Cyril Northcote Parkinson brit haditengerészet-történész, mintegy 60 könyv szerzője, amelyek közül a leghíresebb a Parkinson törvénye (1957), amelyben Parkinson kifejtette törvényétParkinson, Cyril Northcote. "Parkinson's Law." The Economist. The Economist Newspaper, 19 November 1955. Web. 14 April 2015. <http://www.economist.com/node/14116121 >., kijelentve, hogy „egy munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt”, ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy a közigazgatás és menedzsment fontos tudósaként tekintsenek rá.
Előélete és tanulmányai William Edward Parkinson (1871–1927), a North East County School művészeti mestere, 1913-tól a York School of Arts and Crafts igazgatója, valamint felesége, Rose Emily Mary Curnow (született 1877) legfiatalabb fia a St. Peter's Schoolban, Yorkban, 1929-ben ösztöndíjat nyert a cambridge-i Emmanuel CollegeAz Emmanuel College a Cambridge-i Egyetem egyik főiskolája. 1584-ben Sir Walter Mildmay (1523 – 1589), I. Erzsébet pénzügyminisztere alapította. történelmének tanulmányozására. 1932-ben szerzett BA fokozatot. Egyetemistaként Parkinson érdeklődését felkeltette a haditengerészet története, amikor a Pellew család hozzáférést biztosított számára a családi papírokhoz a nemrégiben alapított Nemzeti Tengerészeti Múzeumban (National Maritime Museum). Az újságok képezték az alapját első könyvének, Edward Pellew, Exmouth vikomtjáról.Edward Pellew admirális, Exmouth első vikomtja (1757. április 19. – 1833. január 23.) brit haditengerészeti tiszt. Harcolt az amerikai függetlenségi háborúban, a francia forradalmi- és napóleoni háborúkban. 1934-ben, a londoni King's College végzős hallgatójaként PhD disszertációját a keleti tengerek kereskedelme és háborúja, 1803–1810 témakörben írta, amelyet 1935-ben a haditengerészet-történeti Julian Corbett-díjjal tüntettek ki.A modern haditengerészettörténeti Julian Corbett-díjat 1924-ben H. E. Corbett alapította testvére, Sir Julian Corbett (1854–1922) tengerészeti történész emlékére. A díjat először 1926-ban ítélték oda, a londoni egyetem évente ajánlotta fel egy eredeti kutatásért a haditengerészet történetében.
Tudományos és katonai karrier Parkinsont 1934-ben végzős hallgatóként a 22. londoni ezred (The Queen's) Területi Hadseregébe rendelték be, ugyanabban az évben hadnaggyá léptették elő, és 1935-ben V. György király jubileumán egy gyalogsági századot irányított. Ugyanebben az évben a cambridge-i Emmanuel College tudományos munkatársává választotta. Cambridge-ben a Cambridge-i Egyetem Tisztiképző Hadtestének gyalogsági egységét irányította. 1937-ben kapitánnyá léptették elő.
1938-ban a devoni tivertoni Blundell's School történelmi mestere lett, majd oktató a dartmouthi Royal Naval College-ban 1939-ben. 1940-ben csatlakozott a Queen's Royal Regimenthez, és számos személyzeti és katonai tanári pozíciót vállalt Nagy-Britanniában. 1943-ban feleségül vette Ethelwyn Edith Graves-t (született 1915), a Middlesex Kórház ápolónőjét, akitől két gyermeke született.
