A Román Kommunista Párt, rövidítve RKP (románul: Partidul Comunist Român, [parˈtidul kɔmunˈist rɔˈmɨn], PCR) kommunista párt volt Romániában. Az 1921-ben alapított párt hozta létre a kommunista rendszert Romániában, és az 1989-es rendszerváltásig gyakorlatilag az ország egyetlen törvényes pártja volt. A marxizmus–leninizmus ideológiáját követte, de miután az ország eltávolodott a Szovjetuniótól, ideológiájába beépítette a nemzeti kommunizmust is.
A Román Szocialista Párt bolsevik szárnyának utódjaként ideológiailag támogatta a kommunista forradalmat, amely felváltotta volna a Román Királyság társadalmi rendszerét. Miután 1924-ben betiltották, az RKP a két világháború közötti időszak nagy részében jelentéktelen illegális csoportosulás maradt, amely a Komintern közvetlen irányítása alatt állt. Az 1920-as és 1930-as években aktivistáinak többsége börtönbe került vagy a Szovjetunióba menekült; ez egymással versengő frakciók létrejöttéhez vezetett, amelyek időnként nyílt konfliktusba kerültek egymással. Mindazonáltal a párt különböző fedőszervezeteken keresztül részt vett az ország politikai életében. A Kommunista Párt 1944 augusztusában vált a román politikai színtér fontos szereplőjévé, amikor részt vett a királyi puccsban, amely megdöntötte Ion Antonescu nácibarát kormányát. A szovjet megszálló erők 4 mitámogatásával 1947. decemberben az RKP lemondásra kényszerítette I. Mihály királyt, és kikiáltotta a Román Népköztársaságot.
A párt Román Munkáspárt (1948 és 1964 között Partidul Muncitoresc Romîn, 1964–1965-ben Partidul Muncitoresc Român) néven működött; ekkor a párt főtitkárává megválasztott Nicolae Ceaușescu hivatalosan át nem nevezte. Noha a kommunista Romániában névlegesen léteztek más törvényes politikai pártok is, befolyásuk korlátozott volt, és el kellett fogadniuk az RKP alkotmánynan rögzített vezető szerepét. Minden párt és szervezet a kommunista vezetésű Szocialista Egység és Demokrácia Frontja része volt.
Ideológiailag az RKP a marxizmus-leninizmus mellett kötelezte el magát, és ez fennállásának nagyobb részében meg is maradt. 1948-ban a Kommunista Párt beolvasztotta a Román Szociáldemokrata Pártot, és számos új tagot szerzett. Az 1950-es évek elején a Gheorghe Gheorghiu-Dej körüli csoport Sztálin támogatásával legyőzte az összes többi frakciót, és megszerezte a párt és az ország teljes irányítását. Az 1950-es évek végére a párt fokozatosan kifejlesztette a kommunizmushoz vezető "nemzeti út" elméletét. Ugyanakkor a párt nem sietett csatlakozni a Varsói Szerződés többi államához a desztalinizációt illetően. Az RKP nacionalista és nemzeti kommunista álláspontja Nicolae Ceaușescu vezetése alatt is megmaradt. Az 1960-as évek végén rövid liberalizációs időszak következett be, majd Ceaușescu ismét kemény irányvonalat vett fel, és az 1971-ben kiadott "júliusi tézisekkel" ismét a sztálini modell irányába mozdult el, fokozta a kommunista ideológia terjesztését a román társadalomban, és egyúttal megszilárdította hatalmát, miközben a párt tekintélyét saját személyi kultuszának kiépítésére használta fel. Az évek során az RKP teljesen alávetette magát Ceaușescu akaratának. Az 1960-as évektől sokkal kevésbé függött a Szovjetuniótól, mint a keleti blokk többi pártja, ugyanakkor köztük a legkeményvonalasabb volt. A párt a romániai forradalom következtében 1989-ben összeomlott, az ország azonban 1991-ig megtartotta szocialista alkományát, és a Varsói Szerződésben is megőrizte tagságát a paktum 1991. július 1-jei felbomlásáig.
Az RKP a demokratikus centralizmus elve alapján szerveződött kommunista párt volt; ez a Vlagyimir Iljics Lenin által megfogalmazott elv azt jelentette, hogy a politikáról folytatott demokratikus és nyílt vitát kell folytatni, de utána az elfogadott politikát egységesen kell képviselni. Az RKP legfelsőbb szerve a pártkongresszus volt, amely 1969-től kezdődően ötévente ülésezett. Amikor a kongresszus nem ülésezett, a Központi Bizottság volt a legfőbb szerv. Mivel a Központi Bizottság évente kétszer ülésezett, a legtöbb napi feladat és felelősség a Végrehajtó Bizottságra hárult. A párt vezetője a főtitkári tisztséget töltötte be, és 1945 után jelentős befolyással rendelkezett a kormány felett; 1974 és 1989 között a főtitkár a román államelnöki tisztséget is betöltötte.
Az RKP fennállása alatt számos szervezetet koordinált, köztük a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Kádereit a Ștefan Gheorghiu Akadémián képezték. A párt hivatalos újságja 1931 és 1989 között a Scînteia volt, emellett számos helyi és országos kiadványt adott ki.
Története Megalapítása A Román Szocialista Párt 1921. május 8-án kezdődött kongresszusán a maximalistáknak nevezett bolsevik frakció, amelyet Alexandru Dobrogeanu-Gherea, Borisz Sztefanov Mateev és Alecu Constantinescu vezetett, kihasználva a bebörtönzött szocialista vezetők távollétét, 428 szavazattal 112 ellenében megszavazta a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást, és Romániai Szocialista Kommunista Párt néven kommunista párttá alakult. Az katonaság és az állambiztonság május 13-án körülvette a székházat, feloszlatta a kongresszust, és letartóztatta mindazokat, akik aláírták a Kominternhez való csatlakozást. A letartóztatottak nagyobb része 1922. június 4-én amnesztiával szabadult.
A kommunista párt megalapítását általában 1921. május 8-ához kötik, annak ellenére, hogy a szavazásra május 11-én került sor, és a hatóság közbeavatkozása miatt a kongresszus nem tudta megszavazni az alapszabályokat, illetve a párt programját, és vezetőséget sem választottak. A tényleges megalakulásra az 1922. október 4-én kezdődött második kongresszuson került sor; a párt főtitkára Gheorghe Cristescu lett, a Végrehajtó Bizottság tagjai pedig Borisz Sztefanov Mateev, Marcel Pauker, David Fabian és Köblös Elek. A párt új neve "Romániai Kommunista Párt, a Komintern szekciója" (egyes forrásokban Kommunisták Romániai Pártja, de ez nem pontos fordítása a román névnek) lett.
Romániai Kommunista Párt (1921–1948) A két világháború közötti időszakban a párt nem tudott tömegbázist kiépíteni sem a munkások, sem a parasztok körében; taglétszáma ezer fő alatt maradt. Tagjai közt a nemzeti kisebbségek felülreprezentáltak voltak, és vezetői sem voltak románok. Támogatói főként Erdélyből és Besszarábiából kerültek ki; románok többsége ellenségesen tekintett a Moszkva ügynökeinek tekintett pártra.
1924. április 5-én a pártot betiltották, mivel a Komintern elveinek megfelelően Erdély, Dobrudzsa, Besszarábia és Bukovina önrendelkezése mellett állt ki, beleértve ebbe a területek elszakadását is. Ezek után a párt illegalitásban folytatta munkáját. 1925-ben megalakult a Munkás-Paraszt Blokk, amely gyakorlatilag a párt fedőszerveként működött. Az 1925-ös helyi választásokon a blokk több képviselője is bekerült a helyi tanácsba. Az 1931-es nemzetgyűlési választásokon a blokk 5 mandátumot szerzett, de a mandátumokat utóbb megsemmisítették, az 1933-as grivicai sztrájkot követően pedig a Munkás-Paraszt Blokkot is betiltották.
A két világháború közötti időszakban az RKP a Komintern népfront-taktikáját követve igyekezett beépülni aez egyes pártokba és baloldali szervezetekbe, és ott belső ellenzéket alkotni vagy kapcsolatokat kiépíteni az antifasiszta szervezetekkel. A kommunisták kiemelt fontosságúnak tartották a sajtóban kifejtett propagandát; a cenzúra kijátszása érdekében a kiadványok címét gyakran változtatták. A párt hivatalos lapja, a Scînteia 1931. augusztus 15-étől jelent meg.
A Sztálin-féle nagy tisztogatásnak a Romániai Kommunista Párt tizenkilenc vezető tisztségviselője is áldozatul esett: Ecatarina Arbore, Ioan Dic-Dicescu, Teodor Diamandescu, Alexandru Dobrogeanu-Gherea, Elena Filipovici, David Fabian, Dumitru Grofu, Imre Aladár, Jaques Konitz, Köblös Elek, Leon Lichtblau, Marcel Leonin, Timotei Marin, Gelbert Moscovici, Alexandru Nicolau, Marcel Pauker, Rozvány Jenő, Alter Zalic, Petre Zissu.
