Halász Miklós (1918-ig: Fischer Miklós) (Nicholas Halasz) (Rozsnyó, 1895. december 12. – New York, 1985. július 26.) ügyvéd, újságíró, író, történész. Szenes Piroska (1897–1972) írónő férje.

Életpályája Pozsonyban és Pesten jogot tanult. Az első világháborúban (1914–1918) harcolt, majd jogi doktorátust szerzett. A forradalmak bukása után Besztercebányán telepedett le. Baloldali csehszlovák lapok tudósítójaként Párizsban, Berlinben és Stockholmban dolgozott; majd hosszabb ideig Besztercebányán folytatott ügyvédi gyakorlatot, és történelmi tanulmányokkal foglalkozott. 1937-től Párizsban Károlyi Mihály és Bölöni György köréhez tartozott. 1938-tól Franciaországban élt. 1939-ben Spanyolországban lakott. 1940-ben Portugáliában tartózkodott. 1941-ben Jászi Oszkár segítségével Madridon és Lisszabonon keresztül kijutott az USA-ba, ahol bekapcsolódott a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségének munkájába, és lapjuknak, a Harcnak, majd a Magyar Forumnak lett az egyik legaktívabb szervezője és munkatársa. A háború után az elsők közt látogatott haza még 1945-ben. 1956 után is többször hazalátogatott.

Munkássága Különféle baloldali mozgalmakban vett részt. Eljárt a Szabó Ervin körül szerveződött anarcho-szindikalista összejövetelekre, részt vett a Galilei-kör és a Társadalomtudományi Társaság munkájában. Tagja volt a Katonatanácsnak. Rendszeresen írt a budapesti Századunkba is. New Yorkban a New School nevű szociológiai főiskolán és a Columbia Egyetemen adott elő. Történelmi életrajzokat írt, többek közt Alfred Nobelről és Rooseveltről. Befejezte Dreyfus-könyvét is, melyet több nyelvre lefordítottak. Sokat foglalkoztatta állandó témája, Kelet-Európa a háború után. Élete utolsó 10 évében a terrorizmus gyökereit és történetét kutatta. Elkezdte írni önéletrajzát is, de csak néhány életrajzi novellával készült el. A progresszív magyar emigráció úgyszólván minden tagjával, többek közt a Polányi családdal s Bartók Bélával is kapcsolatban állt.

Családja Szülei: Fischer Mór és Ferderber Róza voltak. 1927. október 30-án, Budapesten házasságot kötött Szenes Piroska (1897–1972) írónővel.Házasságkötése bejegyezve a Budapest I. ker. állami házassági akv. 743/1927. folyószám alatt.

Művei Csehszlovákia, 1918-1938 (Budapest, 1938) Dreyfus kapitány. Egy tömeghisztéria története (Capitain Dreyfus. The story of a mass hysteria, New York, 1955, Budapest, 1967, 1980) Roosevelt Through Foreign Eyes (Princeton, 1959) In the Shadow of Russia. Eastern Europe in the Postavar World (New York, 1959) Nóbel. A Biography of Alfred Nobel (New York, 1961) The Rattling Chains. Slave Unrest and Revolt in the Antebellum South (New York, 1966) Szabó Ervin elnököl (Budapest, 1968) Tiszta szívű gyilkosok (Budapest, 1972)

Jegyzetek

Források

Szlovákiai Magyar Adatbank Múlt-kor Kortárs magyar írók Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_037/?pg=144&layout=s A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995. Főszerkesztő: Fónod Zoltán. Pozsony, Madách-Posonium, 1997.

További információk Vezér Erzsébet: Szabó Ervin utolsó tanítványa (Élet és Irodalom, 1985. 32.) Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992; 5. bővített javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás+Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000

Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Főszerkesztő: Tanka László. Szerkesztő: Balás Róbert. Budapest, Médiamix Kiadó. 2003 Tököly Gábor: Ki kicsoda Rozsnyón. Somorja, Méry Ratio, 1999. (Gömör-kishonti téka)

Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Rozsnyóiak Kategória:Besztercebányaiak Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban