Dawid Abramowicz (Brzeg Dolny, 1991. május 16. –) lengyel labdarúgó, a Radomiak hátvédje.
Pályafutása Abramowicz a lengyelországi Brzeg Dolny városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Brzeg Dolny akadémiájánál kezdte.
2008-ban mutatkozott be a Brzeg Dolny felnőtt csapatában. 2010-ben átigazolt a Śląsk Wrocławhoz. 2012-ben a Olimpia Grudziądz, majd 2013-ban a Chojniczanka Chojnice csapatát erősítette kölcsönben. 2013 júliusában a Wisła Płock szerződtette. 2014 és 2019 között több klubnál is megfordult, játszott például a Skra Częstochowa, az Odra Opole, a Nieciecza, a Puszcza Niepołomice, a Katowice és a Tychy csapataiban is.
2019-ben a másodosztályú Radomiakhoz igazolt. Először a 2019. július 27-ei, Tychy ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2019. augusztus 31-én, a Sandecja Nowy Sącz ellen 1–0-ra megnyert találkozón szerezte meg. 2020 augusztusa és 2021 januárja között a Wisła Kraków csapatánál szerepelt.
2021. január 29-én hároméves szerződést kötött a Radomiak együttesével. A 2020–21-es szezonban feljutott a csapattal az első osztályba. Az Ekstraklasában 2021. július 23-án, a Lech Poznań ellen 0–0-s döntetlennel zárult bajnokin debütált. 2021. november 6-án, a Górnik Zabrze ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen Abramowicz szerezte a győztes gólt.
Statisztikák 2023. március 11. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólRadomiak2019–20I Liga35310—363Wisła Kraków2021–22Ekstraklasa12000—120Radomiak2020–21I Liga17110—1812021–22Ekstraklasa34400—3442022–2322320—243Összesen7383000768Összesen12011400012411
Sikerei, díjai Śląsk Wrocław Ekstraklasa Ezüstérmes (1): 2010–11
Radomiak I Liga Feljutó (1): 2020–21
Jegyzetek
Források Profilja a 90minut.pl oldalán
További információk Transfermarkt
Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Śląsk Wrocław labdarúgói Kategória:A Wisła Płock labdarúgói Kategória:Az LKS Nieciecza labdarúgói Kategória:A Radomiak labdarúgói Kategória:A Wisła Kraków labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek