Vincent Lindon (Boulogne-Billancourt, 1959. július 15. –) César-díjas francia színész, rendező és forgatókönyvíró. A Mennyit ér egy ember? című filmdráma főszerepében nyújtott alakításáért a 2015-ös cannes-i fesztiválon elnyerte a legjobb alakítás díját, 2016-ban pedig a legjobb színésznek ítélt César-díjat.
Élete Családja és ifjú évei Apja Laurent Lindon, az Audioline cég igazgatója volt, anyja, Alix Dufaure, a Marie Claire női magazin újságírója, aki révén Lindon Jules Dufaure francia miniszterelnök és Rémy Joseph Isidore Exelmans marsall leszármazottja. Apai nagyapja, Raymond Lindon bíró, 1929 és 1959 között Étretat polgármestere. Nagybátyja Jérôme Lindon, aki 1948-tól 2001-ig a párizsi Les Éditions de Minuit könyvkiadó igazgatója volt. Dédszülei Fernande Citroën, André Citroën nővére, valamint Alfred Lindon (1916-ig Abner Lindenbaum), a krakkói származású zsidó ékszerkészítő és modern műgyűjtő.
Szülei ötéves korában elváltak, anyja néhány évvel később hozzáment Pierre Bénichou újságíróhoz. Az esemény nagy megrázkódtatás volt Lindon számára, amitől tikkje lett, ez azonban színházi vagy filmszerepein nem látszódik.
Párizs 7. kerületében, a Victor Duruy nevét viselő gimnáziumban érettségizett. Kereskedelmi főiskolai előkészítőre kezdett járni, azonban 22 nap után bejelentette, nem érdekli ez a szakma. 1979-ben édesanyja jelmeztervezői asszisztensi munkát szerzett neki Alain Resnais Amerikai nagybácsim (1980) című romantikus drámájának forgatásán, ahol elsősorban Gérard Depardieu mellett kellett dolgoznia.
Ezt követően hat hónapra New Yorkba ment, hogy rádiós promóciós asszisztensként dolgozzon nagybátyja, Eric Dufaure mellett, aki akkor alapította a Cachalot Records zenei kiadót (Ian North, Die Hausfrauen, Medium Medium, Malaria, Stars of the Streets, Comateens , Made in France, Personal Effects). Párizsba visszatérve nevelőapja, Pierre Bénichou talált neki egy másik apró munkát: a színész-komikus Coluche mikrofonjaiért volt felelős, annak 1981. évi turnéin. Egy ideig a Le Matin de Paris napilap kifutófiújaként is dolgozott, mielőtt beiratkozott volna François Florent párizsi színiiskolájába.
Színészi pályafutása Vincent Lindon 1983-ban debütált Paul Boujenah Le Faucon című filmjében, majd kisebb szerepeket játszott; így foglalkoztatta többek között Bertrand Blier (A mi történetünk), Jean-Jacques Beineix (Betty Blue) és José Pinheiro (A zsaru szava). 1988-ban Claude Pinoteau rábízta (A párizsi diáklány) férfi főszerepét. A következő évben teljesítményét Jean Gabin-díjjal ismerték el. A nagyközönség számára igazán ismertté Victor Barelle szerepe tette Coline Serreau 1992-ben bemutatott Hétköznapi csetepaté című vígjátékában.
2005-ben Emmanuel Carrère A bajusz című filmjével a Cabourg-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Arany Swann díjat. 2013-ban felkérték a 39. Deauville-i Amerikai Filmfesztivál zsűrielnökének.
2015-ben Stéphane Brizé Mennyit ér egy ember? című filmdrámájában egy munkanélküli férfit alakított, amivel a 68. cannes-i fesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, 2016-ban pedig – öt sikertelen jelölés után – a legjobb színésznek ítélt César-díjat. 2021-ben ismét Stéphane Brizével forgatott egy hasonló zsánerű filmet Un autre monde címmel. Az alkotás 2022 márciusában került mozikba.
2022-ben felkérték a jubileumi 75. Cannes-i Fesztivál, és egyben a versenyfilm-zsűri elnökének.
