Vékony Csongor Levente (Szatmárnémeti, 1997. április 9. –) magyar politológus, Budapest X. kerületi önkormányzati képviselője,Nemzeti Választási Iroda: Helyi önkormányzati választások 2024. június 9. - Vékony Csongor a Magyar Életvédők Egyesületének elnöke és főszerkesztője.
Tanulmányok, család Nyírbátorban nőtt fel. A Báthory István Gimnáziumban tanult, majd az érettségit követően 2015-ben Budapestre, Kőbányára költözött. 2019-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett politológus diplomát történelem szakképesítéssel. Szakdolgozatának címe: „A gender ideológia hatásai a keresztény családra".
2020. június 27-e óta nős, felesége Vékonyné Vadon Judit ápolónő. Két kislányuk született.
Politikai pályafutása 2015-ben, egyetemi tanulmányai kezdésekor kezdett aktívan politizálni. Alapító tagja a Konzervatív Hallgatók Szövetségének (KHSZ), mely 2016-ban már Identitárius Egyetemisták Szövetsége (IDENTITESZ) néven vett radikálisabb irányt. Ezzel párhuzamosan a Jobbik Ifjúsági Tagozatának kőbányai szervezetének volt alelnöke. 2017-ben, amikor az IDENTITESZ és a Betyársereg szövetségéből létrejött az Erő és Elszántság nevű mozgalom, a Jobbik Ijfúsági Tagozatából kilépett. Szakdolgozatának írása mellett háttérmunkát folytatott az Erő és Elszántságnál.
2018. augusztus 20-a óta vett részt a Mi Hazánk Mozgalom politikai munkájában. 2018. november 22-én megalakította a Mi Hazánk kőbányai szervezetét, ahol 2025-ig elnök volt, majd 2018. december 5-én megalakult a Mi Hazánk Ifjainak budapesti szervezete. A Mi Hazánk Ifjainak országos elnöke volt.Debrecenre látogat a Mi Hazánk Ifjai elnöke
2019 decemberében választották a párt egyik budapesti alelnökévé, majd a Mi Hazánk Ifjainak első kongresszusán, 2020 februárjában az Ifjak országos elnökévé.
A 2019-es önkormányzati választáson Budapesti 8. sz. országgyűlési egyéni választókerületében a Mi Hazánk egyéni képviselőjelöltje, a Mi Hazánk XIV. kerület települési kompenzációs listája 3. helyén szerepelt.
A 2022-es magyarországi országgyűlési választáson a Mi Hazánk a Budapesti 9. sz. országgyűlési egyéni választókerületben (székhely: Budapest X. kerülete) indította jelöltjeként Vékony Csongor Leventét. Ezt Dúró Dóra elnökhelyettes jelentette be 2021. április 11-én, bemutatva a párt hat pesti képviselőjelöltjét.Nemzeti Választási Iroda: Országgyűlési képviselők választása 2022 - Vékony Csongor
2022. június 23-án a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnökévé választották.mihazank.hu - Tisztújítást tartott a Mi Hazánk Budapesten
A Mi Hazánk Mozgalom Emlékezetpolitikai Kabinetjének elnöke (2024), 2019-2020-ban a Nemzetpolitikai Kabinet elnöke volt.https://mihazank.hu/kabinetjeink/
A 2024-es önkormányzati választáson Budapest 10. kerületben a Mi Hazánk polgármesterjelöltje és egyéni választókerületi jelöltje (11.TEVK), valamint 10. kerületi kompenzációs lista vezetője volt, amelyről önkormányzati képviselői mandátumot szerzett.https://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/01/telepulesek/010/kompenzacios-lista/2526
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének és Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának tagja.Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal honlapja: Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2025-ben a Testület Vékony Csongort a Bizottságokból eltávolította.
2025. június 5. napján kilépett a Mi Hazánk Mozgalomból. Ezt a Magyar Életvédők Youtube-csatornán 2025. június 20. napján megjelent videó-nyilatkozatában jelentette be.| Magyar Életvédők: A politikai pártok köthetnek kompromisszumokat, világnézetek sohasemNem tartja elég revizionistának a Mi Hazánkot, kilépett a párt volt budapesti elnöke - Telex.hu, 2025. június 20.
A 2026. évi országgyűlési válsztáson Budapest 07. számú OEVK-ban független jelöltként indult.
Könyvkiadás - Magyar Életvédők Egyesülete 2016-ban a nyírbátori nőegylet Wass Albert-felolvasóestjén mutatták be Vékony Csongor Levente első könyvét, melynek címe: „Amikor az ember gondolkodása érni kezd (avagy álomban élve)”.
2022 elején jelent meg első politikai szakkönyve "A nemi identitás válsága" címmel.
2022 őszén létrehozta a Magyar Életvédők Egyesületét, egy könyvkiadó egyesületet. A szervezet 2022.09.24-én az Attila-Védvonal Emléktúrán bontott zászlót. 2022.10.07-én a Bíróság hivatalosan is nyilvántartásba vette. Alapító okiratában meghatározott céljuk: „A hagyományos családi élet és a magzat életjogának érdekvédelme.”
Kiadványaik: http://www.eletvedok.hu/index.php
„Zöld könyvek”
I. Prohászka Ottokár: Iránytű a magyar ifjúság számára (2022/1920)
II. Sértő Kálmán: Falusi pillanat (2023/1933)
III. Vitéz Imrédy Béla: Múlt és jövő határán (2023/1938) 2. és 3. javított, bővített kiadás [Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetőjének ajánlásával]
IV. Vékony Csongor: Dr. vitéz Csia Sándor politikai életútja (2024; 2023) 1.; 2. és 3. javított, bővített kiadás
V. Gróf Teleki Pál: A vér nélküli revízió útján (2023) [Raffay Ernő történész előszavával]
VI. Vékony Csongor: Szász József, Alsó-Fehér és Maros-Torda vármegyék főispánja (2023)
VII. Felvidék nem Szlovákia – Sajó Sándor 50 verse (2023) [Popély Gyula történész előszavával]
VIII. Bárdossy László: Magyar sors – magyar feladat (2025; 2023/1943) 2. és 3. kiadás [Ifj. Tompó László irodalomtörténész előszavával]
IX. Ancilla Mária: Az anyaság szent titka (2024/1942) [Kónya Dorka, egy vármegyés lány ajánlásával]
X. A család könyve (2026; 2024/1942) [Dr. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnökének előszavával]
XI. Az antibolsevizmus könyve (2026; 2024/1919-1943-1944) 1. és 2. kiadás [Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagjának ajánlásával]
XII. Sértő Kálmán: Aranykenyér (2024/1939)
XIII. Huszár Károly: A magyar nép hősei (2024/1915) [Retkes Tamás történész előszavával]
XIV. A Székely Hadosztály költője – Szilágyi Béla versei (2024) [Vári-Kovács Péter nemzeti színművész előszavával]
XV. Rommel, Afrika hőse… (2024/1942)
XVI. Méhelÿ Lajos: A magyar faj önvédelmi harca (2024/1933)
XVII. Vékony Csongor: Böszörmény Zoltán – A költőből lett „népvezér” (2025)
XVIII. Vékony Csongor: Családvédelem és nyilaskereszt (2025)
XIX. Vékony Csongor: Keresztény harcosok imakönyve (2025) [P. Kovács E. Gellért OPraem római katolikus pap és v. Kovács Attila református lelkész előszavával]
XX. Walzel (Magyar) Kelemen: Kormányzónk (2025/1938) [Raffay Ernő történész ajánlásával]
XXI. Gróf Pálffy Fidél két munkája (2025/1933-1942)
XXII. E. Kovács Margit: Illatos virágok fölött fénylő csillagok… (2025/1941)
XXIII. Murányi Judit: Erdélyi daloskönyv (2025/)
XXIV. Vékony Csongor: Magyar Élet Mozgalom (2025)
XXV. Bilkei Ferenc: A család könyve (2026/1922)
XXVI. Sértő Kálmán: Esett a hó (2026/1939) [Sziva Balázs előszavával]
Magyar Életvédők Kézikönyve
I. Vékony Csongor: A nemi identitás válsága (2022)
„Vezérelv”
I. Csak a nemzet! – Toroczkai László országgyűlési beszédei (2023)
Különkiadások
Vértanúvirág – Kortárs költők versei a magyarságról (2023)
Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956 (2023/1982-2004) [Pongrátz András kiadványa]
Dr. Göőz József: Budapest története (2023/1883-1896)
Dr. Popély Gyula: A felvidéki politika forgatagában 1989-2000 (2024)
Vékony Csongor: A Mi Hazánk Ifjai elnöke voltam (2024)
Csongor Vékony: The crisis of sexual identity (2025) [Translated by Dr. Andreas Hejj]
Csongor Vékony: Die Krise der sexuellen Identität (2025) [Übersetzt von Dr. Andreas Hejj]
Dr. Botlik József: A magyar nemzet eltitkolt története. I. kötet – A Nyugat hazugságai és árulásai Etelköztől Trianonig (2025)
Szálasi Ferenc: Hungarizmus 2. Az Út. (2026/1994)
Jegyzetek
További információk Bemutatta hat pesti képviselőjelöltjét a Mi Hazánk
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar politológusok Kategória:Szatmárnémetiek Kategória:A Mi Hazánk Mozgalom korábbi tagjai Kategória:Nyírbátoriak Kategória:Kőbányaiak