik a Soproni Petőfi Színházban, 2017-től a Turay Ida Színházban, 2018-tól az Új Nemzeti Kamara Színházban is. Dalszövegírással és mesejátékok adaptálásával, színpadra állításával is foglalkozik. Rendszeresen szinkronizál és szerepel filmes produkciókban is. 2019-től a Békéscsabai Jókai Színház színésze.

Fontosabb színházi szerepei

Bemutatott színpadi műveiből Lénárt László – ifj. Straub Dezső: Bambi Mujahid Zoltán – Lénárt László: Az oroszlánkirály meséje Hans Christian Andersen – Harmath Imre – Lénárt László: A kis hableány Jókai Mór – Rossa László – Lénárt László: Szaffi Fekete István – Lénárt László – Bor Viktor: Vuk Bálint Ágnes – Bor Viktor – Lénárt László: Frakk, a macskák réme

Filmek, tv Dinotópia (sorozat, (2003) ... Rendőr A temetetlen halott (2004) Hacktion (sorozat, (2013) ... Richárd Csonka délibáb (2015)... ÁVH-s Kincsem (2017) Jóban Rosszban (sorozat, 2021–2022) ... Szekeres Iván Oltári történetek (sorozat, 2022) ... Bernáth István Hazatalálsz (sorozat, 2024) ... navos férfi Gólkirályság (sorozat, 2024) ...MLSZ ellenőr

Források Turay Ida Színház Teatro Társulat

https://ujnemzeti.hu/tarsulat/ További információk

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Szentesiek Kategória:Élő személyek