right|thumb|300px|Ismeretlen művész olajfestménye Scaligerről Joseph Justus Scaliger olasz származású francia-holland filológus, humanista és történész, akinek kronológiai munkái a reneszánsz legjelentősebb hozzájárulásai közé tartoznak. A kronológiai tudományok atyjának is nevezik. Tőle ered a Julián dátum (Julián-nap) rendszere.

Élete 1540-ben született Agenben, Franciaországban, Julius C. Scaliger olasz filozófus és orvos gyermekeként, és Benedetto Bordone térképész unokájaként.

1559-ben Párizsba ment, hogy görögöt és latint tanuljon, majd a hébert, arabot, szírt, perzsát és a fontosabb modern nyelveket is elkezdte tanulni.

1562-ben áttért a protestantizmusra. Az 1560-as években Itáliába, majd Angliába és Skóciába utazott.

A Szent Bertalan-éji mészárlás (1572) és a francia protestánsok üldözése után Genfbe ment, ahol egy akadémián tanított, majd 1574-ben visszatért Franciaországba.

Ezután a Leideni Egyetemre hívták (1593), ahol korának legműveltebb tudósaként vált ismertté. Ott maradt egészen haláláig.

Munkássága Scaliger legnagyobb munkája az Opus de emendatione tempore (1583), korábbi naptárak tanulmánya. Ebben összehasonlította az ókor különböző civilizációinak időszámításait, kijavította hibáikat, és először helyezte szilárd tudományos alapokra a kronológiát.

Másik fő munkája a Thesaurus temporum, complectens Eusebi Pamphili Chronicon (1609), amelyben minden görög vagy latin nyelven fennmaradt kronológiai emléket összegyűjtött, restaurált és rendezett.

Termékeny író volt, műveit 1610-ben gyűjtötték össze és adták ki posztumusz, levelezéséből két gyűjtemény jelent meg 1624-ben és 1627-ben.

Jegyzetek

Irodalom Jacob Bernays: Joseph Justus Scaliger. Hertz u. a., Berlin u. a. 1855 (Digitalisat). [ Tamizey de Larroque (Hrsg.): Lettres françaises inédites de Joseph Scaliger. Michel et Médan u. a., Agen u. a. 1879 (Digitalisat).

John Edwin Sandys: A History of Classical Scholarship. 2. kötet: From the Revival of Learning to the End of the Eighteenth Century (in Italy, France, England, and the Netherlands). Cambridge University Press, Cambridge 1908, S. 199–204 (Nachdruck: Martino, Mansfield Centre CT 2009, ). Anthony T. Grafton: Joseph Scaliger. A Study in the History of Classical Scholarship. 2 kötet (1: Textual Criticism and Exegesis. 2: Historical chronology). Clarendon Press, Oxford 1983–1993, (Band 1), (2. kötet), (Oxford-Warburg Studies).

Kategória:1540-ben született személyek Kategória:1609-ben elhunyt személyek Kategória:Humanisták