Sergio Santos Fernández (Leganés, 2001. január 3. –) spanyol labdarúgó, jobbhátvéd, a Real Murcia játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Real Madrid Santos karrierjét a Pérez Galdós és a Leganés játékosaként kezdte, majd 2012-ben csatlakozott a Real Madrid ifjúsági akadémiájához. Miután végigjárta a korosztályos csapatokat, 2020-ban felkerült a tartalékok közé. Első behívóját a felnőttekhez 2020 októberében kapta, amikor Zinédine Zidane jelölte őt a gárda Borussia Mönchengladbach elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésének keretébe. A csapatban végül egy Mallorca elleni 6–1-es bajnoki győzelem alkalmával mutatkozott be 2021. szeptember 22-én, Carlo Ancelotti irányítása alatt.
Mirandés Miután korábbi nevelőegyesületével, a Leganésszel is szóba hozták, 2022. július 21-én a CD Mirandés bejelentette, hogy kölcsönvették Santost a 2022–23-as szezonra.
Real Murcia 2023. augusztus 8-án a Real Murcia bejelentette, hogy leigazolták Santost a Mirandés csapatától, ahol a Real Madrid Castilla kölcsönjátékosaként szerepelt.
A válogatottban U17 Első mérkőzését az U17-es csapatban játszotta 2017. október 22-én, kezdőként, egy Albánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Az első, Liechtenstein elleni meccset még a kispadról figyelte, de az albánok ellen nyújtott teljesítménye után a Horvátország elleni találkozót is a végig a pályán tölthette.
U19 Az U19-es válogatottban egy alkalommal lépett pályára. 2019. október 8-án, Litvánia ellen, 90 percet kapott egy Európa-bajnoki selejtezőn.
U20 A 20 év alattiak között 5 alkalommal szavaztak neki bizalmat; mindegyik mérkőzésre 2019-ben került sor, barátságos keretek közt.
Játékstílusa A Real Madrid honlapján nagy teherbírású, csapatorientált játékosként hivatkoznak rá. Erőteljes labdarúgó, aki minden akciónál beleteszi a maximumot. Amikor csak lehetősége adódik rá, támadó szerepben is feltűnik, amely tulajdonsága miatt Daniel Carvajallal vonták párhuzamba.
Magánélete Példaképe gyermekkora óta Sergio Ramos, a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi kapitánya, aki hozzá hasonlóan jobbhátvédként kezdte pályafutását.
Sikerei, díjai Real Madrid U19 UEFA Ifjúsági Liga (1): 2019–20
Real Madrid Spanyol bajnok (1): 2021–22
Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb 2023. december 17-én lett frissítve.
+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaEurópaEgyébÖsszesen LigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokReal Madrid Castilla2020–21Segunda División B220––102302021–22Primera División RFEF282––00282Összesen502000010512Real Madrid2021–22La Liga1000000010Mirandés (kölcsönben)2022–23Segunda División6010–0070Real Murcia2023–24Segunda División14010–00150Teljes karrier712200010742
Jegyzetek
További információk Sergio Santos Fernández adatlapja a BDFutbol oldalon
Sergio Santos Fernández adatlapja a LaPreferente oldalon
Sergio Santos Fernández adatlapja a Real Madrid hivatalos honlapján Sergio Santos Fernández adatlapja a Real Madrid hivatalos honlapján
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Real Madrid Castilla labdarúgói Kategória:A Real Murcia labdarúgói Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói