Fall Endre (Dés, 1891. október 27. – Budapest, 1954. július 2.) író, újságíró. 1927-ben a Magyar Revíziós Liga egyik szervezője, majd ügyvezető igazgatója.
A gyermekkor és a tanulás évei Hatgyermekes családban nőtt fel. A hat gyermek közül Fall Endre továbbtanult a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti, nyelv– és történettudományi karán. A többgyermekes család anyagi támogatása egyre szűkösebbé válik és ezért kénytelen kérvényezni az Egyetemi Diákasztalnál felvételét a menzára.Puskás Lajos-Puskás Attila: A kolozsvári Egyetemi Diákasztal, a Mensa Academica alapításának története. In: Erdélyi Múzeum-2005. 67. köt., 1-2. füzet. A Diákotthon szellemisége, a kapott segítség, az együvé tartozás érzése, jó hatással volt nemzeti tudatának fejlődésére.
A munkás, szerelmes évek Első munkahelye a temesvári Kereskedelmi Iskola volt, ahol tanárként dolgozott .Rövid időn belül, szívvel-lélekkel bekapcsolódik a város társadalmi-politikai életébe. Szabadidejében – sajátos szempontok alapján – továbbfolytatja a magyar történelem kevésbé ismert eseményeinek tanulmányozását és ennek eredményeként 1915 előtt kiadja Gyalu vára című könyvét. A könyv előszavában kifejti azon reményét, …hogy sikerült a vár egyes időszakaira történetének képét teljes egészében nyújtani, amit munkája fontos eredményének tekint.
Itt lobban szerelemre a németszentpéteri Hoffmann Alma Katalin iránt. Az ifjú pár 1916-ban köt házasságot és ebből két fiuk: Levente (Budapest, 1922. július 5. – Budapest, 1972. augusztus 24.) és András-Csaba (Budapest, 1925. december 23. – 1945. január 26.) született.Fall Levente: Forró szívvel és hideg fejjel. Dr. Fall Endre a magyar törekvések fáradhatatlan élharcosa (Dés,1891.10.27.-Budapest,1954.07.02.) -Történelmi háttérrel. In: Mindenki Kalendáriuma - Helytörténeti évkönyv, 2021. bélyegkép|Családi kép Balról jobbra: Fall Levente, Fall (Hoffmann) Alma Katalin, Fall Endre, Fall András Csaba
Szerepe az első világháborút követő káoszban A Bánság területének Magyarország számára való megmentése érdekében a magyarok és a magyarokhoz lojális etnikumok 1918. november 1-én egy új államot hoznak létre, Bánáti Köztársaság néven. Rövid ideig tartó (24 nap) működése alatt megpróbált rendet teremteni az egyre nagyobb arányokat öltő káoszban. Fall Endre a Magyar Nemzeti Tanács tagjaként odaadó munkát végzett a Köztársaság célkitűzéseinek megvalósítása érdekében.Jakabffy Elemér-Páll György: A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918-1938. Budapest, „Studium”,1939. A francia egységek november 19-én a Köztársaság egész területét elfoglalják, majd 25-én a Szerb Nemzeti Tanács semmissé nyilvánítja a Bánáti Köztársaságot és kimondja a terület délszláv állammal való egyesülését. Fall Endre a személyét fenyegető veszélyek ellenére a helyén marad. A francia megszállás ideje alatt, eleget téve a magyarság óhajának, Pálossy Dénes tanártársával emlékiratot szerkesztettek és adtak át François Léon Jouinot-Gambetta francia tábornoknak, amelyben arról igyekeztek meggyőzni a franciákat, hogy az Ausztriától függetlenített integráns Magyarország létezése francia politikai és elsősorban gazdasági érdek is. A területi vita miatti román és szerb ellentéteket a békekonferenciát előkészítő bizottság 1919. március 13-i döntése oldja fel, melynek alapján a Bánáti Köztársaság nagyobbik része keleten Romániához került, a nyugati részét Szerbia kapta, míg északon egy kis darab megmaradt a magyar állam fennhatósága alatt. A szerb csapatok Temesvárról 1919. július 27-én vonulnak ki és augusztus 3-án bevonul a román hadsereg.
A városi tanács 1919.július 3-án a kereskedelmi iskola internátusának vezetésével dr.Fall Endrét bízza meg a sváb nemzetiségű Donawell János igazgató helyett. Ezt követően Fall Endrét számos támadás érte. A „mérsékelt” német Schwäbische Volkspresse sajtókiadvány Fall Endrét "magyar sovinisztának és svábfalónak" minősítette, aki "a sváb-magyar barátságon rést ejtett".Jakabffy Elemér-Páll György: A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918-1938. Budapest, Studium, 1939.
