Darwin Gabriel Núñez Ribeiro (kiejtés: [ˈdaɾwĩn ˈnuɲes]; Artigas, 1999. június 24. –) uruguayi labdarúgó, az ad-Dirijja játékosa kölcsönben a Saudi Pro League-ben szereplő el-Hilál csapatától.

Pályafutása

Núñez a Peñarol utánpótlás játékosa volt fiatalkorának nagy részében. 2017-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban.

Almería 2019. augusztus 29-én igazolta le öt évre a spanyol másodosztályú együttes, amellyel a klub legdrágább játékosa lett. Két nappal később nevezve volt a bajnokság 2019–2020-as idénye harmadik fordulójában az SD Huesca ellen. Október 3-án debütált a Sporting Gijón vendégeként, a 4–2-es találkozó második félidejének elején érkezett a pályára Lucien Owona helyett. A harmadik mérkőzésén szerezte meg első találatát az Extremadura UD ellen, a 64. percben büntetőből szerezte meg a vezetést a 3–2-re zárúlt bajnokin.

Benfica 2020. szeptember 4-én szerződtette a portugál együttes - 2025 nyaráig - klubrekordot jelentő összegért. A portugál labdarúgás történetének legdrágább igazolása lett.

Tizenegy nappal később debütált a klub színeiben, a 2–1-re elvesztett, idegenbeli, PAOK elleni 2020–2021-es UEFA-bajnokok ligája-selejtezőn. Három nappal később mutatkozott be a bajnokságban az FC Famalicão vendégeként megnyert 5–1-es találkozón, melyen két gólpasszt is kiosztott. Október 22-én az Európa-liga csoportkörének első mérkőzésén, a Lech Poznań vendégeként a 42. percben megszerezte első gólját a klub színeiben, majd mesterhármast ért el a 4–2-re megnyert kupameccsen. Négy nappal később a bajnokságban is megszerezte első találatát a B Sad elleni 2–0-s mérkőzés során. Második szezonjában a csapattal a bajnokság gólkirálya lett, 28 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Beválasztották az Év csapatába is.

Liverpool 2022. június 14-én hatéves szerződést írt alá a Premier League-ben szereplő együttessel, a Liverpool klub rekordot jelentő összeget: 85 millió fontot fizetett az SL Benfica csapatának.

2022. július 12-én debütált a Manchester United elleni felkészülési mérkőzésen. Július 30-án lépett pályára először tétmérkőzésen a Manchester City ellen 3–1-re megnyert angol-szuperkupa döntőn. A második félidő 59. percében érkezett a pályára Roberto Firmino helyett, a hosszabbítás 4. percében megszerezte fejesből az első találatát. Az első bajnoki mérkőzését a Premier League 2022–2023-as idényének nyitófordulójában játszotta a Fulham vendégeként. A találkozón cserként lépett pályára, és tizenhárom perccel később egyenlített (1–1), majd a 80. percben gólpasszt készített elő Mohamed Szaláh számára a 2–2-re végződő mérkőzésen. A következő fordulóban lépett pályára hazai környezetben az Anfield Stadionban, kezdőként a Crystal Palace elleni 1–1-es döntetlenen, majd a második félidő 57. percében agresszív magatartás miatt kiállította a játékvezető. Szeptember 7-én a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, egy 4–1-re elvesztett mérkőzésen a Napoli vendégeként. November 12-én hazai környezetben a Southampton elleni 3–1-es bajnokin két gólt szerzett, amellyel beállította a 3–1-es végeredményt.

A 2023–2024-es szezonban játszotta 50. tétmérkőzését a klub színeiben, az Angol-ligakupa harmadik fordulójában a Leicester City ellen. A 3–1-es győztes találkozón csereként lépett pályára.

el-Hilál 2025. augusztus 9-én hivatalosan bejelentették, hogy a szaúdi el-Hilál csapatánál folytatja pályafutását. Az ESPN-hez köthető források szerint a két klub 53 millió eurós átigazolási díjban egyezett meg.

ad-Dirijja 2026. augusztus 22-én kölcsönbe került az újonc ad-Dirijja csapatához.

A válogatottban

2019 októberében mutatkozott be az uruguayi válogatottban, gólt szerezve Peru ellen.

Statisztikák

Klubcsapatokban Frissítve: 2023. április 17. CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályPeñarol2017Primera División10——0000102018101——2010131201933——500083Összesen14400007010224Almería2019–20Segunda División301600——203216Benfica2020–21Primeira Liga2964320851044142021–2228262012106—4134Összesen573263321811108548Liverpool2022–23Premier League249212084113715Karrier összesen12561845233155117683

A válogatottban Frissítve: 2022. június 5. VálogatottÉvPályára lépésGólok2019112020312021202022101Összesen163

Gólok #DátumHelyszínEllenfélEredményVégeredménySorozat12019. október 16.Estadio Nacional, Lima, Peru1–11–1Barátságos22020. november 13.Estadio Metropolitano Roberto Meléndez, Barranquilla, Kloumbia3–03–02022-es világbajnokság (selejtező)32022. szeptember 27.Nemzeti Stadion, Pozsony, Szlovákia2–02–0Barátságos

Sikerek, díjak

Klubcsapatokban Peñarol Uruguayi Primera División-bajnok: 2017, 2018

Liverpool Angol bajnok: 2024–25 Angol szuperkupa-győztes: 2022

Egyéni

Cosme Damião-díj – Az év labdarúgója: 2021 Primeira Liga – A hónap támadója: 2021. szeptember Primeira Liga – A hónap játékosa: 2021. szeptember Primeira Liga – Az év csapata: 2021–2022 SJPF A hónap játékosa: 2022. április Primeira Liga-gólkirály: 2021–2022 CNID Az év labdarúgója: 2022

Jegyzetek

További információk

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Uruguayi labdarúgók Kategória:A Peñarol labdarúgói Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:Az el-Hilál labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek