A Vasas FC a 2022–2023-as szezonban az NB1-ben indult, miután a 2021–2022-es NBII-es szezont az első (feljutó) helyen zárta.A Magyar Kupa főtáblájára a 3. körben csatlakoztak be, ellenfelük a harmadosztályú Balassagyarmat volt és 1–2-vel jutottak tovább. A következő körben is szintén 1–2-es eredménnyel jutottak tovább a másodosztályú Nyíregyháza ellen. A nyolcaddöntőben hazai pályán sikerült továbbjutniuk az NB I-ben szereplő Honvéd ellen. A negyeddöntőben a szintén NB I-ben szereplő Paksot tudták legyőzni, az elődöntőben viszont meglepetésre az alacsonyabb osztályú Budafok 3–0-ra legyőzte a Vasast, akik ezzel kiestek a kupából.
A bajnokságot 4 győzelemmel, 14 döntetlennel, 15 vereséggel és 26 ponttal zárták a 12., kiesőhelyen.
Változások a csapat keretében A félkövérrel jelölt játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
Érkezők DátumNévNemzetPosztKorHonnanSzerződés megnevezéseÁtigazolási időszakSzerződés végeÁtigazolás összegeForrás2022. június 10.Géresi Krisztián magyarcsatár28 MOL Fehérvárlejárt a szerződése18x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2022. évi nyári2024ingyen2022. június 14.Zimonyi Dávid magyarcsatár24 Zalaegerszegkölcsön után véglegNem publikusNem publikus2022. június 15.Novothny Soma magyarcsatár28 Anórthoszi Ammohósztulejárt a szerződése2025ingyen2022. június 21.Dombó Dávid magyarkapus29 Kisvárdalejárt a szerződése2025ingyenBaráth Botond magyarhátvéd30 Budapest Honvédlejárt a szerződése2025ingyen2022. június 29.Deutsch László magyarhátvéd23 Puskás Akadémia lejárt a szerződése2025ingyen2022. július 4.Iyinbor Patrick magyarhátvéd20 Ferencvárosi TCkölcsön2023–2022. július 5.Hidi Patrik magyarközéppályás31 Budapest Honvédátigazolás2025Nem publikus2022. július 29.Holender Filip magyarcsatár28 Partizanátigazolás2025250.000 €2022. augusztus 16.Ódor Máté magyarhátvéd22 Szeged-Csanád GAátigazolásNem publikusingyen2022. december 16.Hegedűs János magyarhátvéd26 Diósgyőri VTKátigazolás18x18px 2023. évi téliNem publikusingyen2023. február 14.Balogh Norbert magyarcsatár27 Dunaszerdahelykölcsön2023–2023. február 21.Urblík József magyarközéppályás26 Puskás Akadémia átigazolás2025ingyen
Kölcsönből visszatérők DátumNévNemzetPosztKorHonnanÁtigazolási időszakSzerződés vége2022. július 1.Bánfalvi Dániel magyarkapus21 Komárom18x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2022. évi nyári2024Kleisz Márk magyarközéppályás23 III. KerületNem publikusVernes Richárd magyarcsatár30 Győri ETONem publikusBirtalan Botond magyarcsatár33 III. Kerület2022Rétyi Róbert magyarcsatár21 Szentlőrinc2024Murka Benedek magyarcsatár24 AjkaNem publikus2022. december 31.Varga Donát magyarcsatár19 Budafok18x18px 2023. évi téli20242023. január 15.Újvárosi Ádám magyarhátvéd23 Debreceni EAC2023
