Predrag Vranicki (Benkovac, 1922. január 21. – Zágráb, 2002. január 31.), horvát filozófus, akadémikus, egyetemi tanár, a Zágrábi Egyetem rektora.

Élete A Zágrábi Egyetem Filozófiai Karán szerzett filozófus diplomát 1947-ben, majd 1951-ben a Belgrádi Egyetemen doktorált. 1954-ben adjunktussá, 1962-ben rendes tanárrá választották. 1964-től 1966-ig a Filozófiai Kar dékánja volt. 1967-ben megalapította a Filozófiai Intézetet. Részt vett az 1974-ben betiltott „Praxis” című folyóirat elindításában (1964) és kiadásában. 1972 és 1976 között a Zágrábi Egyetem rektora volt. Két egymást követő rektori ciklus után 1976-ban vonult nyugdíjba. Az ún. „Zágrábi Filozófiai Kör” keretében különféle irányzatú gondolkodókat gyűjtött össze, és publikálta műveiket. 1979-től a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. A Zágrábi Egyetem professzor emeritusi kitüntető címet adományozott neki.

Munkássága A marxizmus filozófiájával foglalkozott. A horvát filozófia történetének legtermékenyebb szerzője volt. Összesen 18 könyvet írt, egyben a legtöbbet fordított horvát filozófus volt. Négy könyvét fordították le összesen tíz idegen nyelvre. Életművének fő alkotását „A marxizmus története” című művét szintén több nyelvre lefordították.

Főbb művei Prilozi problematici društvenih nauka, Zagreb 1951. Dijalektički i historijski materijalizam Filozofska hrestomatija, kniga X, Nakladni zavod Matice Hrvarske, Zagreb, 1958. Čovjek i historija, Sarajevo 1966. Historija marksizma, Cekade, Zagreb, 1987., (3 kötet) Misaoni razvitak Karla Marxa, Zagreb 1953. Filozofske studije i kritike Zagreb 1957. Marksizam i socijalizam, Liber, Zagreb 1979. Socijalistička alternativa, Školska knjiga, Zagreb 1982. Filozofija historije, Golden marketing, Zagreb, 1988. (3 kötet)

Jegyzetek

Források

Kategória:A Zágrábi Egyetem rektorai Kategória:A Horvát Akadémia tagjai Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek