A Windows Embedded CE 6.0 a Microsoft Windows CE termékcsaládjának hatodik főverziója. A „Yamazaki” kódnevű rendszer 2006. november 1-jén jelent meg. Elődjétől eltérően a kernel 32 helyett folyamatot támogat, amelyek 32 MB helyett már 2 GB virtuális címteret használhatnak.
A szoftver forráskódja korlátozottan nyílt, így a fejlesztők a rendszermag szintjén szabadon végezhetnek módosításokat anélkül, hogy azokat a Microsofttal vagy versenytársaikkal meg kelljen osztaniuk. A Windows Phone 7 részben a Windows Embedded CE 6.0 R3-on alapszik.
Új funkciók Egyes rendszereszközök (például fájlrendszer, eszközkezelő) a rendszermagba kerültek át; ezeket futtatható állományokból dinamikus csatolású könyvtárakká alakították át. A Platform Builder a Visual Studio 2005 beépülő moduljaként érhető el (így szükséges a program telepítése). Az exFAT fájlrendszer és csak olvasható módban az UDF 2.5 is támogatott.
A szoftverben elérhetők a 802.11i (WPA2) és 802.11e (QoS) vezeték nélküli szabványok is.
R3 A Windows CE 6.0 R3 verziója 2009 szeptemberében vált elérhetővé a rendszerépítők számára. A Zune HD alapját is képező rendszer jelentősebb újdonságai: Silverlight for Windows Embedded: interaktív felületek létrehozásához szükséges képességek Internet Explorer Embedded: többujjas érintés támogatása és testre szabható felület Flash Lite 7: interaktív weboldalak megjelenítése Touch and Gesture: négyujjas érintés és három dimenziós megjelenítés támogatása Connection Manager: több hálózati csatoló kezelése Microsoft Office- és PDF-megjelenítő: Word, Excel, PowerPoint és PDF formátumok olvasása
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Embedded CE 6.0