bélyegkép|jobb|300px|Bosznia-Hercegovina és a Novi Pazar-i szandzsák Annexiós válság a megnevezése annak a nemzetközi diplomáciai krízisnek, amit Bosznia-Hercegovina annektálása (beolvasztása) okozott Ausztria-Magyarország részéről pár évvel az első világháború előtt. A válság 1908. október 5-én robbant ki,A források eltérően adják meg az annexió pontos dátumát. Van, amelyik október 4-ét, 5-ét, és van amelyik 6-át említi, attól függően, hogy a rendelet Ferenc József általi aláírását, az annexió bejelentését avagy annak megkezdését tekinti-e kezdő mozzanatnak. mikor a Monarchia bejelentette a formailag az Oszmán Birodalomhoz tartozó, de 1878 óta ténylegesen osztrák-magyar igazgatás alatt lévő terület annektálását. Ez az egyoldalú lépés – amit közvetlenül a bolgár függetlenség kikiáltása utánra időzítettek – a nagyhatalmak valamint a Monarchia balkáni szomszédainak (Montenegrónak és Szerbiának) tiltakozását váltotta ki. A válságot 1909 áprilisában az 1878-as berlini szerződés kiegészítésével zárták le, mely az előállt helyzethez igazodott.
A válság tartósan megrontotta Ausztria-Magyarország viszonyát több szomszédjával, Szerbiával, Olaszországgal és Oroszországgal, és ez hozzájárult az első világháború kitöréséhez. Habár a válság Ausztria-Magyarország teljes diplomáciai győzelmével zárult, a továbbiakban lehetetlenné tette a Monarchia és Oroszország bárminemű együttműködését a Balkánon. A Monarchia és Szerbia viszonya továbbra is feszült maradt, mivel az annexió utóbbiban erős nacionalista érzelmeket korbácsolt fel, és ez 1914-ben háborúhoz vezetett közöttük, amelyből kifejlődött az első világháború.
Előzmények Történelmi előzmények Bosznia területét 1463-ban hódította meg az Oszmán Birodalom és 1527-ben hozták létre a Boszniai vilajetet, mely közigazgatási egységhez a mai Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Montenegró egyes részei, valamint a Novi Pazar-i szandzsák tartozott. 1580-ben a vilajetből pasalik lett (Boszniai pasalik).
Az 1683-tól kezdődő háborúkkal az oszmán szultán hatalma is hanyatlani kezdett. Ez főként a Habsburg Birodalom és az Orosz Birodalom erőfeszítésének volt betudható, mivel ez a két hatalom az Oszmán Birodalom rovására igyekezett terjeszkedni, és ebben Savoyai Jenő herceg törökök feletti győzelmei döntő szerepet játszottak. Később ehhez járultak még a birodalom európai területein élő népek függetlenségi mozgalmai. Az itteni területeit a birodalom a 19. században még meg tudta tartani, mivel a két nagy ellenfele azok felosztásáról illetve a befolyási övezeteikről nem tudott megegyezni. A többi európai nagyhatalom politikája is azt célozta, hogy Oroszország ne szerezhesse meg a stratégiai fontossággal bíró Boszporusz és Dardanellák tengerszorosokat, ami a krími háborúhoz vezetett 1853-ban.
Közvetlen előzmények A Balkán-válság
Az 1870-es évek közepén több erőszakos felkelésre került sor a Balkánon a török uralom ellen, amikre a törökök is erőszakkal válaszoltak (lásd: Balkán-válság). II. Sándor orosz cár fel akart lépni a törökök ellen és ehhez Ausztria-Magyarországgal kereste a megegyezést. Az 1877-es budapesti szerződésben a két nagyhatalom megegyezett abban, hogy Oroszország annektálja Besszarábiát, Ausztria-Magyarország pedig jóindulatú semlegességet tanúsít Oroszország felé a törökökkel vívandó háborúja idején. Cserébe Oroszország hozzájárul ahhoz, hogy a Monarchia annektálja Bosznia-Hercegovinát.