1945-ben őrnagyként szerelték le, 1946 és 1949 között a Liverpooli Egyetem történelem oktatója volt. 1950-ben Raffles történelemprofesszorává nevezték ki a szingapúri új Malaya Egyetemen. Ott tartózkodása alatt fontos történelmi monográfiák sorozatát kezdeményezte Malaya történetéről, az elsőt 1960-ban adta ki. Az 1950-es évek közepén alakult ki egy mozgalom, amely két kampuszt alapított, egyet Kuala Lumpurban és egyet Szingapúrban. Parkinson megpróbálta meggyőzni a hatóságokat, hogy az egyetemet ne osszák ketté, hanem tartsák meg Johor Bahruban, hogy mind Szingapúrt, mind Malajziát az szolgálja. Erőfeszítései nem jártak sikerrel, és a két kampuszt 1959-ben hozták létre. A szingapúri kampusz később a Szingapúri Egyetem lett. Parkinson 1952-ben elvált, és feleségül vette Ann Fry írót és újságírót (1921–1983), akitől két fia és egy lánya született. 1958-ban, még Szingapúrban kiadta leghíresebb művét, a Parkinson-törvényt, amely 1955 novemberében az Economist magazinban közölt humoros cikkén alapult, amely a kormányzati bürokráciát gúnyolta. Az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britanniában megjelent 120 oldalas, rövid tanulmányokból álló könyvet Osbert Lancaster illusztrálta és azonnali bestseller lett. Megmagyarázta a bürokratikus terjeszkedés elkerülhetetlenségét, azzal érvelve, hogy „a munka úgy bővül, hogy kitöltse a befejezésére rendelkezésre álló időt”. Szatírájára és cinikus humorára jellemzően szól a Parkinson-kór trivialitás törvényéről (vita az atomerőmű, a kerékpártároló és a frissítők költségeiről), egy megjegyzés, hogy miért kell az út bal oldalán közlekedni, és azt sugallta, hogy a Királyi Haditengerészetnek végül több tengernagya lesz, mint hajója. Miután 1958-ban vendégprofesszorként szolgált a Harvard Egyetemen, 1959–60-ban az Illinoisi Egyetemen és a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben, lemondott szingapúri posztjáról, hogy független író legyen.
Hogy elkerülje a nagy-britanniai adókat, a Csatorna-szigetekre költözött, és a guernsey-i St Martin-ban telepedett le, ahol megvásárolta a Les Caches Hallt. Guernseyben nagyon aktív tagja volt a közösségnek, és még a sziget feudális öröksége mellett is elkötelezett volt. Még a Chevauche de Saint Michel (Cavalcade) történelmi újrajátszását is finanszírozta a Seigneurs Court által, és újságcikket írt róla . Hivatalos tagja volt a Royal Court of Chief Pleas Seigneur d'Anneville minőségében, mivel megszerezte a Fief d'Anneville uradalmi jogait. A Royal Court of Chief Pleas látogatását nagyon fontosnak tartják Guernseyben , mivel ez a sziget legrégebbi bírósága és első történelmi önkormányzati szerve. Feudális tagként tehát egy guernseyi ideiglenes úr megfelelője lehet. Mivel bizonyos szempontból Anneville-t a sziget legrégebbi hűbérbirtokának tartják, birtokosát pedig "a papság után az első rangúnak" , nagyon érdekelte hűbérese és annak történelmi birtokai.1968-ban megvásárolta és helyreállította Anneville Manor-t, a Seigneurie (vagy hűbér) d'Anneville történelmi kastélyát, 1971-ben pedig az ugyanehhez tartozó Thomas d'Anneville-kápolnát . Ebből az időszakból származó írásai egy sor történelmi regényt tartalmaztak, amelyeknek a guernsey-i kitalált tengerésztiszt, Richard DelanceyRichard Delancey C. Northcote Parkinson történész regénysorozatának hőse, Guernsey szigetének polgára, aki érdemei révén emelkedik fel a Királyi Haditengerészetben a 18. század végén, az Amerikával és Franciaországgal vívott háborúk során. volt a hőse a napóleoni korszak alatt. A regényben Richard Delancey d'Anneville hűbérbirtokosa volt , Parkinson pedig szintén szeretett azzal dicsekedni , hogy ő d'Anneville hűbérbirtokosa , és végül áthelyezte magát az Anneville-i kastélyba (le manoir d'Anneville). Richard Delancey bizonyos értelemben Cyril Northcote Parkinson tükörképének tűnik.
1969-ben meghívást kapott, hogy tartson MacMillan-emlékelőadást a skóciai mérnökök és hajóépítők intézetében. „A mérnök státusza” tárgyat választotta.
Parkinson és "törvénye" Parkinson törvénye, amely betekintést nyújt a hatékony időgazdálkodás elsődleges akadályába, kimondja, hogy „Egy munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt.”. Ez olyan helyzetet és megmagyarázhatatlan erőt fogalmaz meg, amelyet sokan természetesnek vettek és elfogadnak. "Ugyanúgy senkit sem zavart, és senkit sem érdekelt Newton előtt, hogy miért eshet le egy alma a földre, amikor olyan könnyen felrepülhetne, miután elhagyta a fát" – írta a Straits Times főszerkesztője, Allington Kennard."Parkinson's Law: Twice the staff for half the work." The Straits Times [Singapore] 14 April 1958: 6. Print.
