A Ki mit tud? Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsorának kilencedik kiadása, amelyet 1993. július 1https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-RXdPOVR0c3ZhbmVvZC80Q2E4ZWtJRjE4NWZqUjMxZC91cUl2Rll6OW1NVT0 és szeptember 18.https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-UUJyUHdPZWxncEg0Y082aDRFZlJtZzd0SzlWZ3BXNm0vMENXQ3NaUHpRRT0 között rendeztek a budapesti Madách Színházban. A televíziós műsort párhuzamosan közvetítette a nem sokkal korábban indult Duna TV is, amelyet a határon túli magyarság számára és annak elérésére szolgáló csatornaként hoztak létre.

A műsorvezető Antal Imre volt második alkalommal. A zsűriben a korábbi kiadásokban állandó zsűritagok (Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Vásárhelyi László) mellé csatlakozott Benkó Sándor harmadik és Jeszenszky Endre második alkalommal. Először szerepelt a zsűriben Dunai Tamás színművész, Molnár Gergely bűvész és Czine Mihály irodalomtörténész, aki a zsűri elnöki tisztségét is ellátta. A műsor főszerkesztője Gál Mihály, rendezője Szőnyi G. Sándor volt.

A győztesek között volt az Enemy Squad breaktánc-együttes (tagjai között Szűcs Zoltánnal, későbbi Hip Hop Boyz együttes tagjával és az Attraction Látványszínház alapítójával), a többsíkú koncentráló Varga János és Botos Tibor (a későbbi Váradi Roma Café egyik tagja). Döntősök között volt Kovács István operaénekes és Karsai Veronika pantomimművész.

Itt tűnt fel táncdal kategóriában Serbán Attila és a középdöntőig jutó Bíró Eszter is. A vers- és prózamondók kategóriában olyan később befutott színészek szerepeltek, mint például a döntős Rába Roland, a középdöntős Németh Kristóf valamint az elődöntősök között Dányi Krisztián, Pintér Tibor, Varga Izabella és Domokos László. A pop-rock-jazz kategóriában itt tűnt fel a középdöntős Nyers együttes és elődöntős Jazztett duó tagjaként Szolnoki Péter is.

Évad ismertető A szervezésben Magyar Televízió mellett szerepet vállalt a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium, a Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. és Budapest valamint Gödöllő önkormányzata a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Magyarok Világszövetsége támogatásával.Rádió–és televízióújság, 1992. év, 39. szám, szeptember 28., 10. oldal

+A különböző előadások maximális időtartama és fellépőinek létszámaKategóriaMaximális létszámMaximális műsoridővokális zene (ének)6 fő5 perchangszeres zene6 fő5 percvers-, próza-, mesemondás, szónoki beszéd4 percnéptánc24 fő4 perc 6 perc (együttes)klasszikus és modern színpadi tánc12 fő5 percszínpadi játék6 fő6 percegyéb6 fő5 perc

A vetélkedőre első alkalommal jelentkezhettek határon túl élő magyar fellépők is. Az országos válogatón végül 560 produkció mérette meg magát, ebből 132 jutott be a tévés fordulókra. A televíziós fordulók nyolc elődöntőből, három középdöntőből és egy döntőből álltak. Elődöntős szakaszokat a kisebb lefedettségű és nézettségű TV2-n kezdték közvetíteni, majd a középdöntőktől kezdve a TV1 adta a műsort.https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-VmNNM1hSNEkwR2pkekEvdkltWUJKTlhWelZERHZlYVppa3pBUklBMlVkUT0

A szavazás elődöntőben kesztyűbábokkal történt (versenyzőknek ajándékba adott plüssállatoknak megfelelő kesztyűbábokkal kellett a zsűrinek jelezni, hogy melyik produkcióra szavaznak). A középdöntőben és a döntőben 1-től 10-ig számozott táblákat használtak.

Kategória győztesek:

A győztesek 10 napos thaiföldi utazást nyertek Bangkokba és Huanhinbe.