Röviddel ezután az oroszok hadat üzentek az Oszmán Birodalomnak és pár balul sikerült összecsapás után Konstantinápolyig törtek előre a Balkán keleti részén. Az oroszokat az tartotta vissza a törökök Európából való teljes kiűzésétől, hogy a többi nagyhatalom, főként Nagy-Britannia és a Monarchia, érvényre kívánta juttatni azt az 1841-es londoni tengerszoros-egyezményt, amely értelmében Konstantinápoly tengerszorosa (a Boszporusz) háború idején zárva kell maradjon hadihajók előtt. Ez azzal járt volna, hogy az orosz flotta beszorul a Fekete-tengerre, de haszontalan lett volna, ha az orosz csapatok megszerezték volna a szoros feletti ellenőrzést a szárazföldön. A háborút lezáró San Stefanó-i békében a győztes oroszok rákényszerítették akaratukat a törökökre, akik csaknem az összes európai területüket elveszítették volna. Az oroszok a budapesti szerződésben rögzítetteket megszegve azt deklarálták, hogy Bosznia-Hercegovinát az orosz és osztrák-magyar csapatok együtt fogják megszállni.
Az oroszok ilyen mértékű hatalomnövekedése a többi európai nagyhatalmat közbelépésre késztette, és a rendezésre összehívott berlini kongresszuson Oroszország számára kedvezőtlen módon osztották fel az Oszmán Birodalom európai területeit. Ennek nyertesei a függetlenségüket megszerző Szerbia és Montenegró voltak, de az Oszmán Birodalom is kedvezően került ki belőle, mivel az európai tartományainak nagy részét megtarthatta. Bosznia és Hercegovina is formálisan a fennhatósága alatt maradtak, habár az 1877-es budapesti szerződés valamint az 1878-as berlini szerződés 25. cikkelye értelmében osztrák-magyar igazgatás alá helyezték, amit a Monarchia közös pénzügyminisztériuma gyakorolt. A Szerbia és Montenegró között fekvő és így stratégiailag rendkívül jelentős Novi Pazar-i szandzsák továbbra is az Oszmán Birodalomnál maradt. A Monarchia ugyanakkor jogot kapott arra, hogy csapatokat állomásoztasson itt is, valamint katonai és kereskedelmi utakat birtokoljon.Stephan Verosta: Theorie und Realität von Bündnissen. Heinrich Lammasch, Karl Renner und der Zweibund (1897–1914). Europa-Verlag, Wien 1971,, 76. o.A 25. cikkely kimondta, hogy „Bosznia és Hercegovina tartományokat Ausztria-Magyarország szállhatja meg és kormányozhatja”, továbbá „Ausztria-Magyarországot illeti a jog, hogy helyőrségeket tartson és hadi és kereskedelmi utak felett rendelkezzen az egykori Bosznia vilajet azon teljes részén [így a Novi Pazar-i szandzsákban is].” – Albertini 2005, 22-23. o.
Bosznia-Hercegovina okkupációja 1878. július 29-től kezdte meg Ausztria-Magyarország ezen területek megszállását, ami több helyen véres összetűzésekhez vezetett a helyi lakossággal. A Novi Pazar-i szandzsákban Priboj, Prijepolje és Bijelo Polje városokat szintén megszállták. Ez a főként főként bosnyákok lakta terület elválasztotta Montenegrót Szerbiától és így megakadályozta a két gyakran szoros szövetségben álló ország politikai egységét. A szandzsák Monarchia általi okkupációja azért is nagy jelentőséggel bírt, mert rajta keresztül Ausztria-Magyarország a jövőben akár az Égei-tenger partján lévő Szaloniki irányába is terjeszkedhetett, mely ekkor az Oszmán Birodalom részét képező Macedóniához tartozott. Bosznia lakossága vallásilag összetett volt, muszlimok, katolikusok és ortodox keresztények egyaránt lakták.
A berlini szerződés bár lehetővé tette Ausztria-Magyarország számára Bosznia-Hercegovina megszállását, de a területének végső sorsát illetően nem rendelkezett. Ezt a mulasztást az 1881-ben kötött három császár szövetsége pótolta, mikor Németország és Oroszország elismerték Ausztria-Magyarország jogát Bosznia-Hercegovina annektálásához. Egy Ausztria-Magyarország és Szerbia között köttetett bilaterális egyezménynek ezzel összhangban volt egy titkos kiegészítése, mely szerint Szerbia „nem enged meg semmilyen politikai, vallási vagy másféle támadásokat indítani a területéről az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, beleértve Boszniát, Hercegovinát és a Novi Pazar-i szandzsákot is.”
Az orosz hozzájárulás megvonása az annexióhoz 1897-ben az új orosz cár, II. Miklós kormányzata visszavonta Ausztria-Magyarország támogatását Bosznia-Hercegovina annektálását illetően. Az orosz külügyminiszter, Mihail Muravjov gróf pedig az üggyel kapcsolatban kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina annektálása „átfogó kérdést vet fel, ami alapos vizsgálatot kíván.”Az angol szócikk szövegében: (…) [an Austrian annexation of Bosnia-Herzegovina would raise] "an extensive question requiring special scrutiny."
