Kosztyantin-Vaszil Osztrozkij (ukránul: Костянтин Василь Острозький vagy Василь Костянтин Острозький, lengyelül: Konstanty Wasyl Ostrogski) (1526. február 2. körül – 1608. február 23. és 29. között) Osztroh és Tarnow fejedelme.

Az Osztrozkij család a XVI-XVII. század elején a Lengyel Királyság, a Litván Nagyfejedelemség (így a mai Fehéroroszország és mai Ukrajna) egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb fejedelmi családja volt. Felmenőik közt tartották számon a Kijevi Ruszt alapító I. Rurikot, Vlagyimir Vlagyimir Szvjatoszlavicsotot, Bölcs Jaroszlávot és Dániel kijevi nagyfejedelmet.

Felnőttkorig Apja 1530-ban bekövetkezett halála után édesanyja nevelte fel Turovban (ma Dél-Belaruszia). A fiatalember jó oktatásban részesült, amit levelezése és az Unió szenátusban elhangzott beszédei is bizonyítanak. Bátyja, Illés 1539-ben bekövetkezett halála után hosszú küzdelembe kezdett apja örökségéért, amelyet 1574-ben nyert el véglegesen. Az örökségi per is közrejátszhatott abba, hogy az 1540-es évek közepétől a hivatalos dokumentumokban Kosztyantin-Vaszil Osztrozkij nevezte magát. Gazdag apjának egyetlen örököseként hatalmas birtokokat örökölt Volhíniában, Kijevben, Podoliában és Galíciában. Volhíniában olyan jelentős nagyságú területtel rendelkezett, hogy azt kortársak „Osztrozkij-földnek” is neveztek. A fejedelmi család birtokai összefüggő sávként húzódtak a braclavi, kijevi-rusz-i szandomiri, krakkói, breszti, minszki, vicebszki és a vilnói vajdaságokon keresztül, 620 falu és 38 város tartozott hozzá. Éves bevétele egyes becslések szerint duplája volt a Lengyel-Litván Unió bevételeinek.

Tizennyolc évesen Fjodor Sangusko fejedelem Volhínia katonai parancsnoka mellett sajátította el a katonai ismereteket. Politikai pályafutását 1550-ben kezdte, amikor a litván nagyfejedelemtől megkapta Volodimir sztarosztaA Litván Nagyfejedelemség kerületének vezetője, a Litván Nagyfejedelemség önkormányzatának tisztviselője. és Volhínia katonai vezetői posztját. 1559-ben Osztrozkij Kijev vajdája lett, ami jelentősen erősítette az ukrán politikai életére gyakorolt befolyását. Parancsnoksága alá 15 000 jól felfegyverzett katona tartozott. Erre támaszkodva Kijev és Bratslav határ menti vidékein új területeket hódított el/meg, új városokat, várakat és településeket alapított. A fejedelmi család birtokainak gazdasági ereje és jelentős politikai befolyása gyorsan a "Rusz koronázatlan királyává" tette Osztrozkijt, aki viszonylag önálló politikát folytatott hatalmas birtokaira támaszkodva. És bár sikeres hadjáratokat vezetett, inkább hatalmas birtokai fejlesztését célzó intézkedései tették ismert és tekintélyes főúrrá.

Politikus A hanyatló Litván Nagyfejedelemség és az erősödő Lengyel Királyság összeolvadásával 1569-ben jött létre a két állam uniója (Rzeczpospolita). Az akkori ukrán földesurak egy része a litván, másik része a lengyel állam által megszerzett területeken rendelkezett birtokokkal, gyakran mindkét országban, ahogy az Osztrozkij-család is. Ezek az főurak Osztrozkijjal együtt úgy vélték, hogy a Lublini Unióba, mint harmadik alapító léphetnek be Ukrajna-RusztA késő középkorban az európai és katolikus egyházbeli források a Ruténia nevet egyaránt használták a valamikori Kijevi Rusz mindkét részére. A 15-17. századi lengyel szerzők azonban igyekeznek különbséget tenni és a nyugati Ruténia elnevezés mellett a keleti Moszkóviát alkalmazták.Az ukrán általános iskolás tankönyvek 2016-ban az Ukrán-Rusz elnevezést használták – bár nem túl konzekvensen. képviselve, a törekvésnek Osztrozkij de facto vezetője volt. S bár az új állam király-választó testületének tagja lett, de a Lublini-Unio szerződése, amelyet Osztrozkij is aláírt – egyesek szerint a vagyonvesztés miatti félelem okán –, semmit sem adott Ukrajna-Rusznak. A későbbi tapasztalatok alapján – vallási megkülönböztetés, invesztitúra jog kiterjesztés, kozákok kezelése – rosszabb helyzetbe kerültek az Ukrajna-Rusz területei, mint korábban voltak. Ezért Osztrozkij rövid idő után már nem támogatta az egyezséget.

