Harkay Pál (Nagylak, 1913. szeptember 16. – Vác,Pest Megyei Hírlap, 1980. február 15-i száma 1980. február 6.)Gyászjelentése magyar geográfus, gyakorlóiskolai tanár.

Életpályája Szülei: Harkay József és Tassy Zsuzsanna voltak.Születése bejegyezve a nagylaki állami születési akv. 335/1913. folyószám alatt. 1937-ben a budapesti tudományegyetemen földrajz-történelem szakán diplomázott. Ezután a Firenzei Egyetemen művészettörténeti tanulmányokat folytatott, majd államvizsgát tett. 1939-től Kassán, majd Keszthelyen és Budapesten középiskolákban tanított. 1947–1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola földrajzi tanszéken adjunktus volt. Ezután az Apáczai Csere János Gimnáziumban 23 éven át gyakorlóiskolai vezető földrajztanár volt.

Munkássága Kidolgozta a földrajztanítás problémafelvető módszerét. A Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat földtudományi szakosztályának vezetőségi tagja, a Föld és Ég folyóiratnak szerkesztőbizottsági tagja volt. Földrajzi oktatásmódszertani és ismeretterjesztő írásai a Köznevelésben, a Földrajztanításban, a Föld és Égben, valamint az Élet és Tudományban jelentek meg.

Díjai Apáczai Emlékérem (1978)ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

Jegyzetek

Források

További információk Ágh Biró Béla: Harkay Pál (Földr. Közlemény, 1980)

Kategória:Magyar földrajztudósok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:A budapesti Apáczai tanárai Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek