Frane Bulić (Vranjic, 1846. október 4. – Zágráb, 1934. július 29.), horvát katolikus pap, régész és történész, politikus, régiségkonzervátor és művészettörténész.

Élete 1846. október 4-én született a Split melletti Vranjicon. Elemi iskolai tanulmányait az Omiš melletti priki glagolita szemináriumban, a középiskolát pedig 1861 és 1865 között Splitben végezte. Elemi és középiskolai tanulmányait követően teológiát tanult Zárában. 1869-ben a teológiai diploma megszerzése és pappá való szentelése után a Bécsi Egyetemen kezdett klasszika-filológiát és szlavisztikát tanulni, de hamarosan (1873-ban) a szlavisztikát felváltotta a klasszikus régészet. 1873-tól a spliti, majd 1874 és 1877 között a dubrovniki középiskolában dolgozott helyettesítő tanárként. Latinul, görögül és horvátul tanított, középiskolai könyvtárat és iskolai numizmatikai gyűjteményt vezetett.

1877-ben ismét Bécsbe ment, ahol epigráfiát tanult, és egyúttal részt vett Alexander Conze klasszikus régészeti előadásain. Ezekben az években felmentették tanári munkája alól, és kinevezték a zárai és a benkovaci körzet tanfelügyelőjévé, hivatalában pedig az olasz helyett hivatalos nyelvként bevezette a horvát nyelvet. Bécsből hazatérve ismét kinevezték tanfelügyelőnek Zárában, ahol 1880 és 1883 között Zára és Benkovac kerületek Történelmi Emlékei Központi Bizottságának konzervátoraként is dolgozott. 1883-ban Zárából Splitbe helyezték át a klasszikus gimnázium igazgatói posztjára, majd a Régészeti Múzeum igazgatója, és a Split környéki kulturális és történelmi régiségeinek megőrzéséért felelős konzervátor, majd 1912 és 1925 között egész Dalmácia konzervátora volt.

Splitben nevelő-oktató munkája során elvégezte a gimnázium horvátosítását. Az osztrák hatóságok 1896-ban, diákjai politikai demonstrációja után felmentették középiskolai igazgatói posztból. Mihovil Pavlinović halála után két ciklusra (1887–1989 és 1907–1910) a zárai dalmát parlamentben a spliti önkormányzat parlamenti képviselőjévé választották, és tagja volt a bécsi birodalmi tanácsnak is. A parlamentekben Dalmácia és Horvátország egyesüléséért küzdött. Felháborodva a Horvát Néppárt vezetőinek opportunista politikáján, leköszönt mindkét tanácsi mandátumáról. A parlamenti üléseken való részvételből befolyt összeget a fiatal régészek oktatását szolgáló saját alapjába fektette be. 1894-ben Splitben a horvát nemzeti uralkodók korának történeti tanulmányozására megalapította a Bihács Társaságot. Jelentős mértékben járult hozzá 1894-ben az első Keresztény Régészeti Világkongresszus megrendezéséhez Splitben és Salonában. Számos hazai és nemzetközi akadémia és régészeti társaság tekintélyes tagja volt. 350px|bélyegkép|jobbra|Az ősi Salona romjai Az első világháború utáni párizsi béketárgyalásokon szakértőnek kérték fel. Bár akkor már nem politizált, szorosan figyelemmel kísérte az új állam fejlődését. 1923-ban nyugdíjba vonult a spliti Régészeti Múzeum igazgatói posztjáról, ezzel befejezte konzervátori és főszerkesztői feladatait a „Journal of Dalmatian Archaeology and History” című folyóiratban. A Jugoszláv Királyság idején, amikor Stjepan Radićot 1928-ban meggyilkolták, majd ezután I. Sándor jugoszláv király diktatúrájának 1929-es január 6-án történt kihirdetése után Bulić csalódott volt. Noha a rendszerhez közel álló unokaöccse, I. Bulić és A. Trumbić próbálták meggyőzni arról, hogy még nem késő Horvátországról beszélni az őt nagyra értékelő királlyal, Bulić szkeptikus és dacos volt, és kivonult a politikai életből.

