Az Aster 15 és Aster 30 egy közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rakétacsalád tagjai, amelyet az európai MBDA és francia Thales vállalat konzorciuma: az EUROSAM fejleszt is gyárt. A szárazföldről és hadihajókról is indítható rakéták hatótávolsága az Aster 15 esetében több mint 30 km, a Aster 30 esetében több mint 120 km. Az Aster 30 rakéta kis hatótávolságú ballisztikus rakéták (SRBM) ellen is hatásos. Jelenleg 10 ország hadereje alkalmazza az Aster rakétákat.

Kialakítása és jellemzői Az Aster 15 és 30 rakéták kialakítás nagymértékben megegyezik, az eltérés leginkább az első gyorsító fokozat mértében mutatkozik meg. Mindkét rakéta függőleges indítású, vagyis nem szükséges az indítót a cél felé fordítani. A rakéták az aerodinamikai kormányzás mellett ún. PIF-PAF használnak, amely kis méretű, vektorált működésű rakétahajtóművel a megfelelő irányba "löki" a rakétát a biztosabb találat érdekében. Ez azért szükséges, mert nagy magasságban, ahol a ballisztikus rakéták elfogása történik az aerodinamikai kormányfelületek hatásfoka jelentősen romlik, hiszen ritkább a levegő. A ballisztikus rakéták elfogásánál fontos a közvetlen találattal történő megsemmisítés, mivel a célpont és az elfogó rakéta relatív sebessége egymáshoz képest akár 10 ezer km/óra is lehet. Ekkora sebességnél a ballisztikus rakéta közelében robbanó harci rész repeszei nem tudnak megbízhatóan elég kárt tenni benne, mivel a ballisztikus rakéta a robbanás néhány századmásodperce alatt is jelentős távolságot tett meg. Csak a közvetlen összeütközés jelent biztos védelmet a ballisztikus rakétákkal szemben, így minden rakétavédelmi rendszer erre törekszik. Ehhez pedig precíz irányítás szükséges ritka légsűrűségű magasságokban is, amelyet az ún. PIF-PAF rendszer biztosít.

Rakétaváltozatok

Aster 15 – hadihajók kis és közepes hatótávolságú légvédelmi rendszere megközelítőleg 30 km-es hatótávolsággal.

Aster 30 Block 0 – hadihajók közepes és nagy hatótávolságú légvédelmi rendszere. Hatótávolsága mintegy 100-120 km hagyományos (nem ballisztikus) légi célok esetén. Aster 30 Block 1 – legfeljebb 600 km hatótávolságú ballisztikus rakéták (SRBM) elfogására is alkalmas légvédelmi rakéta. Hatótávolsága mintegy 120 km hagyományos (nem ballisztikus) légi célok esetén. Aster 30 Block 1NT (New Technology) – legfeljebb 1500 km hatótávolságú ballisztikus rakéták (MRBM) elfogására is alkalmas légvédelmi rakéta. Ez a SAMP/T NG rendszer elődleges elfogó rakétája, amely hagyományos (nem ballisztikus) légi célok ellen több mint 150 kilométerről is bevethető. Az új elfogórakéta Ka sávban működő radarja pontosabb, ütközésre optimalizált célelfogást tesz lehetővé. Aster 30 Block 2 BMD – ez még fejlesztés alatt áll, de cél, hogy 3000 km hatótávolságú manőverező rakéták ellen is hatásos legyen.

Aster rakétákat alkalmazó rendszerek Maguk a légvédelmi rakéták semmit nem érnek rávezető radarok, indítók illetve tűzelosztó és irányító központok nélkül. Ezekkel együtt alkotnak csak egy hatékony védelmi rendszert.

Haditengerészeti légvédelmi rendszer: a PAAMS, más néven a Sea Viper Az Aster rakétákat elsősorban hajók légvédelmére fejlesztették ki. Az indítás a Slyer A50 vagy A70 függőleges indítókból (VLS) történik, de az Aster 30 kilövése az amerikai Mk.41 indítókból is lehetséges. A célfelderítést és indításhoz szükséges célinformációkat a brit hadihajók esetében a SAMPSON, a francia és olasz hadihajók esetében az EMPAR radar biztosítja.

A PAAMS rendszer biztosítja a Horizon, FREMM és a Type 45 osztályú hadihajók légvédelmét. Az Aster 15 rakéták biztosítják a francia Charles de Gaull repülőgép-hordozó légvédelmét is.

Szárazföldi légvédelmi rendszer: az ASTER 30-SAMP/T

A SAMP/T rendszer 8 rakétás teherautóra telepített függőleges indítókból, valamint egy radaros irányító központból áll. A célfelderítést és indításhoz szükséges célinformációkat a 100 km hatósugarú Arabel radar biztosítja. A radar 100 célt képes követni és egyidejűleg 16 rakéta számára képes pályakorrekciós jeleket biztosítani.

A rendszer a francia, olasz, szingapúri illetve az ukrán haderőben került rendszeresítésre.

A legújabb változat a SAMP/T NG (New Generation) 2025-ben került bemutatásra. Ez a rendszer már a továbbfejlesztett Aster 30 Block 1NT rakétára épül. Az új rakéta hatótávolsága hagyományos (nem ballisztikus) célok ellen mintegy 150 km, ballisztikus rakéták ellen pedig nagyjából 25 km-es sugraú körben biztosít védelmet. Ez mintegy 25%-os javulást jelent mindkét értéket illetően az előző generációs rakétához képest. Az új elfogó rakéta Ka sávban működő radarja pontosabb, ütközésre optimalizált cél elfogást tesz lehetővé. A rendszer felderítő radarja is megújult, hatótávolság többszörösére nőt. A francia fegyveres erők a Thales GF300, az olaszok Leonardo Kronos radarral tervezik rendszeresíteni a SAMP/T NG rendszert.

Harctéri tapasztalatok A SAMP/T rendszer eddig Ukrajnában került éles bevetésre az orosz ballisztikus rakéták kivédésre. Sajtó hírek szerint a szoftver és a radar problémái miatt rosszabbul teljesített ballisztikus rakéták ellen, mint az amerikai Patriot. Az Ukrajnában szerzett tapasztalatokat figyelembe véve fejlesztik az új NG verziót, amely már kiküszöböli ezeket a problémákat.

Az első "éles" haditengerészeti alkalmazásra pedig 2024 márciusában került sor, amikor egy francia FREMM osztályú fregatt három hútik által indított ballisztikus rakétát lőtt le Aster rakétákkal a Vörös-tenger felett. Jegyzetek

További információk

Kategória:Légvédelmi rakéták