Szjarhej Mikalajevics Rumasz (beloruszul: Сяргей Мікалаевіч Румас, oroszul: Сергей Николаевич Румас; Homel, 1969. december 1. –) fehérorosz politikus és közgazdász, aki 2018. augusztus 18-tól 2020. június 3-ig Fehéroroszország miniszterelnöke volt.

Élete Rumasz Homelben született, de az 1970-es évek elején a családja Minszkbe költözött. A jaroszlavli Katonai Pénzügyi Főiskolát (1990) és a minszki Közigazgatási Akadémiát (1995) végezte el. Az 1990-es évek elején Rumasz egymás után a Belarusz Köztársaság Nemzeti Bankjában több részleg vezetőjeként és magánbankokban dolgozott. 1995-ben a Belaruszbank regionális igazgatója lett, majd később e bank igazgatótanácsának első elnökhelyettese. 2001-ben Rumasz a közgazdaságtudományok kandidátusa címet nyerte el, szakdolgozatának címe "A kereskedelmi bank erőforrás-struktúrájának optimalizálási módjai" volt. 2005-ben a Belagroprombank, egy másik nagy állami tulajdonú fehéroroszországi bank élére került.

2010-ben miniszterelnök-helyettes lett az új kormányban, amelyet régi ismerőse, Mihail Uladzimiravics Mjasznyikovics vezetett. A 2011-es pénzügyi válság idején Rumasz felügyelte a strukturális reformok programjának kidolgozását, amelyet Aljakszandr Lukasenka elnök és tanácsadója, Szjahej Tkacsov bírált. Rumasz a privatizációt, a külföldi befektetéseket és az állami vállalatoknak nyújtott kedvezményes hitelek eltörlését szorgalmazta. 2012-ben Aljakszandr Lukasenka kinevezte őt a Belarusz Köztársaság Fejlesztési Bankjának vezetőjévé.

Rumaszt 2018. augusztus 18-án nevezte ki miniszterelnökké Aljakszandr Lukasenka. A rendelet rendelkezett Rumasz kinevezésének utólagos jóváhagyásáról a képviselőházban, de az alkotmány ezzel ellentétes eljárást ír elő. A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió szerint elődjét, Andrej Kobjakovot ugyanígy nevezték ki.CONSTITUTION OF THE REPUBLIC OF BELARUS OF 1994 (with changes and additions adopted at the republican referenda of November 24, 1996* and of October 17, 2004) : Article 106 "...The Prime Minister shall be appointed by the President of the Republic of Belarus with the consent of the House of Representatives. The decision on this issue shall be taken by the House of Representatives within two weeks from the day of submitting a proposal on the candidacy of Prime Minister"

2011–2019 között Rumasz vezette a fehérorosz labdarúgó-szövetséget és a 2019-es minszki Európa Játékok szervezőbizottságát is.

2020. június 3-án Aljakszandr Lukasenka elnök menesztette a Rumasz-kormányt.

2020. augusztus 16-án a Rumaszhoz tartozó Instagram-fiók a Lukasenka-ellenes tüntetők támogatásáról adott ki üzenetet, és kérte, hogy vonják felelősségre a tüntetőkkel szembeni visszaélésekért felelős személyeket. Rumasz felesége egy fényképet is közzétett, amelyen ő és Rumasz egy épület tetején látható, ahonnan kilátás nyílik a tüntetésekre, egy támogató üzenettel együtt.

Magánélet Nős, négy fia van. Feleségével gyermekkoruk óta ismerik egymást. Szeret vadászni, horgászni és focizni.Сергей Румас: В Африке поохотился на антилоп, стреляю гусей

Kitüntetések

Barátságért érdemrend (2014. december 19., Oroszország) Kurmet-rend (2015. szeptember 8., Kazahsztán)

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Fehéroroszországi politikusok Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Közgazdászok