A SPARC T sorozat a SPARC V9 architektúrájú RISC processzorokat és az ezekkel felépített szervereket összefogó eszközcsalád, amelyet eredetileg a Sun Microsystems fejlesztett ki, majd az Oracle Corporation fejlesztett tovább, miután az Oracle felvásárolta a Sunt. A korábbi SPARC-verzióktól megkülönböztető jellemzője a chip multithreading (CMT) technológia,A chip multithreading, rövidítve CMT, egy olyan technológia, ami egy processzorban lehetővé teszi több szoftveres szál végrehajtását, és emellett támogatja az egyidejű hardveres végrehajtási szálakat. Megvalósítása: több magot integrálnak egyetlen lapkára, a magok közösen használják az erőforrásokat, pl. a memóriavezérlőt és az L2 gyorsítótárat, rendelkeznek egy csatolóval, ami a szálak végrehajtását koordinálja. Egyetlen magon is általában több szál futhat. A rendszer kifelé egyetlen processzorként mutatkozik. egy többszálú, többmagos kialakítás bevezetése, amely a processzor nagyobb kihasználtságát és az alacsonyabb energiafogyasztást célozza.

A T sorozatú processzorok első generációját, az UltraSPARC T1 processzort és az azon alapuló szervereket 2005 decemberében jelentették be. A későbbi generációk bevezetése során a „T sorozat” („T series”) kifejezést kezdték alkalmazni a teljes processzorcsaládra.

Oracle előtti időszak A Sun Microsystems Sun Fire és SPARC Enterprise termékvonalak a CMT technológia korai generációin alapultak. Az UltraSPARC T1-en alapuló Sun Fire T2000 és T1000 szerverek 2005 decemberében illetve 2006 elején voltak kibocsátva. Később átnevezték őket, hogy a nevük megfeleljen az UltraSPARC T2 és T2 Plus alapú Sun SPARC Enterprise T5**0 szervereknél alkalmazott elnevezési sémának.

SPARC T3

2010 szeptemberében az Oracle bejelentette a SPARC T3 processzor alapú szerversorozatot. Ezek mind a „SPARC T3” sorozatnevet kapták, a „SPARC Enterprise” márkanév megszűnt.

A SPARC T3-sorozatú szerverek közé tartozik a T3-1B, egy blade szerver modul, amely a Sun Blade 6000 rendszerbe illeszkedik. Az összes többi T3-alapú szerver rackba szerelt rendszer. A T-sorozat későbbi szervergenerációi szintén tartalmaznak egy blade szervert, ugyanabban a Sun Blade 6000-es formátényezőben.

SPARC T4

2011. szeptember 26-án az Oracle bejelentett egy sorozat SPARC T4-alapú szervert. Ezek a rendszerek ugyanazt a készülékházat használják, mint a korábbi T3 alapú rendszerek. Fő jellemzőik nagyon hasonlóak, az alábbi eltérésekkel: T4 CPU a T3 CPU helyett, teljesen újratervezett maggal megduplázott RAM-kapacitás kisebb változások a háttértároló-kapacitásban

SPARC T5

2013. március 26-án az Oracle bejelentette az új SPARC T5 mikroprocesszoron alapuló, frissített SPARC szervereket, amelyek a vállalat állítása szerint „a világ leggyorsabbjai”. A T5 szervercsaládban az egy aljzatos rackmount szerverkialakítás elavult, miközben bevezettek egy új nyolc foglalatos rackbe szerelt szervert.

SPARC M7 2015. október 26-án az Oracle bejelentett egy rendszercsaládot, amely a 32 magos, 256 szálas SPARC M7 mikroprocesszorra épül. A korábbi generációktól eltérően, bevezették a T- és M-sorozatú rendszereket, amelyek ugyanazokat a processzorokat használják. Az M7 tartalmazza a Data Analytics Accelerator (DAX) koprocesszorokat. A DAX koprocesszorok a memórián belüli lekérdezés-feldolgozást tehermentesítik és valós idejű adat-kitömörítést végeznek. A DAX akár 120 Gb/másodperc sebességgel képes kitömöríteni a memóriában tárolt adatokat, növelve ezzel a memóriakapacitást.

