A Ferrari 156/85 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Scuderia Ferrari versenyzett az 1985-ös Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Michele Alboreto és Stefan Johansson voltak, illetve egy verseny erejéig René Arnoux, mielőtt Enzo Ferrari le nem cserélte. A tesztpilóta Johnny Dumfries volt. Az autó egyike volt azoknak, amelyekkel a Ferrari komolyan harcolhatott a világbajnoki címért a nyolcvanas években.

Áttekintés Az autó gyorsnak és megbízhatónak volt mondható a szezon elején, ám ahogy haladt előre a bajnokság, úgy jelentkeztek a főként a motor és a turbó terén a meghibásodások. Ez a megbízhatatlanság volt az a faktor, ami miatt Alboreto, aki jobbára vezette a világbajnoki tabellát, végül elbukta a címet. Az utolsó öt versenyen ugyanis kiesett (az olasz nagydíjon 13. helyen ugyan, de rangsorolták), és így Alain Prost könnyedén lehetett világbajnok. A csapat az év végén konstruktőri második lett.

A szezon Az évet Alboreto rögtön egy pole pozícióval indította, majd másodikként ért célba Brazíliában, Arnoux pedig negyedik lett. Őt a következő nagydíjtól váltotta Stefan Johansson, aki abszolút kettes számú pilóta volt, nem hozott ugyanis olyan jó eredményeket, leszámítva Kanadában és Detroitban egy-egy dobogót. Alboreto Kanada után megszilárdította helyét a tabella élén. Csakhogy innentől kezdve a rivális McLaren csapat belehúzott a fejlesztésekkel, elsősorban a motorerő és a csökkentett gumikopás terén. A Ferrari mérnökei erre úgy reagáltak, hogy növelték a turbónyomást, ami jó ötletnek tűnt, csak épp a motort tette érzékennyé. Alboreto még megnyerte a német nagydíjat és Ausztriában dobogóra állhatott, de győzni már nem tudott többször, Prost viszont kétszer is diadalmaskodott.

Emlékezetes körülmények közt vesztette el a Ferrari pilótája az egyéni címet, ugyanis az európai nagydíjon. Brands Hatch-ben, egy újabb turbóhiba miatt kigyulladt az autó hátulja. Így, égő autóval hajtott vissza a boxutcába, és csak ott tudták eloltani.

A Ferrari legközelebb csak 1990-ben tudott harcolni a bajnoki címért, éppen azzal az Alain Prost-tal, aki elvitte előlük a címet ebben az évben.

Eredmények (félkövér jelöli a pole pozíciót, dőlt betű a leggyorsabb kört) ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1985Scuderia FerrariFerrari Tipo 031/2BRAPORSMRMONCANDETFRAGBRGERAUTNEDITABELEURRSAAUS822. Michele Alboreto22KI213KI213413KIKIKIKI René Arnoux4 Stefan Johansson86KI224KI94KI5KIKI45

Forráshivatkozások

Fordítás

Kategória:1985-ös Formula–1-es autók Kategória:Scuderia Ferrari