Kismarty-Lechner Loránd (Vác, 1883. július 6. – Budapest, 1963. június 6.) magyar építész, Kismarty-Lechner Jenő fivére, Lechner Ödön unokaöccse.

Élete Lechner Gyula (1841–1914) és Uhink Mária Antónia (1841–1916) fiaként született. A budapesti műegyetemen folytatott tanulmányokat, majd Olaszországban is tanult. 1908-tól tanított a műegyetemen különböző beosztásokban (tanársegéd, adjunktus, intézeti tanár). 1940-ben vonult nyugdíjba. Építészeti munkáiban kezdetben a Kós Károly körül tömörülő úgynevezett „Fiatalok” népies stílusa, később a klasszikus magyar építészeti stílusokat próbálta összehangolni a kortárs modern irányzatokkal. Az 1920-as évek végéig több munkájában segítette Kismarty-Lechner Jenőt.

Részt vett a Sváb Gyula-féle iskolaépítési programban, ahol Warga Lászlóval több iskolaépületet tervezett (Alsójeszen, Alsószucsa, Jászómindszent, Turzófalva).Gerle, i. m., 184. o.

Élete utolsó másfél évtizedében épületek műemléki helyreállításában dolgozott (pl. Iparművészeti Múzeum, Halászbástya).

Felesége Hümpfner Ottília (1882–1962) volt, Hümpfner József kórházi főorvos és Hauszmann Mária lánya, akivel 1911-ben Kalocsán kötött házasságot.

Művei 1910: Erdőhivatal, Susák (Fábián Gáspárral) 1911: lakóház, 1192 Budapest, Hungária út 3/a.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=19&cim=hungaria-3a&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 1912: templom, DabronyKismarty Lechner Loránd 125 éve született 1922–1928: Mester utcai gimnázium (ma: Fáy András Gimnázium), 1095 Budapest, Mester u. 60-62. (Fábián Gáspárral közösen)https://mandadb.hu/cikk/1183891/Fabian_Gaspar_a_templomepito 1926–1927: Pestújhelyi Keresztelő Szent János templom, 1158 Budapest, Klebelsberg Kunó u. 43.Magyar életrajzi lexikon, i. h.http://www.pestujhelyiplebania.hu/templomunk.htm 1927–1931: Sashalmi Krisztus Király plébániatemplom, 1163 Budapest, Sasvár u. 23.https://16.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/vallasi-intezmenyek-templomok/sashalmi-krisztus-kiraly-plebania 1930: Római katolikus templom, Decshttps://www.darabanth.com/hu/gyorsarveres/383/kategoriak~Fotomuveszet/Foto~500020/1931-Decs-r-k-templom-tervezte-Kismarty-Lechner-Lorand-1883-1963-foto-17x24-cm-kartonon~II2227076/ 1935–1938: Jézus Szíve Római Katolikus Plébániatemplom, Gyömrő 1939: Krisztus vére templom, Bátahttp://www.szentver-bata.hu/kegyhely/szent-ver-bazilika Római katolikus templom, Nagyréthttps://repozitorium.omikk.bme.hu/handle/10890/7539?show=full Római katolikus templom, Bodrogkisfalud Wekerle-telep épületei számos egyéb iskola számos egyéb középület, lakóház és családi ház.

Tervben maradt épületek 1913: színház, NagybecskerekÉpitő Ipar, 1913 (37. évfolyam, 1-52. szám)1913-01-12 / 2. szám

A budapesti monumentális Gül Baba mecset is tervben maradt.

Képtár

Jegyzetek

Források

Kismarty Lechner Loránd 125 éve született Kismarty-Lechner Loránd (1883–1963), Kismarty-Lechner Jenő (1878–1962). Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítása. Budapest, 1990–1991; katalógusszerk. Hadik András, Pusztai László, Ritoók Pál; OMF, Budapest, 1990 (Az Országos Műemléki Felügyelőség Magyar Építészeti Múzeumának kiadványai)

Egyéb irodalom Gerle János-Kovács Attila-Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete, 1990, 83. o. Sós Zsuzsanna: Egy szorgalmas és szerény Lechner, Népszabadság 2003. július 7. Ritoók Pál: Kismarty-Lechner Jenő pályája (Kismarty-Lechner Jenő, Kismarty-Lechner Loránd – Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítási katalógusa) Kismarty-Lechner Kamill: A család második építész-generációja, „ahogy én láttam őket” (Kismarty-Lechner Jenő, Kismarty-Lechner Loránd – Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítási katalógusa)

Kategória:Magyar építészek Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Váciak Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek