Arnaut Danjuma Groeneveld (Lagos, 1997. január 31. –) holland–nigériai származású holland válogatott labdarúgó, csatár. A LaLigában szereplő Valencia játékosa.
Pályafutása NEC Nijmegen 2016 áprilisában átigazolt a NEC-hez, kezdetben az U23-as csapat tagja volt.https://www.nec-nijmegen.nl/nieuws/artikel/n.e.c.-legt-arnaut-groeneveld-voor-3-12-jaar-vast.htm Szeptembertől Groeneveld a NEC főkeretébe került, és korábbi csapata, a PSV Eindhoven ellen mutatkozott be a NEC színeiben, csereként a 85. percben Reagy Ofosu helyett. A 2016/17-es idény utolsó mérkőzésen szerezte első gólját, az SC Heerenveen elleni 0–2-s idengebli bajnoki 24. percében.
Club Brugge 2018. június 7-én bejelentette a belga klub, hogy négy évre szerződtették a holland NEC Nijmegen csapatától.https://www.clubbrugge.be/en/news/arnaut-groeneveld-joins-club-brugge Július 22-én mutatkozott be az együttesben a Belga Szueprkupában a Standard Liège elleni 2–1-re nyert mérkőzésen. Az első gólnál a 39. percben gólpasszt adott Hans Vanakennek. Egy hét múlva debütált a belga bajnokságban a KAS Eupen elleni 5–2-s hazai találkozón. Ismét asszisztot jegyzett ezúttal Jelle Vossennek a negyedik gólnál. Két fordulóval később dublázni tudott az KV Kortrijk elleni 3–0-s bajnokin.
AFC Bournemouth 2019. augusztus 1-én érkezett a belga Club Brugge együttesétől.https://www.afcb.co.uk/news/first-team/danjuma-becomes-fourth-summer-signing/ A 2019/20-as idény eleje nem alakult jól számára, ugyanis térdhajlító izom-sérülést szenvedett. Így csak szeptember 25-én tudott bemutatkozni a csapatban, a Burton Albion FC elleni 2–0-ra elvesztett idegenbeli EFL Kupa találkozón, az utolsó 29 perce cserélték be Dominic Solanke helyett. Három nap múlva játszotta élete első Premier League mérkőzését a West Ham United elleni 2–2-s bajnokin. A összecsapás utolsó 13 percében érkezett a pályára Harry Wilson váltva. Október 26-án első alkalommal lépett pályára kezdőként a bajnokság 10. fordulójában, a Watford FC elleni gólnélküli mérkőzésen.
A 2020/21-es idényben a Championshipben szerepelt a csapat. 2020. szeptember 12-én jegyezte első gólját Bournemouth színekben a bajnokság első fordulójában a Blackburn Rovers elleni 3–2-re nyert találkozón, melyen győztes gólt szerzett a 84. percben.
Villarreal CF 2021. augusztus 19-én jelentették be szerződtetését, és 2026 nyaráig írt alá.
Szerződését követően három nappal később debütált csereként a RCD Espanyol elleni 0–0-s idegenbeli mérkőzésen a La Liga 2. fordulójában. A találkozó utolsó perceiben érkezett a pályára, Moi Gómez helyére. A következő fordulóban az Atlético Madrid ellen szerezte első gólját az 1–1-s bajnokin. Az első Bajnokok Ligája gólját Villarreal színeiben szeptember 14-én szerezte az Atalanta BC elleni 2–2-s hazai összecsapáson a csoportkörben. Öt nap elteltével lépett pályára első alkalommal kezdőként az RCD Mallorca ellen. Október 3-án duplázott a bajnokság 8. fordulójában a Real Betis elleni 2–0-s találkozón. 2022. február 19-én mesterhármast szerzett a bajnokság 25. fordulójában idegenbeli környezetben a Granada CF elleni 4–1-re nyert bajnokin.
2023. január 3-án lépett pályára 50. alkalommal a sárgák színeiben, a spanyol kupa harmadik körében a Cartagena ellen, amelyen gólt is szerzett az 5–1-re megnyert idegenbeli mérkőzésen.
Tottenham Hotspur 2023. január 25-én félévre kölcsönbe került a Tottenham Hotspur csapatához.Danjuma joins on loan Január 28-án góllal debütált a csapatban a Preston elleni FA Kupa mérkőzésen, előbb csereként a 71. percben Ryan Sessegnont váltotta, később a 87. percben beállította a 3–0-s végeredményt.Arnaut Danjuma scores on Tottenham debut against Preston in FA Cup Február 11-én a Leicester City vendégeként debütált a bajnokságban, a 79. percben állt be Dejan Kulusevskit váltva a 4–1-re elvesztett találkozón. Három nappal később a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, az AC Milan elleni nyolcaddöntőn. Április 15-én korábbi csapata a Bournemouth ellen szerezte klub színeiben első gólját.
Everton 2023. július 23-án megegyeztek a Villarreallal, hogy a 2023/24-es idényét kölcsönben tölti a liverpooli együttesnél opciós joggal.
Girona 2024. augusztus 30-án Danjuma az előző szezonban bajnoki 4., így Bajnokok Ligája-induló Girona vette kölcsön egy évre.
Valencia 2025. augusztus 10-én hároméves szerződét kötött a Valencia csapatával.
A válogatottban Hollandia 2018 októberében Ronald Koeman hívta be első alkalommal a Németország elleni UEFA Nemzetek Ligája, és a Belgium elleni barátságos mérkőzésre. Október 13-án debütált csereként a Németország elleni 3–0-ra nyert tétmérkőzésen. A 68. percben Steven Bergwijnt váltva. Három nap múlva már kezdőként lépett pályára Belgium ellen, és a 27. percben megszerezte első gólját Memphis Depaynak köszönhetően, mely találat 1–1-s döntetlenhez vezetett.
Magánélete Danjuma Nigériában; Lagosban született, holland apától és nigériai anyától. Szülei válása után rövid ideig testvéreivel nevelőszülőkhöz került.
Statisztika 2023. június 28-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokJong PSV2015/16Eerste Divisie10———10Összesen10———10NEC2016/17Eredivisie12100—401612017/18Eerste Divisie281122—3013Összesen401222—404614Club Brugge2018/19Jupiler League2051021102462019/2010———10Összesen215102110256Bournemouth 2019/20Premier League14010——1502020/21Championship331520223717Összesen471530—225217Villarreal2021/22La Liga231000116—34162022/231022252—176Összesen331222168005122Tottenham Hotspur 2022/23Premier League912110—122Összesen91211000122Everton 2023/24Premier League0000000000Összesen0000000000KARRIER ÖSSZESEN151451051997218761
A válogatottban 2022. április 27-i állapot szerint. HollandiaÉvMérk.Gólok201821202131202210Összesen62
További információk Arnaut Danjuma adatlapja a(z) Everton weboldalán Arnaut Danjuma adatlapja a(z) Premier League oldalán Arnaut Danjuma adatlapja a La Liga oldalán
Jegyzetek
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Nigériai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A NEC labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Girona labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Élő személyek