Parkinson először 1955. november 19-én, az Economist humoros szatirikus cikkében publikálta törvényét, amely a közigazgatás és a közszolgálati bürokrácia hatékonyságát, valamint az ezekhez kapcsolódó, folyamatosan emelkedő létszámot és kapcsolódó költségeket bírálta. Ez a cikk megjegyezte, hogy "a politikusok és az adófizetők abból indultak ki (alkalmankénti kételyekkel), hogy a köztisztviselők számának növekedése az elvégzendő munka növekvő mennyiségét tükrözi." A törvény két résztörvényt, az alárendeltek, valamint a munka szaporodásának törvényét vizsgálta, és „tudományos bizonyítékot” szolgáltatott ezek érvényességére, beleértve matematikai képleteket is. Két évvel később a törvényt felülvizsgálták, amikor 1957-ben megjelentek Parkinson új könyvei, a Parkinson's Law And Other Studies in Administration (Parkinson-jog és egyéb tanulmányok az adminisztrációról)"Parkinson's Law And Other Studies in ..." Parkinson's Law And Other Studies in Administration Par Parkinson, C. Northcote: Houghton Mifflin Company, 676 Hardcover, First Edition; First Printing. Abe Books, n.d. Web. 14 Apr. 2015. <http://www.abebooks.fr/Parkinsons-Law-Studies-Administration-Parkinson-Northcote/9087525142/bd >. és a Parkinson's Law: Or The Pursuit of Progress (Parkinson-törvény: avagy a haladás törekvése).Parkinson, C.Northcote, and Osbert Lancaster. Parkinson's Law, Or The Pursuit Of Progress. S.l.: John Murray, 1957. Print.
Szingapúrban, ahol akkoriban tanított, ezzel megkezdődött a beszélgetések sorozata, ahol személyesen, nyomtatott formában és az éterben szólt különféle közönséghez a „Parkinson-törvényről”. Például új könyvének megjelenésekor, valamint a debütáló előadása során készült interjúval a The Straits Times vezércikke foglalkozott."Singapore Diary." The Straits Times [Singapore] 16 Oct. 1957: 5. Print. A Time, amely szintén írt a könyvről, megjegyezte, hogy a témája "a 20. századi betegség elragadóan nem professzionális diagnózisa – a vágtató orgmanizmus". Parkinson szerint a szervezeti felépítés "minden adminisztratív osztály azon tendenciája volt, hogy növeljék a beosztott személyzet számát, függetlenül az elvégzendő munka mennyiségétől (ha van ilyen), amint azt a Straits Times megjegyzi. A jelentések szerint Parkinson az aláírások olvashatatlanságát akarta felkutatni, és megpróbálta rögzíteni a sikeres vezetői karrier azon pontját, amikor a kézírás értelmetlenné válik, még maga a vezető számára is.""A professor's cocktail party secret."The Straits Times [Singapore] 27 Oct. 1957: 8. Print.
A Straits Times főszerkesztőjének, Allington Kennardnak 1958. április közepén megjelent vezércikke, „Kétszeres személyzet a munka feléért” címmel további szempontokat vagy résztörvényeket érintett, mint például a Parkinson-féle trivialitás törvényét, és más érdekes, ha veszélyes területeket is, mint például: "a nyugdíjkorhatár problémája, hogyan ne fizessünk szingapúri jövedelemadót milliomosként, a magas pénzügyek iránti érdeklődés eltűnő pontja, hogyan lehet megszabadulni a cég elnökétől" stb. A szerző támogatta a Parkinson-féle trivialitás törvényét – amely kimondja, hogy "a napirend bármely pontjára fordított idő fordítottan arányos a szóban forgó összeggel", egy helyi példával, ahol a szingapúri városi tanácsnak "hat órájába telt, hogy új embert válasszanak a gázművekbe, és két és egy fél perc a 100 millió dolláros költségvetés jóváhagyására." Lehetséges, hogy a könyv, bár humoros, megérintette az akkori adminisztrációt. Ahogy JD Scott két héttel később a Parkinson-könyvről írt recenziójában megjegyzi: „Természetesen a Parkinson-törvény, mint minden szatíra, komoly – nem lenne olyan komikus, ha nem így lenne –, és mivel komoly, legyen némi bosszúság, sőt döbbenet a mosolyok alatt."The Singapore Free Press 25 Apr. 1958: 13. Print: J. D. Scott's review of Parkinson Law and the Pursuit of Progress asks three questions, "Why is staff always rising, although the volume of work remains steady or even goes down? Why did things go so well when we had that filthy little office at the back of the gasworks? And why has everything gone to pieces since we moved into the specially designed administration block?" And then proceeds to answer them, referencing parts of the book.