Stanislav Lobotka szlovák válogatott labdarúgó, posztja szerint középső középpályás, az olasz Napoli játékosa. Korábban szerepelt spanyol RC Celta de Vigo, a dán FC Nordsjælland csapatában, megfordult az AFC Ajax akadémiáján, hazájában pedig a FK AS Trenčínt képviselte.
Pályafutása Klubcsapatokban Trenčín Lobotka 2012. március 4-én debütált a szlovák bajnokságban a Dukla Banská Bystrica ellen. A trencséni csapatban összesen 76 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 3 gólt szerzett.
Jong Ajax (kölcsönben) A szlovák labdarúgó 2013. június 30-án került az Ajax akadémiájára. Egy évre kölcsönbe került a holland klubhoz. Az első mérkőzését 2013. július 13-án játszotta az RKC Waalwijk elleni barátságos találkozón. A 60. percben Christian Eriksen cseréjeként mutatkozott be.
Nordsjælland 2015 augusztusában igazolt el Hollandiából és nem sokkal a nyári átigazolási időszak zárása előtt aláírt a dán FC Nordsjælland csapatához. Augusztus 30-án debütált a Brøndby ellen. Alapember volt a középpályán, az első idényében pedig egy kivételével az összes mérkőzésen játszott. A kiírás végeztével "Az év játékosának" választották meg az FCN Awards-on. Ezt az elismerést a második szezonjában is kiérdemelte.
Celta Vigo 2017. július 15-én öt évre csatlakozott a spanyol Celta Vigohoz. Augusztus 19-én a La Liga első fordulójában mutatkozott be a klub mezében csereként a Real Sociedad ellen 2–3-ra elvesztett otthoni meccsen. 2019. június 3-án elismerte, hogy a Celta sikertelenségei miatt is nyitott az átigazolásra, és olyan csapatot szeretne erősíteni, amely a következő szezonban európai topversenyeken szerepel. Több sportújság írt több spanyol és német egyesület érdeklődéséről.
Napoli 2020. január 15-én az olasz Napoli csapatához szerződött 2024-ig, 24 millió eurós vételi díj ellenében. Három nappal később már bekerült a keretbe a Fiorentina elleni bajnokin, azonban nem kapott lehetőséget. Első találkozójára január 21-én került sor kezdőként a Lazio elleni 1–0-ra nyert kupameccsen. Január 26-án debütált a Serie A-ban a tabellát vezető Juventus ellen, ahol Diego Demme cseréjeként lépett pályára. A Napoli Bajnokok Ligája keretébe is regisztrálták, így ott lehetett az FC Barcelona elleni visszavágón augusztus 8-án. A szünetben jött fel a pályára csereként.
A válogatottban Lobotka többszörös szlovák utánpótlás válogatott, már az U18-as együttesben is szerepelt. 2016 novemberében kapott először meghívót a szlovák felnőtt nemzeti csapatba a Litvánia és az Ausztria elleni mérkőzésekre. Utóbbi barátságos találkozón, 2016. november 15-én mutatkozott be több honfitársával együtt.
Ezt követően több tétmérkőzésre is behívták, de 2017. szeptember 1-jéig várnia kellett az élesben való debütálásra. Ekkor a 2018-as világbajnoki selejtezőn kapott lehetőséget Szlovénia ellen. Ezenkívül az U21-es Európa-bajnokságra is beválogatták. Alig három nappal a torna után, 2017. szeptember 4-én megszerezte első válogatott gólját a felnőttek között, amivel ő lett az első szlovák labdarúgó, aki gólt szerzett a Wembley Stadionban, Anglia elleni selejtezőn.
Statisztikái A válogatottban 2024. június 30-án frissítve. NemzetÉvMérkőzésGól Szlovákia201610201762201870201981202050202170202290202391202470Összesen594
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Trenčín Szlovák bajnok: 2014–15 Szlovák kupa: 2014–15 Napoli Olasz bajnok: 2022–23 Olasz kupa: 2019–20
A válogatottban Szlovákia Király-kupa: 2018
Jegyzetek
További információk Corgon Liga profil Soccerway profil La Liga profil
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Trencséniek Kategória:Szlovák labdarúgók Kategória:A Jong Ajax labdarúgói Kategória:A Nordsjælland labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek