Ferencz Marcel (Miskolc, 1970. szeptember 13. –) Kossuth- és Ybl Miklós- és kétszeres Pro Architectura díjas építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, építész vezető tervező. Ferencz István építész fia.

Élete 1989-ben érettségizett a budapesti Árpád Gimnáziumban. 1993 és 1994 között Nashville-ben (Egyesült Államok) volt gyakornok az Earl Swensson Associates (ESa) tervezőirodánál. 1997-ben BME diploma díjjal fejezte be egyetemi tanulmányait.

Munkássága 1999 és 2004 között a BME Rajzi- és Formaismereti Tanszéken volt tanársegéd. DLA-fokozatát 2007-ben a BME-n nyerte el Intuitivitás című, a rajzolásról írt doktori értekezése alapján.

2012-ben habilitált építőművészet tudományágban a PTE PMMIK Breuer Marcell doktori iskolájában.

1993-tól a NAPUR Építésziroda tagja. Épületeivel számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt. Első munkája az általa tervezett Hun fürdő széles körben ismert.

2005 és 2014 között a Debreceni Egyetem Műszaki Kar építészmérnöki tanszékén tanított, 2007 és 2010 között tanszékvezető volt. Karizmatikus személyisége, az oktatásszervezéssel kapcsolatos erőfeszítései szoros összefüggésben álltak azzal, hogy Debrecenben építész BSc, majd 2010-től MSc képzés indulhatott el. 2015 óta az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának professzora.

Munkásságáért kétszer jutalmazták Pro Architectura-díjjal (2009, 2020), 2013-ban Ybl Miklós-díjat kapott. 2014-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A 12. (Borderline Architecture) és 18. (Reziduum 2023) Nemzetközi Velencei Építészeti Kiállítás – a Velencei biennálé – Magyar Pavilonjában rendezett kiállítások vezető építésze. A Duna Aréna szerző építésze, a Nemzeti Atlétikai Központ vezető tervezője.

Az általa tervezett új Néprajzi Múzeum elnyerte az International Property Awards „Europian Best Public Building” és a „World’s Best Architecture” díjait. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium központi épületének tervein dolgozik irodájával.

Kiemelt alkotásai Duna Aréna, Budapest (2014–2017) Néprajzi Múzeum, Budapest (2016–2022) Nemzeti Atlétikai Stadion, Budapest (2018–) Mathias Corvinus Collegium, Budapest (2021–) 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilion Építészet – Borderline Architecture 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilion Építészet – Reziduum 2023

Szakmai díjai 2025 – Kossuth-díj 2023 – Prima Primissima díj 2021 – Központi épület országos tervpályázat megosztott I. díj – Mathias Corvinus Collegium 2020 – Pro Architectura díj – DEM Energetikai Demonstrációs Kutató 2019 – Közönségdíj, II. Építészeti Nemzeti Szalon – Új Néprajzi Múzeum 2018 – IPA – World’s Best Architecture – Új Néprajzi Múzeum 2018 – IPA – World’s Best Public Building – Új Néprajzi Múzeum 2018 – IPA – Europian Best Public Building – Új Néprajzi Múzeum 2018 – Országos tervpályázat I. díj – Nemzeti Atlétikai Stadion 2017 – Tierney Clark díj – Duna Aréna 2017 – FINA Ezüstfokozatú emlékérem/ 17. FINA WCh. – Duna Aréna 2016 – Nemzetközi tervpályázat I. díj – Új Néprajzi Múzeum 2013 – Ybl Miklós-díj – „Életmű” 2011 – Hg.hu Design Award „Finalista” – „Borderline Architecture” 2011 – DE Év publikációja díj – „Borderline Architecture” 2009 – Pro Architectura díj – HUN Fürdő 1997 – Fantoni díj – Diploma Nemzeti Színház 1996 – Építés fejlődéséért díj – Honvéd Úszóház

Jegyzetek

Források https://napur.hu/ https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA27000 Designboom – a curving volume emerges from budapest park Amazing Architecture – The New Museum of Ethnography in City Park, Budapest by NAPUR Architect e-architect – New Museum of Ethnography in Budapest World-Architect.com – New Museum of Ethnography Opens in Budapest ArchDaily – Museum of Ethnography Budapest / NAPUR Architect ARTE – Il Museo di Etnografia di Budapest è tutto nuovo e ha un'anima green ARTRIBUNE – Budapest in crescita: il nuovo Museo Etnografico si unisce ai grandi progetti di sviluppo urbano

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:Miskolciak Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:Kossuth-díjasok