A SunExpress Deutschland GmbH egy német szabadidős légitársaság, amelynek a székhelye Frankfurt Flughafen kerületében, a Gateway Gardensben volt. A SunExpress leányvállalata volt, amely maga is a Turkish Airlines és a Lufthansa vegyesvállalata. Fő bázisa a Frankfurti repülőtér volt, kisebb központjai pedig Németország más repülőterein helyezkedtek el. A vállalat 2020-ban megszüntette minden tevékenységét.
Története A SunExpress Deutschland 2011. június 8-án alakult a SunExpress leányvállalataként, és három Boeing 737-800-as repülőgéppel kezdte meg működését. Azért alapították, hogy Németországból a Vörös-tenger térségébe repülhessen német légiforgalmi engedélyt használva. Ezeket az útvonalakat 2011. november 2-án szolgálták ki először, és a hálózatot azóta számos további dél-európai és észak-afrikai szabadidős célállomással bővítették.
2015 februárjában a Lufthansa-csoport bejelentette, hogy 2015 novemberétől a SunExpress Deutschland lesz az Eurowings új hosszú távú járatainak üzemeltetője, amelyeknek a Köln–Bonn repülőtér lesz a bázisa. A SunExpress Deutschland ezért lízingelt Airbus A330-200-asokat kapott.
2020. június 23-án a SunExpress bejelentette hogy a SunExpress Deutschland megszűnik és felszámolásra kerül. Útvonalai egy részét a SunExpress és az Eurowings vette át.
Célállomások
SunExpress Deutschland üzemeltette 2018 februárjában a SunExpress Deutschland a következő útvonalakat üzemeltette: OrszágVárosRepülőtérMegjegyzésForrásokBurgaszBurgaszi repülőtérVárnaVárnai repülőtérSzarajevóSzarajevói nemzetközi repülőtérGurdakaHurghadai nemzetközi repülőtérMarsza AlamMarsza Alam-i nemzetközi repülőtérAthénElefthériosz Venizélosz nemzetközi repülőtérIráklioHeraklion nemzetközi repülőtérBejrútBejrút–Rafic Hariri nemzetközi repülőtérAgadirAgadir–Al Massira repülőtérBerlinBerlin-Tegel repülőtérDüsseldorfDüsseldorfi repülőtérFókusz repülőtérFrankfurtFrankfurti repülőtérBázisrepülőtérHannoverHannoveri repülőtérFókusz repülőtérKöln/BonnKöln–Bonn repülőtérFókusz repülőtérLipcse/HalleLipcse/Halle repülőtérMünchenMüncheni repülőtérFókusz repülőtérStuttgartStuttgarti repülőtérFókusz repülőtérOsloOslo–Gardermoeni repülőtérLamezia TermeLamezia Terme nemzetközi repülőtérBarcelonaJosep Tarradellas Barcelona-El Prat repülőtérFuerteventuraFuerteventurai repülőtérLanzaroteLanzarotei repülőtérMadridAdolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtérPalma de MallorcaPalma de Mallorca nemzetközi repülőtérAdanaŞakirpaşa repülőtérAnkaraEsenboğa nemzetközi repülőtérAntalyaAntalyai repülőtérBodrumMilas–Bodrum repülőtérDalamanDalamani repülőtérElazığElazığ repülőtérGaziantepOğuzeli repülőtérIsztambulSabiha Gökçen nemzetközi repülőtérIzmirAdnan Menderes repülőtérKayseriErkilet nemzetközi repülőtérSamsunSamsun-Çarşamba repülőtérTrabzonTrabzoni repülőtér
Eurowings számára üzemeltetve 2017 júliusában a SunExpress Deutschland a következő hosszú távú útvonalakat üzemeltette az Eurowings számára: OrszágVárosRepülőtérMegjegyzésForrásokFort MyersDélnyugat Floridai nemzetközi repülőtérLas VegasHarry Reid nemzetközi repülőtérMiamiMiami nemzetközi repülőtérOrlandoOrlandói nemzetközi repülőtérSeattleSeattle–Tacoma nemzetközi repülőtérBridgetownGrantley Adams nemzetközi repülőtérSzezonálisPunta CanaPunta Cana nemzetközi repülőtérPuerto PlataGregorio Luperón nemzetközi repülőtérMontego BaySangster nemzetközi repülőtérHavannaJosé Martí nemzetközi repülőtérVaraderoJuan Gualberto Gómez repülőtérPort LouisSir Seewoosagur Ramgoolam nemzetközi repülőtérCancúnCancúni nemzetközi repülőtérWindhoekHosea Kutako nemzetközi repülőtérDüsseldorfDüsseldorfi repülőtérBázisrepülőtérBangkokSzuvarnabhumi nemzetközi repülőtérPhuketPhuketi nemzetközi repülőtér
Flotta bélyegkép|260x260px|A D-ASXB lajstromú Boeing 737-800-as repülőgép az Eintracht Frankfurt festésében 2020 januárjában a SunExpress Deutschland flottája a következő repülőgépekből állt: +A SunExpress Deutschland flottájaTípusÖsszesFérőhelyMegjegyzésBusinessTuristaÖsszesAirbus A330-200721289310Eurowings számára üzemeltetve.Boeing 737-80013—189189D-ASXB az Eintracht Frankfurt különleges festésébenÖsszesen20
Jegyzetek
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek SunExpress Turkish Airlines Lufthansa
Kategória:2010-ben alapított légitársaságok Kategória:2020-ban megszűnt légitársaságok Kategória:Lufthansa-csoport