Munkássága Régészeti felfedezéseivel jelentős mértékben járult hozzá a dalmáciai ókeresztény emlékek és korai horvát történelem megismeréséhez. Számos dalmáciai lelőhelyen, különösen Salonában végzett régészeti ásatásokat. Salonában több száz epigráfiai emléket fedezett fel, feltárta Vranjica ókeresztény temetőjét, és a Crikvina nevű hely közelében, a 4. századi Szent Anasztázia bazilikát. Feltárta a manastirinei bazilikát, ahol a Valerianus vagy Aurelianus idejében mártírhalált halt Venancius, és a Diocletianus idejében mártírhalált halt Domnius (Dujam) vértanú volt eltemetve, aki a diocletianusi keresztényüldözés idején 304-ben a város keresztényeivel együtt a helyi amfiteátrumban halt vértanúhalált. 1891-ben a Salona melletti Rižinice lelőhelyen egy kőtöredéket talált I. Trpimir horvát fejedelem feliratával, 1898-ban pedig megtalálta Jelena királynő híres szarkofágját 976-ból. Bulićnak és munkatársainak sikerült szarkofágokból felirattöredékeket összerakniuk és megfejteni a szöveget, amelyet a történészek a horvát középkori történelem egyik legfontosabb dokumentumának tartanak, mert olyan adatokat tartalmaz, amelyek feltárják a horvát királyok genealógiáját.

A salonai Szűz Mária-szigeten végzett munkálatok során Bulić találta meg a Szűz Mária-templom és a Szent István-templom alapjait is, ahol a horvát uralkodóház tagjait temették el. 1902-től 1905-ig a Bihács Társasággal közösen tárta fel Stombrate környékét és a bijaći Szent Márta templomot, melyet ezt követően, 1908-ban újjáépítettek. 1880 és 1885 között részt vett a spliti Diocletianus-palota állagvédelmi munkálataiban, valamint 1890 és 1908 között a spliti székesegyház román stílusú harangtornyának restaurálásában.

Számos cikke és könyve jelent meg, ezek közül a legfontosabbak: „Hrvatski spomenici u kninskoj okolici uz ostale suvremene dalmatinske iz doba narodne hrvatske dinastije” (Knin környéki horvát emlékek, valamint más kortárs dalmát emlékek a horvát nemzeti dinasztia idejéből), „Palača cara Dioklecijana u Splitu” (Diocletianus császár palotája Splitben), „Stopama hrvatskih narodnih vladara” (A horvát nemzeti uralkodók nyomdokai). 250px|bélyegkép|jobbra|Szobra a zágrábi Nemzeti Levéltár épülete előtt

Fő művei De poesi epica populari in latinis litteris Jader, 1879 Bazilika sv. Klimenta u Rimu Zadar, 1881. Hrvatski spomenici u kninskoj okolici, uz ostale suvremene dalmatinske, iz dobe narodne hrvatske dinastije Zagreb, 1888. Car Dioklecijan. Njegovo ime, njegova domovina i mjesto gdje se rodio, kada, gdje i kako je umro Zagreb, 1918. Crkvica sv. Petra u Priku kod Omiša Split, 1923. Krunidbena bazilika kralja Zvonimira usred Gradine u Solinu Sarajevo, 1925. Sveti Venancije prvi biskup solinski i mučenik duvanjski Split, 1926. Palača cara Dioklecijana u Splitu Zagreb, 1927. Stopama hrvatskih narodnih vladara Zagreb, 1928.

Díjai Bulic pápai kamarás volt, és élete során számos érdemrenddel és kitüntetéssel tüntették ki, többek között a Szász Királyi Albrecht Rend 2. osztályának parancsnoki fokozatának (1908) tulajdonosa volt.

Emlékezete Zágrábban 1935-ben avatták fel egészalakos szobrát, Frano Kršinić szobrászművész alkotását.

Jegyzetek

Források

Kategória:Horvát katolikus papok Kategória:Horvát régészek Kategória:Horvát pedagógusok Kategória:Horvátországi politikusok Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1934-ben elhunyt személyek Kategória:Zágrábiak