A New Life című dal a brit Depeche Mode Speak & Spell című albumáról, mely 1981. június 13-án jelent meg az angol Mute kiadónál. A dal nem jelent meg az Egyesült Államokban.
Előzmények A dalt Vince Clarke írta. A dalnak két változata volt elérhető. A 7" inches változat később az album verzió lett, mivel ez jelent meg az album brit változatán, valamint egy 12-es vinyl remixen, mely abban különbözik az album változattól, hogy eltérő intróval kezdődik, valamint intenzíven ütős, és keményebb a dal. A dal közepén a szóló szekcióban egy hozzáadott szinti rész hallható, mely nincs benne a 7" inches változatban. A remix később az amerikai albumkiadáson kapott helyet.
A dal a Depeche Mode áttörést jelentő slágere lett az Egyesült Királyságban, és a 11. helyen végzett a slágerlistán. 1981. június 25-én a csapat előadta a dalt a BBC Top of the Pops című műsorában, majd még két alkalommal játszották el, 1981. július 16-án és 30-án.
A kislemez B. oldalán helyet kapott "Shout!" című dal az első Depeche Mode dal, mely 12-es mixet kapott "Rio Mix" néven. Ez a mix később helyet kapott a Remixes 81-04 című válogatásalbumon is, mely 2004-ben jelent meg. Ez volt a válogatáson szereplő első legkorábbi felvétel. Számlista
7": Mute / 7Mute14 (Egyesült Királyság) "New Life" – 3:43 "Shout!" – 3:44
12": Mute / 12Mute14 (Egyesült Királyság) "New Life" (Remix) – 3:58 "Shout!" (Rio Mix) – 7:31
CD: Mute / CDMute14 (Egyesült Királyság)megjelent 1991-ben "New Life" (Remix) – 3:58 "Shout!" – 3:44 "Shout!" (Rio Mix) – 7:31
CD: Sire / 40290-2 (Egyesült Államok)megjelent 1991-ben "New Life" (Remix) – 3:58 "Shout!" – 3:44 "Shout!" (Rio Mix) – 7:31
Helyezések + Slágerlista (1981) Legmagasabbhelyezés UK Indie (MRIB) 1
Jegyzetek
Kategória:1981 kislemezei Kategória:Depeche Mode-kislemezek