Az 50-40-90 klub egy informális statisztika, amely arra szolgál, hogy a kosárlabda-játékosokat a dobóteljesítményük alapján értékelhessék a National Basketball Associationben (NBA). Ahhoz, hogy egy játékos a klub részese lehessen, legalább 50%-kal kell dobnia a mezőnykísérleteit, legalább 40%-kal kell dobnia a hárompontos kísérleteit, és legalább 90%-kal kell dobnia a büntetőkísérleteit az alapszakasz során.

Az NBA, a WNBA és az NBA G-League története során mindössze 11 játékosnak sikerült 50-40-90-es szezont produkálnia. A legutóbbi játékos, aki csatlakozott a klubhoz, Kyrie Irving, aki a 2020–21-es szezonban a Brooklyn Nets tagjaként nyújtotta ezt a teljesítményt. A legtöbbször Steve Nash-nek sikerült, négyszer.

Történelem

Az 50-40-90-es szezon csupán az 1979–80-as NBA-szezon óta lehetséges, ugyanis akkor vezették be a hárompontos dobásokat.

Csak Steve Nash és Larry Bird azok a játékosok, akiknek többször is sikerült elérniük ezt a teljesítményt. Bird kétszer egymást követően, 1986-ban és 1987-ben, Nash 2005 és 2010 között négyszer tudhatta magáénak ezt az eredményt. Az ötödik szezon elérésétől mindössze egy sikeres büntetőkísérlet választotta el.

Quinn Cook volt az első NBA G-League-játékos, aki elérte az 50-40-90-es mérföldkövet, 2018-ban.

Elena Delle Donne volt az első WNBA-játékos, aki 50-40-90-es teljesítményt tudott produkálni (2019).

Lista

NBA JátékosSzezon1986–198774786149753% (.525)9022540% (.400)41445591% (.910)207628.1 (2)1987–198876881167253% (.527)9823741% (.414)41545392% (.916)227529.91988–198975529100653% (.526)9321144% (.441)26329290% (.901)141418.91993–199479524104250% (.503)12329242% (.421)40344491% (.908)157419.92005–200679541105651% (.512)15034244% (.439)25727992% (.921)148918.82006–200778673134150% (.502)7217342% (.416)49855190% (.904)191624.6 (2)2007–20088148596250% (.504)17938147% (.470)22224591% (.906)137116.9 (3)2008–20097442885150% (.503)10824644% (.439)19621093% (.933)116015.7 (4)2009–20108149998551% (.507)12429143% (.426)21122594% (.938)133316.52012–201381731143351% (.510)13933442% (.416)67975091% (.905)228028.12015–201679805159850% (.504)40288645% (.454)36340091% (.908)237530.12018–20196437874851% (.505)10424443% (.426)14115293% (.928)100115.62020–202154549108651% (.506)15237840% (.402)20121892% (.922)145126.9 (2)2022–20234748386256% (.560)9323040% (.404)30733492% (.919)136629.1

NBA G-League JátékosSzezon2017–20182926951352% (.524)8319044% (.437)11412095% (.950)73525.3

WNBA JátékosSzezon20193122042752% (.515)5212143% (.430)11411797% (.974)60619.5

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Kosárlabda az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Angol kifejezések