A jasenovaci koncentrációs tábor egy gyűjtő- és megsemmisítő tábor volt a Független Horvát Állam (NDH) területén, az Una folyó szávai torkolatánál, a bosnyák határ mellett fekvő azonos nevű település határában a második világháború idején. Az Európa tíz legnagyobb koncentrációs táborának egyikét a kormányzó usztasa rezsim hozta létre és működtette, szerbek, zsidók és más etnikai csoportok számára. A tábor gyors ütemben nőtt, és rövid idő alatt Európa harmadik legnagyobb koncentrációs táborává nőtte ki magát.
A tábort 1941 augusztusában hozták létre a Száva és az Una folyók találkozásánál fekvő mocsaras területen, Jasenovac falu közelében, és 1945 áprilisában bontották el. A német náci táboroktól eltérően Jasenovac nem rendelkezett a tömeggyilkosságokhoz szükséges infrastruktúrával, például gázkamrákkal. Emiatt különösen brutális erőszakkal folytatódott itt a gyilkolás. A foglyokat elsősorban késekkel, kalapácsokkal, fejszékkel vagy lelövéssel gyilkolták meg.
Jasenovacon az áldozatok többsége szerb nemzetiségű volt (a szerbek elleni népirtás részeként), de az áldozatok között voltak zsidók (holokauszt), romák (porajmos) és néhány politikai ellenfél is. Jasenovac öt altáborból álló komplexum volt, mely 210 km2-en terült el a Száva és az Una folyó mindkét partján. A legnagyobb tábor a „Ciglana” (téglagyár) tábor volt Jasenovacban, körülbelül 100 km-re délkeletre Zágrábtól. A teljes komplexum magában foglalta az ógradiskai altábort, a Száva folyón túli, gradina donjai gyilkolóhelyeket, öt farmot és az ušticai roma tábort.
A második világháború alatt és óta sok vita és találgatás folyik a jasenovaci koncentrációs táborkomplexum több mint három és fél éves működése során megölt áldozatok számáról. Az elmúlt néhány évtizedben konszenzus alakult ki azon becslések alátámasztására, hogy az usztasa rezsim 1941 és 1945 között mintegy 100 000 embert gyilkolt meg Jasenovacban.
Előzmények Miután a tengelyhatalmak megszállták Jugoszláviát a szélsőséges nacionalista horvát erők 1941. április 10-én kikiáltották a Független Horvát Államot (NDH). Az NDH a mai Horvát Köztársaság és a mai Bosznia-Hercegovina, valamint a mai Szerbiában található Kelet-Szerémség területéből állt. Lényegében egy kvázi olasz-német protektorátus volt, hiszen a tengelyhatalmaknak köszönhette létét, akiknek megszálló erői fennállása alatt fenntartották. 250px|bélyegkép|jobbra|Az usztasák újságja a Hrvatski Narod kihirdeti az NDH faji törvényeit a faji hovatartozásról, az árja vér védelméről és a horvát nép becsületéről. A háború előtt az Usztasa egy ultranacionalista, fasiszta, rasszista és terrorista szervezet volt, amely a független Horvátországért harcolt. 1932-ben Ante Pavelić usztasa vezető kijelentette: „A kés, a revolver, a géppisztoly és az időzített bomba. Ezek a bálványok, ezek a harangok, amelyek hirdetik a hajnalt és Horvátország független államának feltámadását.” Az usztasa terroristák bombákat robbantottak fel a Jugoszláviába tartó nemzetközi vonatokon. Pavelićet és más usztasa vezetőket a francia bíróságok távollétükben halálra ítélték, mert 1934-ben Marseilleben megszervezték és végrehajtották a jugoszláv király és a francia külügyminiszter meggyilkolását. Az usztasák erősen szerbellenesek és egyben antiszemiták is voltak. 17 alapelvükben kifejtették, hogy akik nem „horvát vérből származnak” (azaz szerbek és zsidók), azoknak nem lesz politikai szerepük a leendő horvát államban. 1936-ban „A horvát kérdés” című művében Pavelić szerb- és antiszemita gyűlöletet szított, és a zsidókat „a horvát nép ellenségének” nevezte.
Az Ante Pavelić által kiadott első rendeletek egy része a náci Németország rasszista ideológiájának átvételét tükrözte. A rezsim gyorsan kiadott egy rendeletet a zsidók tevékenységének korlátozásáról és vagyonuk lefoglalásáról. Ezeket a törvényeket követte a „nemzet és állam védelméről” szóló 1941. április 17-i rendelet, amely halálbüntetést írt elő hazaárulás vétsége esetén, ha valaki „sérti a horvát nemzet becsületét és létfontosságú érdekeit, vagy veszélyezteti a független Horvát Állam létét.” Mivel ez egy visszamenőleges hatályú törvény volt, azonnal megkezdődtek a letartóztatások és a perek. Ezt hamarosan követte egy rendelet, amely megtiltotta a cirill írás használatát, amely a szerb ortodox egyház rítusainak szerves részét képezte.
1941. április 30-án az Usztasa a náci faji törvények mintájára kihirdette a főbb faji törvényeket, a „faji eredetről szóló törvényi rendeletet”, az „árja vér védelméről és a horvát nép becsületéről szóló törvényi rendeletet” és „az állampolgárságról szóló jogi rendelkezéseket.” Ezek a rendeletek meghatározták, hogy ki a zsidó, és elvették az állampolgársági jogokat minden nem árja, azaz zsidó és roma állampolgártól. 1941. április végére, hónapokkal azelőtt, hogy a nácik hasonló intézkedéseket vezettek be Németországban, az usztasa rezsim elrendelte, hogy minden zsidónak jelvényt, jellemzően sárga Dávid-csillagot kellett viselnie. Az usztasák 1941. október 10-én kihirdették „A zsidók és zsidó társaságok vagyonának államosításáról szóló törvényi rendelkezést”, és ezzel elkoboztak minden zsidó vagyont.
Az usztasák számos más rendeletet hoztak a zsidók, romák és szerbek ellen, amelyek a zsidók és romák elleni népirtás politikájának alapjául szolgáltak, míg a szerbekkel szemben – ahogyan azt egy usztasa vezető, Mile Budak hirdette – az volt a politika, hogy harmadukat meg kell ölni, harmadukat kiutasítani, harmadukat pedig erőszakosan áttéríteni a katolikus vallásra, melyet sok történész népirtásnak is minősít. A rendeletek végrehajtása nemcsak a rendes bírósági rendszeren keresztül történt, hanem új különleges bíróságokon és kiterjesztett illetékességű mozgó hadbíróságokon keresztül is. Szinte azonnal felállították az első koncentrációs táborokat, és 1941 júliusában a kormány megkezdte a jasenovaci koncentrációs tábor felállítását.
A terror kezdetei A zsidók elleni akciók már közvetlenül a Független Horvát Állam megalakulása után elkezdődtek. 1941. április 10–11-én az Usztasa letartóztatott egy csoport prominens zágrábi zsidót, és váltságdíj fejében fogva tartotta őket. Április 13-án ugyanezt tették Eszéken is, ahol az Usztasa és a népi német csőcselék lerombolta a zsinagógát és a zsidó temetőt is. Ez a folyamat 1941-ben többször is megismétlődött zsidó csoportokkal. Ezzel egyidejűleg az usztasák kiterjedt antiszemita propagandát indítottak. Az usztasa lapok azt írták, hogy a horvátoknak „bármely más etnikai csoportnál éberebbnek kell lenniük, hogy megvédjék faji tisztaságukat, ... Tisztán kell tartanunk a vérünket a zsidóktól”. Azt is írták, hogy a zsidók az „árulás, csalás, kapzsiság, erkölcstelenség és idegenség” szinonimája, ezért „a horvát nép széles köre mindig is megvetette a zsidókat, és természetes undort érzett velük szemben”.
A szerbek első tömeges meggyilkolására április 30-án került sor, amikor az usztasák Gudovacnál összegyűjtöttek és megöltek 196 szerbet. Hamarosan sok más tömeggyilkosság következett. Alojzije Mišić mostari horvát katolikus püspök így írta le a szerbek tömeges meggyilkolását a háború első hat hónapjában Hercegovina egyetlen kis területén:
Az első táborok Április 15-én, mindössze 5 nappal az NDH létrehozása után, az usztasák megalapították az első koncentrációs tábort, a Danicát Kaproncában. 1941 májusában összegyűjtöttek 165 zágrábi zsidó fiatalt, a Makabi zsidó sportklub tagjait, és a Danicába küldték őket (3 kivételével később mindegyiket megölték). A horvát történész, Zdravko Dizdar becslése szerint mintegy 5600 fogoly ment át a Danica táboron, többségük szerb, de zsidók és horvát kommunisták is. A 3358 danicai fogvatartottat Dizdarnak sikerült név szerint nyomon követnie, és megállapította, hogy 2862 személyt, azaz 85%-át később az usztasák gyilkoltak meg a jadovnói és jasenovaci koncentrációs táborban. Az áldozatok túlnyomórészt szerbek voltak, de több száz zsidó és néhány horvát is.
1941 júniusában az Usztasa egy új koncentrációs táborrendszert hozott létre, amely Gospićtól a Velebit-hegységig, és Pag szigetéig terjedt. Az usztasa források azt állítják, hogy 1941 nyarán 28 700 embert küldtek ezekbe a táborokba. Ebből az usztasa nyilvántartások szerint csak 4000 tért vissza, miután az olaszok táborok bezárására és a térségből való kivonulásra kényszerítették az usztasákat, mivel a tömeggyilkosságok erős ellenállást váltottak ki. Így ezekben a táborokban a halálos áldozatok száma körülbelül , bár egyes források szerint a -et is elérte. Miután a Velebiten elrothadt holttestek nagy száma miatt a lakosok az ivóvíz szennyeződésére tettek bejelentést, az olaszok orvosokat küldtek kivizsgálásra. Több halottakkal teli gödröt és tömegsírt találtak, amelyekben becslések szerint mintegy 12 000 áldozatot öltek meg. A Slana koncentrációs táborban Pag szigetén felástak egy tömegsírt, közel 800 holttesttel, akiknek fele nő és gyerek volt. A legfiatalabb gyermek mindössze öt hónapos volt. Az áldozatok többsége szerb volt, de volt köztük 2-3 ezer zsidó is. Így az usztasák a kelet-európai náci Einsatzgruppékkal nagyjából egy időben kezdték meg a zsidók tömeges leölését, mindezt hónapokkal azelőtt, hogy a nácik megkezdték a németországi zsidók tömeges legyilkolását.
A német befolyás 1941. április 10-én a náci Németország és a fasiszta Olaszország támogatásával megalakult a Független Horvát Állam, amely a támogatóihoz hasonló faji és politikai doktrínákat tett magáévá. Jasenovac ugyan hozzájárult a „zsidókérdés” náci ún. „végső megoldásához”, valamint a romák meggyilkolásához és a politikai ellenfelek felszámolásához, de az usztasák számára a legfontosabb célja az államukon belüli szerbek elpusztítása volt. Jasenovac a Független Horvát Állam német megszállási övezetében volt. A nácik bátorították az usztasa zsidó- és romaellenes akcióit, és támogatták a szerb nép szándékos kiirtását is. Hamarosan a nácik világossá is tették a népirtással kapcsolatos céljaikat. Hitler 1941. július 21-i, Slavko Kvaternikkel lefolytatott találkozóján a következőket mondta:Hilgruber, Staatsmanner und Diplomaten bei Hitler, p. 611.
A wannseei konferencián Németország felajánlotta a horvát kormánynak zsidók déli irányú szállítását, de az ajánlat fontossága megkérdőjeleződött, mivel „a zsidókérdés végső megoldásának elfogadása irreleváns lett, mert a probléma kulcsfontosságú aspektusai ezeknek a kormányoknak a radikális lépései nyomán már megoldódtak.”Wannsee, Nuremberg trial documents, NG-2568-G. A megsemmisítés módjának meghatározása mellett a nácik gyakran intézték el a fogvatartottak bebörtönzését vagy átszállítását Jasenovacra. Kasche német nagykövet képviselője, Knehe őrnagy 1942. február 6-án meglátogatta a tábort. Ezt követően Kasche ezt jelentette a feletteseinek: „Luburic százados, a tábor parancsnoka ismertette a tábor építési terveit. Kiderült, hogy ezeket a terveket még száműzetésben készítette, és ezeket a terveket a németországi koncentrációs táborok meglátogatása után módosította.” Kasche a következőket írta: „A Poglavnik arra kéri Bader tábornokot, hogy fogadja el, hogy a jasenovaci tábor nem tudja fogadni a kozarai deportáltakat. Érveit elfogadtam, mivel a tábornak a keleti zsidók deportálásának problémáját is meg kell oldania. Turina miniszter deportálhatja a zsidókat Jasenovacba.”A.A. Nachlass Kasche, p. 105.