Varga András (Budapest, 1956. július 21. –) magyar könyv-, könyvtár-, nyomdászat- és művelődéstörténész, könyvtáros, bibliográfus.

Életpályája

A budapesti Leövey Klára Gimnáziumban szerzett érettségi után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–latin szakán végzett felsőfokú tanulmányokat 1975 és 1980 között. Ugyanitt 1983-ban doktori fokozatot szerzett. 1985-1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán tanult. 1980-tól a szegedi egyetem Központi Könyvtára Régi könyvek és Kéziratok Osztályán dolgozott könyvtárosként, majd főkönyvtárosként. 1981-ben a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán latin nyelvet, 1981-1990-ben a Természettudományi Karon, illetve a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen külföldi hallgatóknak magyar nyelvet, 1982-1987-ben a Bölcsészettudományi Karon régi magyar irodalomtörténetet, 1989-2002-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyarországi nyomdászattörténetet, 1998-2011-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyarországi könyvkiadás történetet, illetve Régi könyvek címleírása és tárgyszavazása című stúdiumot tanított.

Munkássága

Pályáját a Világirodalmi Lexikon számára készült – az ókori és középkori latin irodalommal kapcsolatos – szócikkek írásával kezdte, de fő kutatási területe a magyarországi könyv- és könyvtártörténet, a régi könyvek könyvtári feldolgozásának módszertana és Szeged művelődéstörténete. Részt vett a magyarországi magánkönyvtárak kataszterét létrehozó Magyarországi magánkönyvtárak című sorozat szerkesztésében. Kiadta a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtár régi könyv állományának háromkötetes katalógusát és a könyvtár ritkaságainak, különleges értékeinek gazdagon illusztrált albumát.

Tankönyvként is használatos kézikönyvben foglalta össze a könyvnyomtatás kezdetétől 1850-ig megjelent régi könyvekre vonatkozó ismereteket, és megírta a 20. század elejei Szeged építészet- és művelődéstörténeti monográfiáját. Rekonstruálta és elemezte a szegedi kolostori (ferences, minorita és piarista) könyvtárak történetét és állományát. Számos tanulmányban foglalkozott a Misztótfalusi Kis Miklós kiadásában megjelent első magyar nyomtatott szakácskönyvvel.

A hagyományos tudományos tevékenység mellett jelentősek digitális publikációi: 2001-ben második helyezést ért el a Nokia magyarországi képviselete által meghirdetett – mobiltelefonra írt – játékszoftver fejlesztő versenyen, multimédiás bemutatókat készített az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkról, az ott kiállított Feszty-körképről, Misztótfalusi szakácskönyvéről és a régi Szegedről. A közösségi média felületein tudománynépszerűsítő tevékenységet folytat. Amatőr zeneszerzőkénthttps://www.youtube.com/watch?v=MFvqt9Yc3Vw és producerként számos zenei stílusban tevékenykedik.

Főbb művei

Molnár Gergely, Melanchthon magyar tanítványa. Szeged, 1983. (Dissertationes ex Bibliotheca Universitatis de Attila József nominatae. 7.) Adatok Molnár Gergely latin grammatikájának történetéhez. In: Magyar Könyvszemle. 100. évf. 1984. 1-2. 127-129. Magyarországi magánkönyvtárak. 1. köt. 1533-1657. Sajtó alá rend. Varga András. Bp.-Szeged, 1986. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 13.) Régi könyveink és kézirataink katalógusai. A szegedi piaristák könyvtára. Összeáll. Varga András. Szeged, 1986. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Bibliothecaria. Tom. IX. Fasc. 1.) Partiumi könyvesházak. 1623-1730. Sajtó alá rend. Fekete Csaba, Kulcsár György, Monok István, Varga András. Bp.-Szeged, 1988. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 14.) Magyarországi jezsuita könyvtárak 1711-ig. 1. köt. Sajtó alá rend. Farkas Gábor, Monok István, Pozsár Annamária, Varga András. Szeged, 1990. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 17/1.) Régi könyveink és kézirataink katalógusai. A szegedi minoriták könyvtára. Összeáll. Varga András. Szeged, 1991. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Bibliothecaria. Tom. XI. Fasc. 4.) Régi könyveink és kézirataink katalógusai. Régi magyar nyomtatványok 1700-ig. Összeáll. Varga András. Szeged, 1986. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Bibliothecaria. Tom. XI. Fasc. 1.) A szegedi minorita könyvtár a XVII. században. Szeged, 1991. (Olvasmánytörténeti Dolgozatok. 2.) Magyarországi magánkönyvtárak. 2. köt. 1588-1721. Sajtó alá rend. Farkas Gábor, Varga András, Katona Tünde, Laczkovits Miklós. Szeged, 1992. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 13/2.) Erdélyi könyvesházak. 3. köt. 1563-1757. Sajtó alá rend. Monok István, Németh Noémi, Varga András. Szeged, 1994. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 16/3.) József Attila Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár. In: Handbuch deutscher historischer Buchbestände in Europa. Bd. 5. Ungarn. Hildesheim-Zürich-New York, 1998. 228-233. A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára. Szeged, 1998. (Olvasmánytörténeti Dolgozatok. 8.) A szegedi Egyetemi Könyvtár kincsei. A Misztótfalusi-szakácskönyv. In: Szeged, 2005. 3. 50-53. A szegedi Egyetemi Könyvtár kincsei. Az Alsóvárosi Glosszák. In: Szeged, 2006. 2. 14-16. A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára. In: Szemelvények a szeged-alsóvárosi ferencesek ötszáz éves történetéből. Budapest-Szeged, 2007. 63-74.. A Tótfalusi-szakácskönyv forrása. In: Magyar Könyvszemle 2008. 3. 312-319. Az ördög bibliája. In: Magyar Könyvszemle 2010. 250-255. A régi Szeged. Szeged, 2010. (Multimédia CD-ROM változatban is). A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár 1701 előtti nyomtatványai = Altbücherbestand vor 1701 der Universitätsbibliothek Szeged Összeáll. Keveházi Katalin, Varga András. Szeged, 2010. (A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei. 6.) A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár 1701-1800 közötti régi nyomtatványai = Catalogus librorum veterum Bibliothecae Universitatis Szegediensis Altbücherbestand zwischen 1701-1800 der Universitätsbibliothek Szeged. Szeged, 2016. (A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei. 10.) A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár 1801-1850 közötti régi nyomtatványai = Catalogus librorum veterum Bibliothecae Universitatis Szegediensis = Altbücherbestand zwischen 1801-1850 der Universitätsbibliothek Szeged. Szeged, 2018. (A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei. 11.) Régi könyves ABC. Budapest, 2018. Cimélia. A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára kincsei = Treasures of the Klebelsberg Kuno Library, University of Szeged. Szeged, 2021. Multimédia CD-ROM-ok Szakácsmesterségnek könyvecskéje. Kolozsvár, 1698. Szeged, 1999. Multimédia CD-ROM. Forgatókönyv, programozás, grafika: Varga András. A magyarok bejövetele. Multimédia CD-ROM. Forgatókönyv, programozás, grafika: Varga András. Kiad. az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Ópusztaszer, 2001. Ópusztaszeri Nemzetei Történeti Emlékpark. Multimédia CD-ROM. Forgatókönyv, programozás, grafika: Varga András. Kiad. az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Ópusztaszer, 2001. Szakácsmesterségnek könyvecskéje. Kolozsvár, 1698. Szeged, 2006. Kiad. az Universitas Kht. Multimédia CD-ROM. A régi Szeged = The old Szeged. PC CD-ROM. Kiad. az Universitas Szeged Kiadó. Forgatókönyv, programozás, grafika: Varga András. Szeged, 2008.

Jegyzetek

További információk Varga András honlapja Így lett a magyar TikTok sztárja egy középkorú könyvtáros. 2020. szeptember 2. Főkönyvtáros Tikktokker. 2020. szeptember 6. Kötetbemutató. "Cimelia: Az SZTE Klebelsberg Könyvtár kincsei". 92. Ünnepi Könyvhét. 2021. október 21. Kolostori könyvtárak Szegeden. 2021. december 20. Egy pohárocska jó bort is bocsáss beléje. 2022. február 19. Milliók kíváncsiak. 2023. június 28. Mesék a takarásból - Varga András. 2025. április 12.

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar bibliográfusok Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Szegediek