Feuer György (Szeged, 1921. március 12. – Toronto, 2001. július 21.) magyar orvos, endokrinológus, vegyész, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1953).
Életpályája Középiskolai tanulmányait a szegedi Baross Gábor Gimnáziumban végezte, ahol 1939-ben kitüntetéssel tett érettségi vizsgát. Gimnáziumi igazgatójának, Firbás Oszkárnak és Szent-Györgyi Albertnek köszönhetően bejutott a szegedi egyetemre, ahol 1944-ben biokémiából doktorált. Számos családtagja a holokauszt áldozata lett; őt 1943-ban behívták munkaszolgálatra, azonban hamarosan elengedték és Pesten dolgozva-bujkálva érte meg a felszabadulást.
1948-ban követte Szent-Györgyi Albertet és Straub F. Brunót a pesti egyetemre. 1950-től a Magyar Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetének osztályvezetője volt. 1956-ban a párizsi Pasteur Intézetben osztályvezető lett. 1957-től a londoni egyetem Pszichiátriai Intézetének neuro-biokémiai osztályán osztályvezetőként dolgozott. 1963-tól a Brit Ipari Biológiai Kutatási Egyesülés osztályvezetőjeként tevékenykedett. 1968-ban Kanadába költözött; a torontói egyetem klinikai biológia-osztályán folytatta kutatómunkáját. 1976-ban az orvosi Nobel-díj bizottságának külső tagja volt.
Munkássága Szeged és Budapest után a londoni és a torontói egyetemen is oktatott. A központi idegrendszer működésében megállapította, hogy a kísérleti állatok bátor vagy gyáva viselkedése az endokrinrendszer hormontermelésével kapcsolatos. Tisztázta, hogy a kumarin csak az állatokban okoz májkárosodást, az emberben nem jön létre. Ennek következtében a kumarint alkalmazzák a gyógyászatban, sót élelmiszeradalékként is. Megállapította, hogy az újszülöttek kóros sárgaságának oka az anya szervezetének gátló hormontermelése. Vizsgálatai kiterjedtek a mell-, máj- és bőrrák keletkezésének mechanizmusára is. A napfény a bőrrákot azzal okozza, hogy csökkenti a rákot gátló anyag, a melatonin termelését.
Családja Édesapja kárpitosmester, édesanyja szatócs volt. Testvére, Feuer István orvos volt.
Művei Biokémia (Budapest, 1952) Emberi betegségek biokémiai tényezői (1972) Érelmeszesedés (1973) Emberi betegségek molekuláris biokémiája (1986, 1989) Gyógyszerek okozta májbetegségek (1996) Scientific report (Tudományos jelentés, önéletrajz, 1998) Gyógyszerek szerepe a sejthalálban (1999)
Díjai, elismerései Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1952) Aranydiploma (Szegedi Orvosegyetem, 1996)
Jegyzetek
Források Péter László: Feuer György nyolcvanéves - Délmagyarország, 2001. március 21-i száma Péter László: Feuer György nyolcvanéves - Délmagyarország, 2001. március 21-i száma http://milevold.weebly.com/uploads/1/1/0/6/11063810/1997-2001.pdf
További információk Péter László: A szegedi főreáliskola, elődei és utódai. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1989. (Szeged művelődéstörténetéből 7.) Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerkesztette: Szluka Emil, Schneider László. Budapest, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986.
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar endokrinológusok Kategória:Magyar kémikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szegediek Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Kanadai magyarok