Magánélete Vincent Lindon az 1980-as években közel tíz éven át élt együtt Claude Chirac-kal, Jacques Chirac kisebbik lányával. 1992-ben ismerkedett meg Karolina monacói hercegnővel; a nagy médianyilvánosságot kapott kapcsolatuk 1995-ben ért véget.
1998-ban feleségül vette Sandrine Kiberlain színésznőt, akit az Irrésolu 1993-as forgatása óta ismert és akivel 1997-ben a Hetedik mennyország-ban ismét együtt játszott. Házasságukból 2000. április 13-án született Suzanne, aki ugyancsak színész-rendezői pályára lépett (Seize printemps). A pár 2003-ban elvált. Lindonnak egy előző kapcsolatából van egy fia is, az 1996 decemberében született, 2021-ben színészként debütált Marcel Gitard.
Válogatott filmográfia Színészként
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Megjegyzés 1982 Guy de Maupassant Férfi a strandon 1983 Le faucon A felügyelő 1984 Fiatal lány szigete L'île de la jeune fille bleue Frédéric Fazekas István tévéfilm Végjáték L'addition Magnum A mi történetünk Notre histoire Brechet 1985 A zsaru szava Parole de flic Dax 1986 Betty Blue 37°2 le matin Richard, a fiatal rendőr Suivez mon regard Az 1. sz. erőszaktevő Prunelle Blues Fernand Diplomás örömlány Half Moon Street Sonny Yiddish Connection Zvi 1987 Utolsó nyár Tangerben Dernier été à Tanger Roland Barrès Kerekes József Egy szerelmes férfi Un homme amoureux Bruno Schlosser 1988 Néhány nap velemQuelques jours avec moi Fernand A párizsi diáklány L'étudiante Ned Rátóti Zoltán (1. sz.) Háda János (2. sz.) 1990 La Baule-ban történt La Baule-les-Pins Jean-Claude Vannak napok... és vannak holdak Il y a des jours... et des lunes Sylvain, a fogadós Józsa Imre Gaspard et Robinson Robinson 1991 Nyecsajev visszatér Netchaïev est de retour Daniel Laurencon / Nyecsajev Jakab Csaba La cabine kisjátékfilm 1992 Szép históriaLa Belle Histoire Simon Choulel Hétköznapi csetepaté La crise Victor Barelle 1993 Tout ça... pour ça ! Lino 1994 L'irrésolu François 1995 A gyűlölet La haine A részeg férfi Rosta Sándor 1996 Vite strozzate Francesco Tébolyult szenvedély Les victimes Pierre Duval Kaszás Attila Gyönyörű zöld La Belle Verte Max 1997 Fred Fred Hetedik mennyország Le Septième Ciel Nico 1998 Paparazzi Michel Verdier Széles László A szenvedély iskolája L'école de la chair Chris 1999 Az anyósom Belle maman Antoine Szakácsi Sándor Az én szép kis vállalkozásom Ma petite entreprise Ivan Lansi Botrány nélkül | Pas de scandale| Louis Jeancourt
| rowspan="2" | 2001 | Szabad szerda| Mercredi, folle journée!| Martin Socoa | Szakácsi Sándor
| Káosz| Chaos| Paul
| rowspan="2" | 2002 | A bátrak szövetsége| Le frère du guerrier| Thomas | Széles László
| Péntek este| Vendredi soir| Jean | Kautzky Armand
| rowspan="3" | 2003 | Egykék| Filles uniques| Bruno
| Az élet ára| Le coût de la vie| Coway
| Les clefs de bagnole| Színész, ki akar forgatni Laurent-nal
| 2004 | Fő a bizalom| La confiance règne| Christophe Gérard
| rowspan="2" | 2005 | A bajusz| La moustache| Marc Thiriez | Kőszegi Ákos
| L'avion| Pierre
| 2006 | | Selon Charlie| Serge
| rowspan="2" | 2007 | Szerintem ez szerelem| Je crois que je l'aime| Lucas
| Ceux qui restent| Bertrand Liévain
| rowspan="3" | 2008 | Barátaim, szerelmeim| Mes amis, mes amours| Mathias
| Sárkányvadászok| Chasseurs de dragons| Lian-Chu | | fr. szinkron |- | Bűntelenül| Pour elle| Julien Auclert
