Susan Tedeschi többszörös Grammy-díjas amerikai blues- és soulénekesnő, gitáros.

Pályafutása Tedeschi zenész családból származik; felmenői olaszok voltak. Hamarosan érdeklődni kezdett a blues iránt. 15 éves korában már saját zenekara volt (The Smoking Section).

A Berklee College of Musicon tanult. 1994-ben létrehozta a Susan Tedeschi Bandet. Második albumuk, a Just Won't Burn már lelkes fogadtatásban részesült (1998). Az együttes turnéján fellépett John Mellencamp, B. B. King, Bob Dylan, Buddy Guy, Taj Mahal és a The Allman Brothers Band.

2001-ben Susan Tedeschi összeházasodott Derek Trucks gitárossal. Ekkor visszavonult a színpadtól, a stúdiófelvételek következtek.

2010-ben Trucks és Tedeschi új együttest alapított. Egy sikeres turné után 2010-ben megjelent a Tedeschi Trucks Band Revelator című albuma.

2013-ban jelent meg az együttes harmadik albuma, a Made Up Mind, amely 2014-ben két Blues Music Awardot is kapott (egyet a legjobb együttes, egyet pedig a legjobb rockalbum kategóriában). Susan Tedeschi a legjobb bluesénekesnek járó díjat is megkapta.

Tedeschi hangját Bonnie Raitt és Janis Joplin hangjához hasonlítják. Gitárjátékát Buddy Guy, Johnny „Guitar” Watson, Stevie Ray Vaughan és Freddie King hatásával magyarázzák.

Diszkográfia

Better Days (1995) Just Won’t Burn (1998) Wait for Me (2002) Live from Austin TX (2004) Hope and Desire (2005) Best of Susan Tedeschi: Episode One (2005) Episode 2 (2007) Back to the River (2008) Just Won't Burn (2023 – 25th Anniversary Deluxe Edition)

Tedeschi Trucks Band Revelator (2011) Everybody's Talkin' (2012) Made Up Mind (2013) Let Me Get By (2016) Live from the Fox Oakland (2017) Signs (2019) Layla Revisited (Live at LOCKN') (2021) I Am the Moon (2022) The Ballad of Mad Dogs and Englishmen (2025) Future Soul (2026)

Díjak

2011: Tedeschi zsűritag volt a hetedik alkalommal megrendezett Független Music Awardson 2012: Grammy-díj: Tedeschi és a Tedeschi Trucks Band: Legjobb Bluesalbum (Revelator) 2014: Blues Music Award: az év legjobb blues-előadónője 2014: Blues Music Award: az év legjobb bluesalbuma (a Tedeschi Trucks Banddel) 2014: Blues Music Award: az év legjobb bluesalbuma "Made Up Mind" (a Tedeschi Trucks Banddel) 2017: Blues Music Award: az év legjobb rockalbuma "Let Me Get By" (a Tedeschi Trucks Banddel) 2017: Blues Music Award: az év legjobb bluesegyüttese (a Tedeschi Trucks Banddel) 2017: Blues Music Award: az év legjobb blues-előadónője

Jelölések 2000: Grammy-díj-jelölés a legjobb új előadónak 2003: Grammy-díj-jelölés a legjobb rockénekesnőnek 2004: Grammy-díj-jelölés: legjobb bluesalbum (Wait For Me) 2006: Grammy-díj-jelölés: legjobb kortárs bluesalbum (Hope and Desire) 2010: Grammy-díj-jelölés: legjobb kortárs bluesalbum (Back to the River) 2016: Americana Music Award (a Tedeschi Trucks Banddel) 2017: Grammy-díj-jelölés: legjobb kortárs bluesalbum (Live from the Fox Oakland)

Filmek

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/susan-tedeschi-mn0000043520/biography https://www.allmusic.com/artist/susan-tedeschi-mn0000043520/discography https://hu.kmesh.io/susan-tedeschi-biography https://www.facebook.com/susantedeschi https://archive.org/search.php?query=Susan+Tedeschi&sin= MusicBrainz

További információk

Fordítás

Kategória:Amerikai bluesgitárosok Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Bostoniak Kategória:Élő személyek