SPARC M8 2017. szeptember 18-án az Oracle bejelentette a 32 magos, 256 szálas, -es SPARC M8 mikroprocesszorra épülő rendszercsaládot. Ezek tartalmazzák a második generációs Data Analytics Accelerator (DAX) eszközöket is.

Particionálás és virtualizáció A SPARC T-sorozatú szerverek az Oracle Logical Domains technológiájával particionálhatók. További virtualizációt biztosít Oracle Solaris Zones (másként Solaris Containers), amellyel elszigetelt virtuális szerverek hozhatók létre egyetlen operációs rendszer-példányon belül. A Logical Domains (logikai tartományok) és a Solaris Zones együtt használhatók a szerver kihasználtságának növelésére.

Szerverek

Modell rackegység (RU) Processzorok max száma Processzor frekvencia Max memória Tároló-kapacitás MegjelenésGeneral availability (GA), általános hozzáférhetőség kezdete Sun Fire T1000 1 1× UltraSPARC T1 1× ” SATA vagy2× ” SAS 2006 március Sun Fire T2000 2 1× UltraSPARC T1 4× ” SAS 2005 december SPARC Enterprise T5120 1 1× UltraSPARC T2 , 8× ” SAS 2007 november SPARC Enterprise T5140 1 2× UltraSPARC T2 Plus , 8× ” SAS 2008 április SPARC Enterprise T5220 2 1× UltraSPARC T2 , 16× ” SAS 2007 november SPARC Enterprise T5240 2 2× UltraSPARC T2 Plus , 16× ” SAS 2008 április SPARC Enterprise T5440 4 4× UltraSPARC T2 Plus , 4× ” SAS 2008 október SPARC T3-1 2 1× SPARC T3 16× ” SAS 2010 szeptember SPARC T3-1B nincs (blade) 1× SPARC T3 2× ” SAS 2010 szeptember SPARC T3-2 3 2× SPARC T3 6× ” SAS 2010 szeptember SPARC T3-4 5 4× SPARC T3 8× ” SAS 2010 szeptember SPARC T4-1 2 1× SPARC T4 8× ” SAS 2011 szeptember SPARC T4-1B nincs (blade) 1× SPARC T4 2× ” SAS 2011 szeptember SPARC T4-2 3 2× SPARC T4 6× ” SAS 2011 szeptember SPARC T4-4 5 4× SPARC T4 8× ” SAS 2011 szeptember SPARC T5-1B nincs (blade) 1× SPARC T5 2× ” SAS 2013 március SPARC T5-2 3 2× SPARC T5 1 TiB 6× ” SAS 2013 március SPARC T5-4 5 4× SPARC T5 2 TiB 8× ” SAS 2013 március SPARC T5-8 8 8× SPARC T5 4 TiB 8× ” SAS 2013 március SPARC T7-1 2 1× SPARC M7 1 TiB 8× ” SAS-3 2015 október SPARC T7-2 3 2× SPARC M7 2 TiB 6× ” SAS-3 2015 október SPARC T7-4 5 4× SPARC M7 4 TiB 8× ” SAS 2015 október SPARC T8-1 2 1× SPARC M8 1 TiB 8× ” SAS 2017 szeptember SPARC T8-2 3 2× SPARC M8 2 TiB 6× ” SAS 2017 szeptember SPARC T8-4 5 4× SPARC M8 4 TiB 6× ” SAS 2017 szeptember

Jegyzetek

Fordítás

Források További információk Minden jelenlegi Oracle SPARC szerver SPARC Servers SPARC T4 About page by Oracle Kapcsolódó szócikkek Sun Microsystems

Kategória:Sun mikroprocesszorok Kategória:SPARC mikroprocesszorok