1572-ben az ország élén álló Jagelló-ház II. Zsigmond Ágost lengyel király halálával kihalt. A királyválasztáson az Oszmán Birodalom által is támogatott Osztrozkijnak addig volt esélye, amíg I. Fjodor orosz cár halálával a Rurik-dinasztia ki nem halt. Osztrozkij esélyeit rontotta, hogy az Unió rendszeresen hadakozott a törökkel, orosz cárokkal – ráadásképp Osztrozkij az Ukrajna-Rusz egyenjogúságának a híve volt. Érdekességkép megemlítendő, hogy felmerült, Rurik leszármazottként orosz cárrá válasszák, mivel az Osztrozkij család felmenői között számos Rurik-családtag található.

Az utóbbi években az ukrajnai Krupa és Dubno családi kastélyaiban élt. Az 1600-as évek elején a fejedelmet többször is agyvérzés érte; a fejedelem súlyos betegsége és folyamatosan veszítette el érdeklődését az addig általa képviselt ügyek iránt. 1608 februárjában a fejedelem meghalt. Halála után holttestét Osztrohba szállították, és a vár Vízkereszt-templomában temették el.

Katona bélyegkép|alt=A Rzeczpospolita 1600 körül. Jobbra lent a 'Sicz' körüli üres terület a Zaporozsi szics területe.|A Rzeczpospolita 1600 körül. Jobbra lent a 'Sicz' körüli üres terület a Zaporozsi szics területe A Lengyel-Litván Unió déli végén katona határzóna volt: a Zaporozsi szics, az ott élők voltak a kozákok. Az Unió egész léte alatt küzdött a kozákok megfelelő kezelésével. Egy részüket állami szolgálatba fogadták, ők voltak a listázott kozákok, mai szóval fizetett zsoldoshadsereg. A listázatlan kozákok, mai kifejezéssel, a szabadúszók, alkalmi munkavállalók, némileg törvényen kívüliek. Az Unió fennállása alatt a kozákok szerettek volna úgy listázottak lenni, hogy nem csorbulnak jogaik. A földrajzi és társadalmi helyzetükből adódóan szinte évenként megbízót váltottak – Unió, Unió ellen törő belső lázadó, jobb oldali Ukrajna, bal oldali Ukrajna, Orosz Cárság, Oszmán Birodalom, Krími Tatár Kánság, Moldvai Fejedelemség –, de néha önállóan támadták az előbb felsoroltakat vagy egymás ellen vonultak.

Osztrozkij felismerte a zaporozsi szics stratégiai jelentőségét, igyekezett partnerkapcsolatokat fenntartani a kozákokkal. Ez persze nem mindig sikerült.

1591-ben Krzysztof Kosińskit, kijevi vajdaság listázott kozákját Osztrozkij fia, Janus megfosztotta birtokától. Földjeinek visszavételére Kosiński összegyűjtötte ezredétA kozák seregnek és társadalomnak az ezred volt a legnagyobb önálló egysége. és elfoglalta Bila Cerkva kastélyát, lázadást szítva helyi ruszin nemesség, mágnások ellen. 1592-re az Ukrán társadalom nagy része támogatta a lázadást. Jan Zamoyski uniós nagyhetman és Stanisław Żółkiewski királyi hetman nem siettek a felkelés leverésére. 1593. február 2-án Osztrozkij fejedelem legyőzte a lázadókat. Kosiński maga is fogságba esett. Megígérte, hogy betartja a korona hetmanjainak parancsát, és a lázadásnak vége lett.Kosiński Zaporizzsjába menekült, ahol egy újabb kozák hadsereget kezdett szervezni. Sőt, 1593. május 13-án aláírt egy dokumentumot, amelyben elismerte I. Fjodor orosz cárnak az országot. Kétezer emberrel Cserkaszi ellen vonult. Kosinski elesett a csatában. Az eseményről Shimon PekalidSimon Pekalid (1567 körül – 1601. február 23. után) költő. Osztrozkij udvari költője, aki latin nyelven verselt. Apja halála után Janusz Osztrozkij udvarában dolgozott. az "Ostroh háború" dicsérő költeményét írt.

Kosiński halálát követő felkelést (1594-96) Szeverin (Szemerija) Nalivajko vezette. A lázadók feldúlták Osztrozkij birtokait, aki ezúttal nem küldött csapatokat ellenük.A Braclavi, Kijevi és a Volinyi vajdaságokat feldúló serege 12 ezer főt számlált, miután csatlakoztak hozzá a listázott kozákok Hrihorij Loboda hetmannal az élen. A lengyel-litván csapatokat Sztanyiszlav Zsolkevszkij koronahetman vezette. A felkelők Lubno közelében, a szolonicai dűlőben vertek tábort és felkészültek az ütközetre. A lengyelek 1596. május 22–24-én ostrom alá vették őket. Zsolkevszkijnak sikerült megtörni a kozákok ellenállását, miután a lengyelek elfoglalták a tábort, több ezer felkelőt, asszonyt és gyermeket gyilkoltak meg. Nalivajkót Varsóba hurcolták, kegyetlenül megkínozták és kivégezték.

Vallás, kultúra, mecenatúra Ahogy az Ukrán-Rusz nem lett a Lengyel-Litván Unió harmadik, egyenrangú része, úgy igyekezett a katolikus lengyel és litván vezetés az ortodox vallás ellehetetlenítésére. A fejedelem az ortodox kultúra támogatásával igyekezett ellensúlyozni az ellenséges környezetet.

bélyegkép|alt=Пам'ятник князям Острозьким|Osztrozkij fejedelmek emlékműve, Osztrohban a Nezalezhnosti sugárúton bélyegkép|Lengyel mágnások birtoka az Unióban a XVI–XVII. századokban. A satírozott területek az Unió hűbérbirtokai.

A fontosabb városokat fekete, a kevésbé fontosakat szürke pont mutatja. A térképen szürkével a vajdaságok nevei olvashatók. Az ortodox Osztrozkij fejedelem eleinte támogatta a katolikusok és az ortodoxok egyesítését, vagyis az egyházegyesülést szorgalmazta. Osztrozkij fejedelem úgy vélte, hogy Kijev metropolitának kell megállapodnia a keleti pátriárkákkal, a moszkvai pátriárkával és a moldvai ortodox egyházzal a közös részvételről a latin egyházzal egyetértésben. Az 1595-96-os Breszti unió/Breszti zsinat egyházi döntése értelmében a Lengyel–Litván Nemzetközösség területén lévő szláv ortodox egyház közösségek megszakítják a kapcsolatukat a Keleti ortodox egyházzal, és a római pápa fennhatósága alá helyezik magukat. Az unió létrehozta a Ruszin Uniátus Egyházat, amely jelenleg Ukrán Görögkatolikus Egyház néven létezik, és a Fehérorosz Görögkatolikus Egyházat. Osztrozkij nem fogadta el a Breszti Zsinat döntését.

"Meghidegültünk a hitben, és a pásztoraink nem tanítanak nekünk semmit, nem állnak ki Isten egyháza mellett. Nincsenek tanítók, nincsenek Isten igéjének hirdetői." Követte apja aktív hozzáállását, vigyázott az ukrán ortodoxiára. Az ő idejében a Kelet-Volhíniai Egyházmegye két címzetes központja közül Osztroh városa az ortodox spiritualitás és az Unió terjeszkedésével szembeni kulturális ellenállás központjává vált, miközben mentes maradt a vallási fanatizmustól, mivel a fejedelem vallásilag toleráns volt. Miközben egyháza iránti elkötelezettsége rendíthetetlen volt, magánélete és környezete távolról sem volt ortodox. A fejedelem római katolikus nőt vett feleségül, aki két lányukat katolikus vallásában nevelte. A lányok férjhez mentek, az egyik unitáriushoz, a másik reformátushoz. Afejedelem három fia közül kettő – Janusz és Kosztyantin – még apja életében áttért katolikus hitre. Csak a legfiatalabb, Aleksander maradt hű apja ortodox hitéhez, és volt annak határozott védelmezője. Ő is apjához hasonlóan katolikushoz ment feleségül, és megengedte, hogy gyermekei annak vallásában nevelkedjenek. „Nincs más oka annak, hogy az emberek között megszaporodott a lustaság és hitehagyás, mintha a tanítók belefáradtak volna, az Isten igéjének hirdetésébe, a tudósok elfáradtak, ezt követően jött az elszegényedés és az Isten dicséretének csökkenése az Ő gyülekezetében, éhség jött Isten szavának hallására, jött a hittől és a törvénytől való elszakadás.