Az Új Köztársaság Párt (NRP) (afrikaans nyelven: Nuwe Republiekparty) egy dél-afrikai párt volt. A feloszlatott Egyesült Párt (UP) utódjaként jött létre 1977-ben, majd később egyesült a Demokratikus Párttal. Szavazóbázisuk főként Natal tartományra konceentrálódott, igyekeztek mérsékelt, középutas politikát folytatni a két rivalizáló párt, a hivatalos ellenzéki Progresszív Föderális Párt és a kormányzó Nemzeti Párt között.

Konfliktusa a PFP-vel Az apartheidellenes Progresszív Föderális Párt „teljesen rasszistának” tekintette az NRP-t, és a két párt nyíltan „háborút üzent” egymásnak. Miután az NRP visszalépett egy időközi választáson, amelyet a Nemzeti Párt nyert meg, a PFP azzal vádolta az NRP-t, hogy titokban együttműködik az NP-vel, „közös ellenségük”, a PFP legyőzése érdekében.

Céljai Az NRP pártprogramja elsődlegesen egy többkamarás parlament bevezetését szorgalmazta, egy-egy kamarával a fehérek, a kevert etnikumúak, az indiaiak és a városi négerek számára (tetrakamerális, azaz négykamarás törvényhozás). 1982-ben az Első P. W. Botha-kormány bejelentette egy háromkamarás parlament létrehozásának terveit, amelyben a fehérek, a kevert etnikumúak és az indiaiak kapnának képviseletet.

Az NRP 1988-as feloszlatásakor Sutton azt javasolta, hogy a párt tagjai támogassák Denis Worrall Független Pártját. Az IP és más NRP-maradványok később egyesültek a PFP-vel, és megalakították a Demokratikus Pártot.

Választási eredményei ÉvSzavazatok %MandátumokHelyezésStátusz1977127 33512,153/5 Ellenzék198193 6036,934/5 Ellenzék198740 4941,985/5 Ellenzék

Vezetői #NévTerminusKezdeteVége1De Villiers Graaff197719772Radclyffe Cadman197719773Vause Raw197719844Bill Sutton19841988

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Dél-afrikai pártok Kategória:Konzervatív pártok Kategória:1977-ben alapított szervezetek