A román megszállásra reagálva, a magyar lakosság egyöntetű véleménye az volt, hogy ez így nem maradhat. Ezt a felfogást a román államhatalmi szervek elrettentő politikai perek formájában igyekeztek megtörni. Az első ilyen és legnagyobb méretű koncepciós per a temesvári Leventeper volt, melyet a román diplomácia az 1920 januárja és márciusa közti londoni és párizsi tárgyalásain oly módon mutatott be, mint a veszélyes magyar irredentizmus példaképét. A magyar fiatalokból álló szervezet elnevezését a >>Leventeszövetség<<-től nyerte és a vád ellenük az volt hogy fegyveres erőszakkal a román államhatalmi szervek ellen akartak fellépni. A per előkészítése, lefolyása, a súlyos ítéletek természetes közfelháborodást váltott ki Temesvár magyar érzelmű polgáraiban. Mindenki ott segített, ahol tudott. Fall Endre tanúként vett részt a perben és a román hatóságok tilalma ellenére a Városi Konviktus igazgatójaként továbbra is kosztot és kvártélyt biztosított a per egyik fővádlottjának, Mischek Ferencnek (első fokon halálra ítélték) és két diákszereplőjének, Gömöri Lajosnak és Jung Józsefnek.Borsi-Kálmán Béla: Öt nemzedék és ami előtte következik... A temesvári Levente-pör 1919-1920. Budapest, Noran Kiadó 2004 Kft, 2006. A perbefogottak iránt tanúsított magatartása miatt a román illetékes szervek rossz szemmel nézik tevékenységét és a trianoni békeszerződés utáni vészhelyzetben a menekülés lehetőségét választja. Temesvárt azzal a reménnyel hagyja el, hogy az új körülmények között többet tehet honfitársai érdekében, és ebben a garanciát a Herczeg Ferenc által kezdeményezett és támogatott tevékenységek kibontakozásában látja, akivel személyes kapcsolata egyre szorosabbá válik.
Az útkeresés ideje A trianoni békeszerződés sokkolta a magyar közvéleményt. Ilyen körülmények között újabb és újabb Trianon ellenes szervezetek és együttesek alakultak, a már meglévőkön kívül. 1921. május 1-én Bethlen István miniszterelnök értekezletet hívott össze, ahol döntöttek ezen alakulatok tevékenységének normalizálásáról. Ilyen céllal létrehozták a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központját (TESZK), amely közvetlenül a miniszterelnöknek volt alárendelve. A délvidéki magyarok sorsát ezen belül a Szent Gellért Társaság (SZGT, Szeged, 1920-1949) intézte, melynek hatásköre ennél jóval nagyobb területre terjedt ki, részt vállalva a TESZK általános feladatainak intézésében is. A SZGT elnöke a Délvidékről származó Herczeg Ferenc, ügyvezető igazgatója rövid ideig Eöttevényi Olivér, majd pedig Tubán Tibor volt. A szervezet tevékenységének napszámos munkáját, a titkári teendőket Fall Endre látta el.Bárdi Nándor: Otthon és haza. Jyväskylä-Pécs, 2013. 6. köt.
A délvidékiek problémáinak sokasodása és egyre kihangsúlyozottabbá váló különbözősége miatt 1921 augusztusában, Fall Endre kezdeményezésére, megalakul a magyarok egy újabb társadalmi szervezete Délvidéki Otthon néven. A szervezet élén a már ismert páros állt: Herczeg Ferenc elnök és Fall Endre főtitkár személyében. A Délvidéki Otthon munkájának elismerését jelentette az a tény, hogy a magyar kormány kezdeményezésére 1923-ban tagja lett a Népszövetségi Ligák Uniójának és ilyen minőségben nagyobb hatásfokkal képviselhette a délvidékiek érdekeit a liga konferenciáin. Jelentős eseménynek számít a Délvidéki Otthon életében a Fall Endre kezdeményezésére szervezett három napos országos gyászünnepség, a trianoni békeszerződés aláírásának hatodik évfordulóján.Fall Endre: Jelentés a Délvidéki Otthon ötéves működéséről. Budapest, Délvidéki Otthon, 1926.
A Magyar Revíziós Liga ügyvezető igazgatója „Ez a soha egységesnek nem mondott nemzet, egységes volt a revízió akaratában.”Fall Endre (Dr. Deési Endre álnéven): A magyar revíziós mozgalom. Hellas irodalmi és gyomdai rt. Budapest, 1942.
A Bethlen-kormány eredményei lehetővé tették, hogy 1927-től nyíltan vállalja fő politikai célját, a revíziót. A magyar revíziós politika váratlan segítséget kapott Lord Rothermere személyében, aki cikket jelentetett meg Magyarország helye a nap alatt – Biztonságot Közép-Európának címen. A nagy érdeklődést kiváltó írás a trianoni békeszerződés igazságtalanságait bírálta és az etnikai elvű határkiigazítások mellett érvelt. A nyugati hatalmak reakciójával ellentétben, Magyarországon felkorbácsolta a revíziós érzelmeket, felvetette szükségességét egy új, a trianonellenes szervezeteket egységbe tömörítő, nagy társadalmi támogatottsággal bíró szervezet létrehozását, Magyar Revíziós Liga néven.
Herczeg Ferenc író, valamint tizenegy vezető gazdasági érdekvédelmi szervezet elhatározása alapján, 1927. július 27-én, megalakul a Magyar Revíziós Liga. A kezdeti sikerek tűzében az alapító tagok lázas tevékenységbe kezdtek a végleges alakuló ülés előkészítése érdekében. Ebben jelentős szerep hárult Fall Endrére, aki tevékenyen részt vett a Liga felépítését és működését biztosító alapelvek kidolgozásában, valamint más, szervezési kérdések megoldásában. A Magyar Revíziós Liga végleges alakuló ülésén, melyet Budapesten, 1927. augusztus 11-én tartottak, 35 nagy taglétszámú társadalmi szervezet lépett be alapító tagként. A résztvevők Herczeg Ferencet, több menekültsegélyező egyesület elnökét és a revíziós kérdések alapos ismerőjét választották elnökké. Az ügyvezető igazgató feladatait Fall Endre látta el a Liga megalakulásától megszűnéséig.Zeidler Miklós: A Magyar Revíziós Liga. In: Rubicon, 1997/1.
A Liga Fall Endre irányítása mellett felvállalta a magyarok Trianon-ellenes hangulatának egységes és intenzív revizionista közvéleménnyé formálását, valamint a külföldi revizionista propaganda összehangolt megszervezését és irányítását. Belföldi tevékenysége során rendszeressé váltak a revizionista megemlékezések, nagygyűlések, szoboravatások és demonstrációk szervezése. Az említett tevékenységek szervezése és lebonyolítása Fall Endre irányításával történtek,Herczeg Ferenc: Emlékezései - Hűvösvölgy. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. melyeken a Revíziós Liga vezetőségi tagjain kívül részt vettek a revízió mellett elkötelezett társadalmi szervezetek és különböző pártok képviselői is. Fall Endre hozzászólásaiban – általában – ismertette a revíziós mozgalom aktuális kérdéseit és amikor erre sor került, előterjesztette a gyűlés határozati javaslatát. Szemléletes példája ennek az 1931. május 17-én tartott nagyméretű tiltakozó felvonulás a békeszerződés ellen, ahol határozati javaslatot terjeszt elő a Népszövetség Tanácsához, melyben felhívja a művelt világ lelkiismeretét a dunai helyzet tarthatatlanságából fakadó súlyos veszélyekre.Pesti Napló, 1931. május 17.
A népszerűsítő munkában jelentős szerep hárult a sajtó különböző termékeire. A Magyar Külpolitika című folyóiratban a Liga már 1928-tól közölt revíziós témájú cikkeket, melyet 1931-ben át is vett és 1944-ig működtetett. Fall Endre a folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként végzett eredményes munkája mellett, számos, a folyóiratban közölt írásaiban reális, korhű képet nyújt a revízió aktuális problémáiról.Pesti Hírlap Lexikona. 1937.
A Liga külföldi propagandáját szolgálta az 1933-ban alapított négynyelvű (olasz-angol-német-francia) hírlevél, a Dunai Hírek, melynek felelős kiadója Fall Endre volt.
Fall Endrének jelentős szerepe volt a Liga országos hálózatának kiépítésében. A magánszemélyekként való belépés biztosítása érdekében a Liga kibocsájtotta a Revíziós Pengőt Fall Endre, Herczeg Ferenc és Eckhardt Tibor aláírásával.
Külön említést érdemel Fall Endre irodalmi munkássága a revízió szolgálatában. A különböző újságokban, magyar és német nyelvű folyóiratokban, köztük a Magyar Külpolitikában közzétett írásain kívül, hét könyve jelent meg (kettő társszerzői közreműködéssel) a revízió témájával kapcsolatosan: Fall Endre: Jelentés a Délvidéki Otthon öt évi működéséről. 1926. Kiadja a Délvidéki Otthon, Budapest. Borbély Andor – FALL Endre: Román uralom Erdélyben. 1936. Budapest, Magyar Revíziós Liga. (Herczeg Ferenc előszavával.)