Erdős János (Debrecen, 1938. május 12. – Budapest, 2023. április 27.) magyar festőművész, képzőművész, grafikus.
Életpályája Építészetet tanult, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán végzett 1962-ben. Mesterei: Bizse János és Martyn Ferenc voltak. 1956–1962 között építészként dolgozott. 1957-től kiállító művész. Ezután művészpedagógusként tevékenykedett; 1962–1998 között a reklámgrafika szakot vezette a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumban. 1966-tól a Művészeti Alap, átalakulása után, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.
1967–1970 között működött Pécsen az I. Magyar Szobrász Szimpózium, amelynek létrehozásában fontos szerepe volt Rétfalvi Sándor szobrászművész mellett. 1972-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetség tagja. 1980–1984 között a négy megye művészeti titkára volt. 1991-ben megalakult a Siklósi Szalon, amelynek ismét alapító tagja lett. 1996-tól a Magyar Festők Társaságának tagja.
1998-ban nyugdíjba vonult. 2001-től részt vesz a Pécs-Baranya Művészeinek Társasága egyesületnek a szervezésében; 2002–2004 között alelnöke volt.
Munkássága Festői és grafikai munkásságának két forrása volt: az építészet rendje és a népművészet tisztasága. Az építészet a kompozíció szerkezetében érvényesül, a népművészeti hatás a művek formakincsében és szellemében. E két elem sajátos kapcsolatával az ember hagyományőrző és alakító erejét bizonyítja. Díszlettervezéssel, murális és köztéri feladatokkal is foglalkozott.
Egyéni kiállításai 1965, 1972, 1980 Pécs 1968 Koppenhága 1969 Nagykanizsa 1972 Szekszárd 1973 Helsinki 1975, 1986 Komló 1977 Varsó, Zalaegerszeg 1978 Budapest 1979 Lipcse 1980 Varsó, Krakkó 1981 Hamburg 1983 Szigetvár 1984 Nagyatád 1986 Zalaegerszeg 1990 Pozsony 1991 Szabadka
Köztéri művei bélyegkép Köztérkép.hu Mozaik (1975, Szekszárd) Faszobor (1976, Biskupin) Címer és zászló (1978, Siklós) Festett relief (1981, Pécs) Faszobor (1983, Bad Wimpfen) Faszobor (1985, Eidsvoll) Falkép (1986, Pécs)
Jegyzetek
Források Művész életrajzok, 1985; Pogány Gábor, Szíjj Rezső, Tasnádi Attila; szerkesztette: B. Varga Sándor. Artportal.hu Budapesti aukció Kieselbach.hu Terasz.hu
További információk Bükkösdi L.: Erdős János kiállítása Nagykanizsán (Művészet, 1970/4) Bükkösdi L.: Erdős János grafikái (Jelenkor, 1971/10)
Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte: Seregélyi György. Szeged, 1988 Országos Grafikai Biennále. Felelős kiadó: Dobrik István. Miskolc 2000. Miskolc, Miskolci Galéria Könyvek, 2000
Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who Erdős János munkái 1955-2014 (könyv) Képzőművészeti Symposion 1969, Baranya megyei KISZ bizottság Képzőművészeti Symposionjának kiállítása Siófokon (könyv) Tusrajzok, 2007–08; Csoport-Horda Galéria, Pécs, 2008 Erdős János munkái, 1955–2014; tan. Novotny Tihamér; Patak Képzőművészeti Egyesület, Szigetszentmiklós, 2015
Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Magyar grafikusok