Az Abracadabra a Buck-Tick japán rockegyüttes huszonkettedik nagylemeze, mely 2020-ban jelent meg. Harmadik volt az Oricon slágerlistáján az első héten eladott példánnyal, és ötödik a Billboard Japan albumlistáján.
Háttér Az album címe az Eureka című dal szövegéből származik. Imai Hiszasi már 2019 tavaszán elkezdte írni a dalokat az albumra. A Covid19-pandémia miatt az album felvételeit egy hónapra fel kellett függeszteni. A Buck-Ticktől megszokott módon a korábban kislemezen kiadott dalok újravett, újramixelt változatai kerültek fel az albumra.
Ez az együttes első lemeze, mely kifejezetten nemzetközi verzióban is megjelent, a JPU Records gondozásában. Az albumhoz a járvány miatt nem terveztek promóciós turnét, online koncertet adtak 2020. szeptember 21-én.
Dallista
Jegyzetek
Kategória:2020 nagylemezei Kategória:Rockalbumok