Döntő Fellépési sorrendVersenyzőKategóriaEredmény1Hajdú Ilonavokális zene (könnyűzene)742Balázs Richárdnéptánc (szóló)773Tóth Szilvia (operett)vokális zene (könnyűzene)684Al Capone da Finepop-rock-jazz765Tisza kamaraegyüttes (Szolnok)néptánc (szóló)756Kovács István (opera)vokális zene (klasszikus)737Zsemlye Sándor (szaxofon)pop-rock-jazz798Banchieri Énekegyüttes (Nyíregyháza)vokális zene (klasszikus)809Enemy Squadformációs tánc78 (5)10Galagonya énekegyüttes (Nyíregyháza)népdal7411Botafogo Táncegyüttes (Budapest)formációs tánc78 (3)12Kiss Bernadettnépdal8013Ruzicska Péterszínpadi tánc7614Romano Glaszohangszeres zene (népzene)8015Balogh Istvánvers- és prózamondás76 (5)16Varga-Huszár kettősszínpadi tánc7717ifj. Gáspár Kálmán (cimbalom)hangszeres zene (népzene)7418Rába Rolandvers és prózamondás76 (3)19Varga János (többsíkú koncentrálás)egyéb7920Horváth Károly (cselló)hangszeres zene7521Nyisztor György hagyományőrző táncegyüttes (Mélykerék)néptánc (együttes)7522Mikita Zsolt (bűvész)egyéb7123Somogy táncegyüttes (Kaposvár)néptánc (együttes)7424Botos Tibor (gitár)hangszeres zene8025Tisza '83 citerazenekarhangszeres zene7626Batsányi táncegyüttes (Tapolca)néptánc (együttes)7427Karsai Veronika (pantomim)egyéb #27328Tanac néptáncegyüttes (Pécs)néptánc (együttes)74297-4 törpe Humor Részvét Társaság (paródisták)egyéb #27730Nyírség táncegyüttes (Nyíregyháza)néptánc (együttes)78

A formációs tánc illetve a vers-és prózamondás kategóriájában a pontegyenlőség miatt a nyolc tagú zsűri többségi döntésssel szavazta meg a győztest

A döntőbe nem került különdíjasok

vokális zene (könnyűzene): Ölvetzky László pop-rock-jazz: Tarhonya Kedélyzenekar népdal: Gordos-nővérek, Csallóközkürti énekcsoport hangszeres zene (népzene): Fix-Stimm, Péterfalvi trió (Ukrajna) vers, próza és mesemondó: Kiss Árpád, Németh Kristóf, Domokos László, Ki mit tud? tévés fordulójára bejutott valamennyi határon túli versenyző hangszeres zene: Leo Brass quintett, Szomora István (cimbalom) néptánc együttes: Istiglinc együttes (Szlovákia), Tisza táncegyüttes (Ukrajna), Tiszafüred táncegyüttes, Nógrád táncegyüttes, Cirkalom táncegyüttes (Szerbia), Móra táncegyüttes (Szerbia)

A győztesek és a a különdíjasok nyereményeinek jelentős részét a városi önkormányzatok és a megyei közgyűlések ajánlották fel pénzjutalom formájában, illetve tárgyjutalmak kerültek kiosztásra a szponzorok felajánlásával.

Érdekesség

A 7-4 törpe Humor Részvét Társaság 2007-ben – ekkor már kétfős (Szabó Szilárd, Szabó József) felállással – az ATV Humorbajnokság című vetélkedő-sorozatában a második helyen végzett. Legnagyobb összpontszámot kapó egyéni versenyzőknek (Botos Tibornak és Kiss Bernadettnek) egyenként két hektár erdőbirtokot ajánlott fel a műsor egyik szponzora.

Jegyzetek

Kategória:1993-ban bemutatott magyar televíziós show-műsorok Kategória:1993-ban befejezett magyar televíziós show-műsorok Kategória:Ki mit tud? Kategória:1993 a zenében