Távozók DátumNévNemzetPosztKorHovaSzerződés megnevezéseÁtigazolási időszakSzerződés végeÁtigazolás összegeForrás2022. június 16.Tóth Bence magyarhátvéd24 Szeged-Csanád GAátigazolás18x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2022. évi nyáriNem publikusNem publikus2022. június 17.Kovács Milán magyarközéppályás22 Gyirmótátigazolás2025Nem publikus2022. június 20.Viczián Ádám magyarhátvéd27 Diósgyőri VTKlejárt a szerződéseNem publikusingyen2022. július 1.Kiss-Szemán Péter magyarhátvéd20 SzentlőrincátigazolásNem publikusNem publikusRétyi Róbert magyarcsatár21 SzentlőrincátigazolásNem publikusNem publikusMurka Benedek magyarcsatár24 Csákvárlejárt a szerződéseNem publikusingyen2022. július 4.Molnár Zsombor magyarkapus19 Dorogkölcsön2023–Balajti Ádám magyarcsatár31 Tiszakécskekölcsön2023–2022. július 5.Terbe Botond magyarhátvéd22 Pécsi Mecsek FCátigazolásNem publikusNem publikus2022. július 27.Szilágyi Zoltán magyarhátvéd24 Szeged-Csanád GAátigazolásNem publikusNem publikusSzatmári Lóránd magyarközéppályás33 Szeged-Csanád GAátigazolásNem publikusingyenBánfalvi Dániel magyarkapus21 Komáromkölcsön2023–2022. augusztus 29.Bobál Gergely magyarcsatár27 Mezőkövesdkölcsön2023–2022. szeptember 30.Pekár László magyarcsatár29 Nyíregyházaszerződésbontás2024ingyen2023. január 20.Újvárosi Ádám magyarhátvéd23 Debreceni EACátigazolás18x18px 2023. évi téli2023Nem publikus2023. február 14.Géresi Krisztián magyarcsatár28 Szeged-Csanád GAkölcsön2023–2023. május 25.Dombó Dávid magyarkapus30klub nélküliszerződésbontás––
Új szerződések DátumNévNemzetPosztKorSzerződés hosszaSzerződés végeForrás2022. június 29.Vida Máté magyarközéppályás26 + 3 év20252022. június 30.Szivacski Donát magyarhátvéd25 + 3 év20252022. július 29.Horváth Kornél magyarkapus19profi szerződésNem publikusPuskás Zsombor magyarhátvéd19Faragó Bálint magyarközéppályás18Puska Péter magyarcsatár19
Játékoskeret 2023. június 11. szerint.
A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
*A második csapatban is pályára lépő játékosok.
Az érték oszlopban szereplő , , és = jelek azt mutatják, hogy a Transfermarkt legutóbbi adatfrissítése előtti állapothoz képest mennyit nőtt, csökkent a játékos értéke, vagy ha nem változott, akkor azt az = jel mutatja. MezszámNévNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Korábbi csapatÉrték(€)Szerződés lejártaKapusok26Uram JánosSzeged Békéscsaba 1912 Előre200 000 ( 50 000)2025.06.30.55Jova LeventeOrosháza Nyíregyháza Spartacus FC150 000 ( 25 000)2026.06.30.Védők2Szivacski DonátSzeged Kecskeméti TE200 000 ( 25 000)2025.06.30.5Litauszki RóbertKiskunhalas Újpest FC100 000 ( 50 000)2023.06.30.17Hinora KristófMór MTK Budapest FC II250 000 (=)2025.06.30.20Ódor MátéSzékesfehérvár Szeged-Csanád GA175 000 ( 25 000)Nem publikus34Otigba Kenneth Kaduna Ferencvárosi TC275 000 ( 25 000)2023.06.30.36Baráth BotondBudapest Budapest Honvéd FC225 000 ( 25 000)2025.06.30.57Iyinbor PatrickBudapest Ferencvárosi TC250 000 (=)2023.06.30.58Silye ErikOrosháza Ferencvárosi TC175 000 ( 50 000)2023.06.30.68Hegedűs JánosBudapest Diósgyőri VTK150 000 ( 50 000)Nem publikus73Deutsch LászlóBudapest Puskás Akadémia FC100 000 ( 25 000)2025.06.30.Középpályások6Hidi PatrikGyőr Budapest Honvéd FC200 000 ( 50 000)2025.06.30.8Ihrig-Farkas SebestyénBudapest Budafoki MTE150 000 ( 25 000)2024.06.30.13Berecz Zsombor Miskolc Mezőkövesd Zsóry FC350 000 (=)2024.06.30.14Márkvárt DávidSzekszárd Diósgyőri VTK175 000 ( 25 000)2023.06.30.15Hidi M. Sándor Nagydobrony Győri ETO FC150 000 ( 50 000)2023.12.31.19Kapornai Bertalan*BudapestUtánpótlásból került fel25 000 (=)2025.06.30.21Pátkai MátéBudapest Fehérvár FC100 000 ( 50 000)2023.06.30.23Vida MátéBudapest FC DAC 1904200 000 ( 50 000)2025.06.30.30Szilágyi Szabolcs* KolozsvárUtánpótlásból került fel200 000 ( 50 000)2026.06.30.66Sztojka Dominik*BudapestUtánpótlásból került fel100 000 (=)2026.06.30.88Urblík József Bártfa Puskás Akadémia FC300 000 ( 50 000)2025.06.30.Támadók9Feczesin Róbert*Dabas Újpest FC50 000 (=)2023.06.30.10Holender Filip Kragujevac FK Partizan300 000 ( 200 000)2025.06.30.67Cipf DominikKisvárda BFC Siófok150 000 (=)2025.06.30.70Radó András*Pápa Zalaegerszegi TE FC200 000 ( 50 000)2024.06.30.86Novothny SomaVeszprém Anórthoszi Ammohósztu300 000 (=)2025.06.30.97Zimonyi DávidKimle Zalaegerszegi TE FC125 000 ( 25 000)Nem publikus98Balogh NorbertHajdúböszörmény FC DAC 1904200 000 ( 100 000)2023.06.30.99Szalai József*Kecskemét Kecskeméti TE75 000 (=)2024.06.30.Kölcsönadott játékosokNévPosztNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Kölcsönben ittÉrték (€)Kölcsön lejártaMolnár ZsomborkapusBudapest Dorogi FC50 000 (=)2023.06.30.Bánfalvi DánielkapusBudapest Komárom VSE25 000 (=)2023.06.30.Farkas BotondközéppályásBudapest Békéscsaba 1912 Előre10 000 (=)2023.06.30.Géresi KrisztiántámadóSzékesfehérvár Szeged-Csanád GA200 000 (=)2023.06.30.Bobál GergelytámadóPásztó Mezőkövesd Zsóry FC150 000 (=)2023.06.30.
Szakmai stáb Sportigazgató Nagy MiklósVezetőedző Desits SzilárdPályaedző Tóth MihályKapusedző Farkas BalázsErőnléti edző Vég AndrásVideóelemző Bárdosi BalázsTechnikai vezető Kopjári NándorRehabilitációs szakember Máthé Botond Kubó ÁdámMasszőr Kiss JánosSzertáros Kutassy DánielCsapatorvos Dr. Lejkó Dezső Dr. Kállay Tamás
Felkészülési mérkőzések
Nyári
Vasas FC: Dombó () - Hidi M (), Otigba (), Baráth () - Márkvárt (, ), Berecz (), Géresi (, ), Szilágyi Sz. () - Cipf, Novothny (, ), Radó. Vezetőedző: Kuttor Attila Kisvárda: Hindrich - Hej (), Szőr (), Rubus (), Peteleu () - Karabeljov (), Zlicsics () - Asani (), Ötvös (), Czérna () - Mesanovic (). Vezetőedző: Erős Gábor
Vasas FC: Dombó () - Otigba (), Baráth (), Silye () - Hidi M (, ), Hinora (), Berecz (, ), Géresi (, ) - Ihrig-F. (., ) Novothny (, ), Cipf (). Vezetőedző: Kuttor Attila Zemplín Michalovce: Kozhukhar - Kotula (), Ranko (), Vaško, Méndez (), Shimamura (), Begala (), Peña (), Marcin (), Adler (), Jánošík (). Vezetőedző: Norbert Hrnčár
Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai () - Kállai Z. (), Bobál D. (), Pillár (, ), Vajda (), Kotula () - Cseke (), Besirovic () - Selmani (), Kis (), Jurina (). Vezetőedző: Supka Attila Vasas FC: Jova (, ) – Szivacski (), Otigba (), Baráth (), Silye (, ) - Hidi M (, ), Hinora (, ), Berecz () - Ihrig-F. (, ), Bobál G. (, ), Géresi (, ). Vezetőedző: Kuttor Attila
Vasas FC: Dombó (, ) - Szivacski (, ), Otigba (, ), Iyinbor (, ), Silye (, ) - Hinora (, ), Berecz (, ), Sztojka (, ) - Ihrig-F. (, ), Bobál (, ), Radó (, ). Vezetőedző: Kuttor Attila KFC Komárno: Laky () - Šmehyl (), Špiriak, Szőcs (), Šurnovský (), Štepanovský, Šimko (), Németh, Bayemi (), Szetei, Tóth G. (). Vezetőedző: Radványi Miklós
Vasas FC: Jova () - Szilágyi Z., Litauszki (), Baráth, Deutsch – Sztojka (), Pátkai (), Vida () – Géresi (), Bobál (), Cipf (). Vezetőedző: Kuttor Attila DVSC: Gróf () – Baranyai (), Dreskovic, Deslandes (), Manrique () – Baráth P. (), Dzsudzsák () – Farkas T. (), Kundrák (), Sós () – Rácz B. (). Vezetőedző: Joao Janeiro
Vasas FC: Dombó - Szilágyi Z., Litauszki, Baráth, Deutsch () – Sztojka (), Hidi, Géresi () - Cipf, Novothny, Zimonyi (). Vezetőedző: Kuttor Attila Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri II G. () - Szemere, Szekszárdi (), Ur (), Heil (), Süttő (), Nagy J. (), Csatári (), Székely (), Kurdics (), Tamás (). Vezetőedző: Varga Attila
Vasas FC: Jova - Szivacski, Otigba, Iyinbor (Szilágyi Sz., 74.), Silye – Vida (Márkvárt, 74.), Pátkai (Hidi M, 74.), Berecz - Ihrig-F. (Faragó, 43.), Bobál, Radó. Vezetőedző: Kuttor Attila ZTE FC: Gyurján - Mim (), Kovács, Mocsi, Gergényi () - Meshack (), Tajti, Papp (), Boros () - Klausz (), Manzinga. Vezetőedző: Ricardo Moniz
Soroksár SC: Kovács () - Nagy (), Króner (), Valencsik (), Csontos () - Hudák (), Haris - Lőrinczy, Hajdú (), Halmai - Lovrencsics
cserék: Major, Vági, Konstantinos, Kékesi, Varga, Pintér, Ternován, Lisztes. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Vasas FC: Dombó - Baráth, Litauszki, Szilágyi Z. - Pekár, Hidi (), Hidi M (), Deutsch - Géresi (), Bobál (), Zimonyi ()
cserék: Uram, Feczesin, Márkvárt, Faragó, Szilágyi Sz., Sztojka. Vezetőedző: Kuttor Attila
Vasas FC: Jova - Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye () - Berecz, Pátkai (), Vida () - Radó, Novothny (), Cipf. Vezetőedző: Kuttor Attila DVTK: Póser () - Farkas, Szatmári, Hegedűs, Csirmaz - Holdampf, Bényei - Könyves (), Bertus (), Lukács - Eppel (, ). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Jegyzetek
20222023 Kategória:Labdarúgócsapatok 2022–2023-as szezonja