1944. június 20-án a Romániai Kommunista Párt a többi romániai ellenzéki párttal együtt részt vett a Nemzeti Demokrata Blokk megalakításában, amelynek célja a háborúból való kiugrás előkészítése volt. Amikor augusztus 23-án I. Mihály király letartóztatta a fegyverszüneti feltételek aláírását elutasító Ion Antonescu marsallt és Mihai Antonescu külügyminisztert, és rádiónyilatkozatban elfogadta a fegyverszüneti feltételeket, a kevés szabadlábon levő kommunista vezető kommunista vezetők elhamarkodottnak tartották az akciót. Augusztus 24-étől azonban már részt vettek az események alakításában, és az aznap megalakult Sănătescu-kormányban. Augusztus 29-én a kommunista Lucrețiu Pătrășcanu vezetésével küldöttség indult Moszkvába a fegyverszünet aláírására, amelyet aztán szeptember 12-én kötöttek meg.
A fordulatot követően számos kommunista vezetőt szabadon bocsátottak. A párt vezetőségén belül két irányzat bontakozott ki: a Moszkvából hazatértek (Ana Pauker, Luka László, Emil Bodnăraş, Constantin Părvulescu, Teohari Georgescu) és a börtönből szabadultak (Gheorghe Gheorghiu-Dej, Remus Koffler, LLucrețiu Pătrășcanu). 1944. október 12-én a Román Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Hazafias Szövetség és az Ekésfront9 megalakították az Országos Demokrata Arcvonalat (ODA). Miután a szociáldemokrata és kommunista miniszterek kivonultak a kormányból, amely nem fogadta el az ODA programját, az ODA utcai tüntetéseket szervezett. A kialakult belpolitikai válság nyomán november 4-én megalakult a második Sănătescu-kormány, amelyben az ODA kilenc helyet kapott, azaz a miniszteri tárcák egyharmadát, és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is.
Román Munkáspárt (1948–1965) Román Kommunista Párt (1965–1989)
Pártkongresszusok Sorszám Dátum Helyszín I. 1921. május 8–12. Bukarest vagy Ploiești II. 1922. október Ploiești III. 1924. augusztus-szeptember Bécs IV. 1928. június 28.-július 7. Harkiv V. 1931. december 3.-24. Moszkva mellett VI. 1948. február 21.-23. Bukarest VII. 1955. december 23.-28. Bukarest VIII. 1960. június 20.-25. Bukarest IX. 1965. július 19.-24. Bukarest X. 1969. augusztus 6.-12. Bukarest XI. 1974. november 25.-28. Bukarest XII. 1979. november 19.-23. Bukarest XIII. 1984. november 22.-26. Bukarest XIV. 1989. november 17.-19. Bukarest
Főtitkárok Gheorghe Cristescu (1922–1924) Köblös Elek (1924–1927) Vitalij Holosztenko (1927–1931) Alexander Danieliuk-Stefanski (1931–1936) Borisz Sztefanov Mateev (1936–1938) Breiner Béla (1938–1940) Fóris István (1940–1944) ideiglenes titkárság: Emil Bodnăraș, Rángecz József és Constantin Pîrvulescu (1944. április–szeptember) Gheorghe Gheorghiu-Dej (1944–1954) Gheorghe Apostol (1954–1955) Gheorghe Gheorghiu-Dej (1955–1965) Nicolae Ceaușescu (1965–1989)
Választási eredmények Államfőválasztások Az államfőt a Nagy Nemzetgyűlés választotta; a tisztség megnevezése 1973-ig "az államtanács elnöke", utána "elnök" volt. ÉvAz RKP jelöltjeSzavazatok száma%Eredmény1961Gheorghe Gheorghiu-Dej465100%Megválasztva1965Chivu Stoica1967Nicolae Ceaușescu197419803691985
Nemzetgyűlési választások Év A párt vezetőjeSzavazatok száma%Képviselői helyek számaHelyezés1926Köblös Elek 39 203 a Munkás-Paraszt Blokk részeként 1.5% 0/3876.1927 31 505
a Munkás-Paraszt Blokk részeként 1.3%0/3871928Vitalij Holosztenko 38 851 a Munkás-Paraszt Blokk részeként 1.4%0/3871931 73 716 a Munkás-Paraszt Blokk részeként 2.6%5/387A választások után a képviselői mandátumokat megsemmisítették, lásd Főcze 2019: 75-76. o.10.1932Alexander Danieliuk-Stefanski 9441 a Munkás-Paraszt Blokk részeként 0.3%0/38717.1933 3515 a Munkásliga részeként 0.1%0/38715.1937Borisz Sztefanov Mateevnem vett részt1939Breiner Béla1946Gheorghe Gheorghiu-Dejaz Országos Demokrata Arcvonal részeként68/4144.1948190/4051.1952428/4281.1957437/4371961465/4651965465/4651969Nicolae Ceaușescua Szocialista Egységfront részeként465/4651975349/3491980a Szocialista Egység és Demokrácia Frontja részeként369/3691985369/369
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kategória:Romániai pártok Kategória:Kommunista pártok