Egervári Oszkár (1928–2012) adventista lelkész, egyházterületi vezető, a Hetednapi Adventista Egyházból kiszakadt, róla elnevezett, ún. Egervári-mozgalom, később az államilag elismert Keresztény Advent Közösség vezetője.

Élete Hívő adventista családban született, hat fiú közül a negyedikként. 16 évesen, 1944-ben keresztelkedett, majd a háború után édesapja kérésére könyvevangélistaként dolgozott, majd késztetést érezve a lelkészképzőbe jelentkezett. Az akkori lelkészhiány miatt egy év tanulmány után szolgálatba is kellett állnia.

1949 nyarán került az egyház dunántúli területének alkalmazásába. Kezdetben Székesfehérvár körzetében lelkészkedett, majd a Rákosi-korszakban Nagykanizsán, majd később Pécsett. Lelkésszé 1955-ben szentelték fel.Rajki Zoltán: Az Egervári-mozgalom (2012)

Közben az egyházakra a kommunista állam felől erős nyomás nehezedett. Egy 1962-es állambiztonsági jelentés írta róla: A baptistákkal összedolgozva nagy szervezkedésbe kezdett, ahogy ő mondja, eddig is lehetett volna teljes erővel dolgozni, csak az adventista vezetők a saját érdekükben leállították a munkát.ÁBTL 3.1.2. M-40918/1. "Szaniszló Pál" 257. (1962.) Az egyházban fokozatosan kialakuló progresszív irányzattal szemben a TV-használatát is ellenezte.ÁBTL 3.1.2. M-40918/2. 196 (1965.)

1964-ben két hónapot töltött Nyugat-Németországban.ÁBTL. 3.1.2. 40918/2 91-92. Később Szakács Józsefet német tolmácsként többször kísérte külföldi útjaira.

Az 1960-as években beválasztották a magyar adventista egyháztanácsba és 1967-ben kerületvezetővé választották.Oláh István bejelentése a Választókonferencia elé (1967. 04. 08.) 1968-ban egyházterületi titkár lett.Egyháztanács jegyzőkönyve (1968. 03. 12.) Adventista Irattár Ekkor Pécsről Budapestre, a fő („A”) gyülekezetbe helyezték lelkésznek.Egyháztanács jegyzőkönyve (1968. 07. 08.)

1969-ben Szakács Józsefet a Dunamelléki Egyházterület elnökévé, őt pedig a titkárává választották.Egyháztanács jegyzőkönyve (1969. 11. 05.) Adventista Irattár 1971-ben Szakácsot az adventista egyház unióelnökévé választották, Egervári pedig a Dunamelléki Egyházterület vezetője lett.

Az 1970-es évek elején két irányzat jött létre az egyházon belül: az adventista unióelnök és SZET-alelnök Szakács "egyházpolitikai" és Egervári egyházterületi elnök "lelki" irányzata. A két tábor közötti feszültséget növelte az is, hogy Szakács az egyházat a MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) tagsága felé orientálta. Egervárit támogatta Vankó Zsuzsa teológiai tanár is. Az ő ismertségüket növelte az a tanfolyam, amelyben oktatóként vettek részt. Az ökumenikus problémáról tájékoztatták a SZET lelkészképzőjének adventista diákjait is.

Az ún. „Egervári-mozgalom”hoz az 1970-es évek második felében mintegy hívő csatlakozott. Csak illegalitásban tudtak tovább működni. Összejöveteleiket általában magánházaknál tartották meg, és újabb ingatlanokat is magánszemélyek nevére vásároltak.

A róla elnevezett mozgalom vezetője maradt a továbbiakban is, és 2006 őszéig maradt lelkészi szolgálatban.

Élete utolsó éveit súlyos betegen élte a közösség eleki szeretetotthonában.Az idők jelei, 2012 / 3.

Publikációk Társszerzőként: "Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess...", 1995, Budapest, Keresztény Advent Közösség Bibliai dogmatika II., 1999, Budapest, Bibliaiskolák Közössége Biblia-tanulmányok

Jegyzetek

Források Egervári Oszkár: „Pályám emlékezete” Rajki Zoltán: Az Egervári-mozgalom (2012) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) – "Szaniszló Pál" jelentései Egyháztanács jegyzőkönyve, Adventista Irattár

Kategória:Magyar adventista lelkészek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek