Az Unlimited Love a Red Hot Chili Peppers tizenkettedik stúdióalbuma, amelyet a Warner Records adott ki 2022. április 1-jén. Az albumon visszatér Rick Rubin producer, aki a 2016-os The Getaway elkészítésében nem vett részt. Ez volt az első lemez, amelyen 2019-es visszatérését követően ismét John Frusciante működött közre gitárosként.

Az első kislemez, a Black Summer, 2022. február 4-én jelent meg, ezt pedig március 31-én a These Are the Ways követte. 2022 júniusában az együttes világ körüli turnéra indult, melynek keretein belül a budapesti Puskás Arénában is felléptek június 15-én.

Az Unlimited Love jobbára pozitív kritikákat kapott.

Háttér A 2016-os The Getaway-turnét követően a banda új albumon kezdett el dolgozni Josh Klinghoffer gitárossal, azonban Anthony Kiedis és Flea is elégedetlen volt. Felmerült bennük, hogy felkeresik az együttestől 2009-ben távozó, azóta elektronikus zenével foglalkozó John Frusciantét. Frusciante így nyilatkozott erről: "Flea elültette bennem a visszatérés gondolatát, én pedig csak ültem a gitárommal, és eszembe jutott, milyen rég nem írtam már rockdalokat. Vajon képes vagyok még rá?"

2019. december 15-én a Chili Peppers bejelentette, hogy Frusciante 10 év után visszatér, Klinghoffer pedig távozik. Az elbocsátott gitáros egy interjúban elmondta, nincs benne semmilyen ellenérzés: "Teljes mértékben John-t illeti a hely a bandában. Örülök, hogy újra velük van." Flea szerint nehéz volt elválni Josh-tól, azonban John-nal könnyebb a közös munka. Frusciante visszatérésekor azt kérte, hogy játsszák végig az első három lemezüket. Anthony Kiedis elmondása szerint erre azért volt szükség, hogy visszatérjenek az alapokhoz, és elvárások nélkül együtt zenéljenek. A dobos, Chad Smith pedig úgy vélte, John "ismét kapcsolatba akart kerülni a bandával, amelybe beleszeretett."

2020. február 8-án Frusciante 13 év után először lépett fel a Chili Peppersszel a Tony Hawk Alapítvány által a néhai filmproducernek, Andrew Burkle-nek, Ronald Burkle milliárdos fiának tartott megemlékezésen. Májusban három fesztiválon készültek fellépni, ám ezeket a COVID-19 járvány miatt törölni kellett.

Előkészületek Miután a The Getaway-n Danger Mouse-szal dolgoztak, az új lemezhez ismét Rick Rubin-hoz fordultak, aki több, nagy sikerű albumuknak volt producere. Rubin azt mondta, az első, Frusciantéval tartott próbán elsírta magát: "Fantasztikus volt őket újra így látni, hiszen olyan jók voltak együtt, és ez nagyon megérintett érzelmileg."

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban szünetelő próbák egy évvel később, Rubin malibu-i stúdiójában folytatódtak, és közel 50 számot rögzítettek. Az Unlimited Love mellett egy másik album, a Return of the Dream Canteen dalait is ekkor vették fel, ez 2022. október 14-én fog megjelenni.

Dallista

Közreműködők Red Hot Chili Peppers

Anthony Kiedis – ének Flea – basszusgitár (minden szám), zongora (4. szám), trombita (3, 15) John Frusciante – elektromos gitár (1–16), háttérének (1, 3, 5–9, 11–14), ének (16), szintetizátor (2, 3, 5, 7, 11, 12, 14), 16, 17), Mellotron (5), akusztikus gitár (11, 14, 17) Chad Smith – dob (1–16), ütőhangszerek (1, 2), tambura (1, 4), basszusgitár (2), shaker (5, 7, 15)

További zenészek Cory Henry – orgona (5, 15) Lenny Castro – ütőhangszerek (5) Mauro Refosco – ütőhangszerek (3, 8, 10, 11, 13) Nate Walcott – trombita (3) Josh Johnson – szaxofon (3) Vikram Devasthali – harsona (3) Mathew Tollings – zongora (1, 6) Aura T-09 – háttérének (4)

Rick Rubin – produkció Ryan Hewitt – keverés, felvétel Bernie Grundman – bakelit mastering Vlado Meller – CD és digitális mastering Jeremy Lubsey – CD és digitális asszisztens mastering Bo Bodnar – mérnök Phillip Broussard Jr. – mérnök Jason Lader – mérnök Ethan Mates – mérnök Dylan Neustadter – mérnök Jonathan Pfarr – segédmérnök Chaz Sexton – segédmérnök Chris Warren – zenekari technikus Henry Trejo – zenekari technikus Lawrence Malchose – stúdiótechnikus Charlie Bolois – stúdiótechnikus Gage Freeman – a produkció koordinátora Eric Lynn – társ-kezdeményező produkció Sami Bañuelos – zenekari asszisztens

Képek Clara Balzary – fotózás Sarah Zoraya és Aura T-09 – design

Jegyzetek

Kategória:Red Hot Chili Peppers-albumok Kategória:2022 nagylemezei