| rowspan="2" | 2009 | Isten hozott!| Welcome| Simon Calmat
| Mese a szerelemről| Mademoiselle Chambon| Jean | Csankó Zoltán
| rowspan="5" | 2011 | | Un coeur qui bat| a narrátor | | tévéfilm
| La permission de minuit| David
| Pater| Vincent Lindon
| Toutes nos envies| Stéphane
| Complices| Vincent Lindon | | videó kisfilm |- | rowspan="2" | 2012 | colspan="2"| Augustine| Jean-Martin Charcot professzor
| Quelques heures de printemps| Alain Évrard
| 2013 | | Les salauds| Marco Silvestri
| 2014 | colspan="2"| Mea Culpa| Simon
| rowspan="4" | 2015 | Egy szobalány naplója| Journal d'une femme de chambre| Joseph | Kamarás Iván
| Mennyit ér egy ember?| La loi du marché| Thierry Taugourdeau | Jakab Csaba
| A kis herceg| The Little Prince| Az üzletember | | fr. szinkron |- | A fehér lovagok| Les chevaliers blancs| Jacques Arnault
| 2017 | Rodin – Az alkotó| Rodin| Auguste Rodin | Rátóti Zoltán
| rowspan="3" | 2018 | Kutyák szigete| Isle of Dogs| Főnök | | fr. szinkron |- | A jelenés| L'apparition| Jacques Mayano
| Sztrájk a gyárban| En guerre| Laurent Amédéo
| 2019 | Casanova – Az utolsó szerelem| Dernier Amour| Giacomo Casanova | Gáspár Sándor
| 2020 | | Mon Cousin| Pierre Pastié
| rowspan="3" | 2021 | Titán| Titane| Vincent | Epres Attila
| Un autre monde| Philippe Lemesle
| Enquête sur un scandale d'État| Jacques Billard
| 2022 | Szerelemmel, szenvedéllyel| Avec amour et acharnement| Jean
| 2023 | | Comme un fils| Jacques Romand
| 2024 | A második felvonás| Le Deuxième acte'' Guillaume
Filmkészítőként Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör MegjegyzésSzínészÍróRendezőProducer 1998 Paparazzi 2001 Pas d'histoires! szkeccsfilm, Cyrano rész 2011 Pater 2011 Complices videó kisfilm 2015 Mennyit ér egy ember? La loi du marché 2018 Sztrájk a gyárban En guerre 2020 Mon Cousin 2021 Un autre monde
Fontosabb díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény Megj.1989Jean Gabin-díj 1993César-díjLegjobb színészHétköznapi csetepaté2000César-díjLegjobb színészAz én szép kis vállalkozásom2005Cabourg-i FilmfesztiválArany Swann (legjobb színész) A bajusz2007Chlotrudis-díjLegjobb férfi alakítás2008Sarlat-i FilmfesztiválLegjobb férfi alakítás BűntetlenülCésar-díjLegjobb színészCeux qui restentKristály GlóbuszLegjobb színész2010César-díjLegjobb színészIsten hozott!Kristály GlóbuszLegjobb színészLumières-díjLegjobb színészEzüst Szalag díjEurópai Ezüst Szalag2013César-díjLegjobb színészQuelques heures de printempsKristály GlóbuszLegjobb színész2016César-díjLegjobb színészMennyit ér egy ember?2015-ös cannes-i fesztiválLegjobb férfi alakításEurópai FilmdíjLegjobb színészLumières-díjLegjobb színészEgy szobalány naplójaMagritte-díjTiszteletbeli Magritte2019Lumières-díjLegjobb színészSztrájk a gyárban2021 A DiscussingFilm kritikusainak díjaLegjobb mellékszereplő színészTitán Európai FilmdíjLegjobb színész Los Angeles-i Filmkritikusok SzövetségeLegjobb mellékszereplő színész2022Lumières-díjLegjobb színészFilmkritikusok Nemzeti Szövetsége (NSFC, (USA)Legjobb mellékszereplő színészFilmkritikusok TársaságaLegjobb mellékszereplő színész
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Francia színészek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Francia forgatókönyvírók Kategória:Francia filmproducerek Kategória:Élő személyek Kategória:César-díjasok