Pee Wee Russell amerikai dzsesszzenész, klarinétos.
Pályafutása
Russell indián ősök leszármazottja. A Missouri állambeli Maplewoodban született, az oklahomai Muskogee-ban nőtt fel. Pályája elején klarinétos és szaxofonos volt. Később a klarinét mellett döntött.
Pee Wee-t apja elvitte az akkoriban híres Louisiana Five zenekar koncertjére, ahol fellépett a New Orleans-i Alcide Nunez klarinétos is. A koncert hatása alatt Russel elhatározta, hogy dzsesszzenész lesz. Magánórákat vett Muskogee-ban. Az első fellépései apjával, majd Red Nicholsszal voltak. A Western Military Academy-n (1920-21) és a University of Missouri-n zajlott képzése után folyami gőzhajókon volt klarinétos és szaxofonos, majd vaudeville turnéegyüttesekben szerepelt. 1923-24-ben egy mexikói zenekarban játszott.
Az 1920-as évek közepén Chicagóban játszott olyan zenészekkel, mint Bix Beiderbecke, Frankie Trumbauer, Red Nichols.
Aztán Red McKenzie, Irving Mills (1929), Hoagy Carmichael (1930), Gil Rodin (1931-34), Adrian Rollini (1935) és Louis Prima (1935/36) felvételen volt partner. 1938-tól többször dolgozott Bobby Hackettel, Eddie Condonnal, Jack Teagardennel, Earl Hinesszal és másokkal.
Bár Russell soha nem vezetett saját zenekart, de számos albuma jelent meg neve alatt, például a Portrait of Pee Wee.
Russell az 1920-as években fejlesztette ki eredeti klarinét-hangját. Ez az egyedi, szeszélyes játékmódja, amelyet szokatlan dallamfordulatok és finom hangszínváltások jellemeznek, pályafutása kezdetén nem volt még túl népszerű. Furcsa, logikátlanvolt sok hallgató és kritikus számára. De olyan zenésztársak, mint Albert Nicholas és Benny Goodman nagy becsben tartották.
Az 1960-as években Russell modern dzsesszt játszott, még Ornette Coleman kompozíciói is szerepeltek a repertoárjában. Ezzel kivívta a korabeli avantgárd zenészek elismerését. Fesztiválokon lépett fel, többek között a Newport Jazz Festivalon.
Russell gyakran volt beteg, és ezalatt nem tudott zenélni. Egy barátja tanácsát követve festéseni kezdett. Az eredmény annyira elsöprő volt, hogy a képzőművész társadalom is befogadta.
Diszkográfia
1952: Clarinet Strut 1952: The Individualism of Pee Wee Russell 1952: Pee Wee Russell All Stars 1953: Salute To Newport 1953: We're In the Money 1955: Jazz at Storyville, Vol. 1 and 2 1958: Portrait of Pee Wee 1958: Over the Rainbow 1959: Pee Wee Russell Plays 1960: Swingin' with Pee Wee 1961: Jazz Reunion 1962: New Groove 1964: Hot Licorice 1964: Gumbo 1965: Ask Me Now! 1966: The College Concert 1967: The Spirit of '67 Díjak 1983: a Down Beat kritikusok díja: Pied Piper of Jazz című dal 1987: Big Band and Jazz Hall of Fame
Jegyzetek
Források https://www.britannica.com/biography/Pee-Wee-Russell http://jazzhotbigstep.com/206.html https://syncopatedtimes.com/charles-pee-wee-russell-1906-1969/ https://www.allaboutjazz.com/musicians/pee-wee-russell https://www.encyclopedia.com/education/news-wires-white-papers-and-books/russell-pee-wee
Kategória:Klarinétosok Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai dzsesszzenészek