Szerbia külpolitikája is hamarosan megváltozott a Monarchia irányában és az 1881-es kereskedelmi egyezményét hagyta kifutni 1899-ben. 1903. június 11-én I. Sándor szerb királyt meggyilkolták a májusi puccs során és az oroszbarát Karagyorgyevics-dinasztia került a trónra, ezzel a hatalom olyan erők kezébe került az országban, melyek a Bosznia irányába való terjeszkedésben voltak érdekeltek. Az új szerb kormány meg akarta szerezni Bosznia-Hercegovinát és a Novi Pazar-i szandzsákot a Monarchiától, emiatt pedig a két ország közötti viszony fokozatosan megromlott. A két állam között 1906 óta egy éles vámkonfliktus is volt, amit disznóháborúnak is neveztek.Josef Matuz: Das Osmanische Reich. Grundlinien seiner Geschichte. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1985, 252. o.
1903 októberében Ausztria-Magyarország és Oroszország megállapodott a mürzstegi programban, ami egy MaKedónia számára elkészített reformterv volt és egy osztrák-magyar és orosz támogatással kinevezett főkormányzót szánt a tartomány élére, jelentősen csökkentve ezzel a török szuverenitást.Gregor Schöllgen: Imperialismus und Gleichgewicht. Deutschland, England und die orientalische Frage 1871–1914. 3. Auflage, Oldenbourg, München 2000, , 138. o. (De Gruyter Online).
Időközben viszont Oroszország képessége Szerbia támogatására erősen megcsappant, miután az 1905-ben Japánnal vívott háborúban megalázó vereséget szenvedett és ezután belső nyugtalanság is támadt a birodalomban.
A Monarchia annexiós tervei bélyegkép|jobb|150px|Alois von Aerenthal bélyegkép|jobb|150px|Alekszandr Petrovics Izvolszkij Az osztrák-magyar külügyminiszter, Alois von Aehrenthal 1907-ben hozzálátott egy terv kidolgozásához, melynek révén a Monarchia helyzetét megerősítheti Szerbiával szemben Bosznia-Hercegovina annektálásához. A lehetőség akkor jött el számára, mikor az orosz külügyminiszter, Alekszandr Izvolszkij felvetette egy levélben, hogy a Monarchia annektálja a két provinciát (Boszniát és Hercegovinát) annak cserében, hogy a Monarchia támogatja a török tengerszorosok jobb megközelíthetőségét az orosz hadihajók számára. Egy újabb lehetőség kínálkozott ezután a morvaországi Buchlau kastélyában megtartott találkozó révén.G.P. Gooch, Before the war: studies in diplomacy (vol 1 1936) 366-438. o.
Conrad von Hötzendorf stratégiai elképzelései A diplomatákétól eltérő volt a hadvezetés elképzelése a balkáni rendezésről. Az 1908-as válság folyamán Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök többször felvetette, hogy amennyiben lehetőség adódik rá, akkor a Monarchia szerezze meg Szerbiát. Véleménye szerint Montenegrót is ki kellett iktatni, vagy legalábbis „be kellett korlátozni”. A délszlávoknak a Monarchia keretein belül kellett volna így egységet alkotniuk, hasonlóan alárendelt helyzetben, mint a Német Birodalomba betagozott Bajorországnak. Hötzendorf ezenfelül igyekezett volna megszerezni Albániát, Macedónia és Montenegró nyugati részét azzal a stratégiai céllal, hogy Szaloniki felé is nyitva legyen az út, és ennek a kikötővárosnak kellett volna a Monarchia égei-tengeri bástyájának lennie. A vezérkari főnök elgondolásának célja az összes nyugati és déli szláv nép Habsburg uralom alatti egyesítése volt, amit misszionáriusi felfogással a keresztény kultúra erősítésével vélt igazoltnak látni.Feldmarschall Conrad: Aus meiner Dienstzeit 1906–1918. Band 1: Die Zeit der Annexionskrise 1906–1909. Wien/Berlin/Leipzig/München 1921, 59, 537. és 615. o.Heinz Angermeier: Der österreichische Imperialismus des Feldmarschalls Conrad von Hötzendorf. In: Dieter Albrecht (kiad.): Festschrift für Max Spindler zum 75. Geburtstag. München 1969, 784. o. Ezeket a terveket Alois Lexa von Aerenthal külügyminiszter visszautasította.
A buchlaui alku Levélváltás