Sárközi Gyula (Budapest, 1962. január 12. –) magyar balettművész, koreográfus, rendező, producer, az EuroPass-díjas Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója.
"Egy ideig úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy gyökértelen vagyok, de nem vagyok, mert van egy iskolám. A gyerekek nagyon komoly kapaszkodót adnak az élethez." (Sárközi Gyula)
Életpályája Budapest VIII. kerületében nőtt fel nagy szeretetben, de szegénységben. Szülei támogatták tanulmányait, a családi háttér és a sok munka segítette hozzá, hogy kiemelkedő pályát járhasson be táncművészként.
Tanulmányait 1972-ben kezdte az Állami Balettintézetben Sterbinszky László és Menyhárt Jacqueline növendékeként, majd itt szerzett egyetemi diplomát 1982-ben. 1982–2009 között a Magyar Állami Operaházban kartáncosként, később címzetes magántáncos-szólistaként, 1990-től balettmesterként, 1991-től koreográfus-asszisztensként, szakmai tanácsadóként dolgozott. Művészként legfontosabb mestereinek Seregi Lászlót, Markó Ivánt, Fülöp Viktort és Vlagyimir Nyikolajevics Vasziljevet tartja.
1987-től tíz éven át tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, ahol évfolyamvezető balettmester volt, majd 1999-ben docensi címet kapott. Olyan növendékek formálódtak kezei alatt, mint Bajári Levente, Jurányi Patrick, Csonka Roland, Liebich Roland – ők mindnyájan a Magyar Állami Operaház szólistái, Bongár Attila, a Carolina Ballet (USA) szólistája, Kapin Gábor a Carolina Ballet (USA) és a Boston Ballet (USA) szólistája, valamint Kováts Gergely Csanád koreográfus.
1987 és 1990 között a Szegedi Balett magántáncos-szólistája, majd 1992 és 2016 között a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett balettmestere, ezzel párhuzamosan pedig 1991 és 2016 között a Madách Színház Tánckarának művészeti vezetője és balettmestere.
2001-ben megalapította a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát, melynek azóta is művészeti vezetője. Még ugyanabban az évben megalapította a KFKI Kamarabalettet, amely Sárközi Gyula Társulat néven a névadó irányításával jelenleg is működik.
2016 óta a Madách Színház Macskák musicaljének balettmestere, 2017 és 2019 között az ExperiDance produkció balettmestere, 2018-ban és 2019-ben a Szegedi Kortárs Balett nél töltötte be ugyanezt a pozíciót.
Fontosabb munkái 2001 - LGT Táncképek – koreográfus-producer, 2002 - Kerék álom – koreográfus, 2003 - Cabaret – producer, 2003 - XXI. Macbeth – koreográfus-rendező-producer, 2004 - Tam-Tangó – koreográfus-rendező-producer, 2006 - Bogármese – koreográfus-rendező-producer, 2007 - Pán Péter – koreográfus-rendező-producer, 2008 - A Notre Dame-i toronyőr – producer, 2009 - Gulliver a törpék országában – koreográfus-rendező-producer, 2009 - Diótörő – koreográfus-rendező-producer, 2022 - Habiszti - koreográfus-producer.
Főbb szerepei a Magyar Állami Operaházban (a teljesség igénye nélkül) Othello – címszerep, Anna Karenina – Karenin, Macbeth – Banquo, A csodálatos mandarin – címszerep, A próba – Júdás, Szentivánéji álom – Oberon, A halál és a lányka – a Halál, Rómeó és Júlia – Tybalt, Spartacus – az afrikai, Sylvia – Kentaur, A rosszul őrzött lány – Simone anyó, Giselle – Hilarion, Macskák - Mefisztulész
Díjai és kitüntetései 1998 - A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje 2000 - Harangozó Gyula-díj 2011 - Új Európa Alapítvány az „Év pedagógusa” cím 2018 - Bánffy Miklós-díj 2022 - Nemzetiségekért Díj
Társadalmi szerepvállalásai 2000-től 2005 februárig a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi tagja, 2009-től 2011 decemberig az NKA Tánckollégiumának bizottsági tagja, 2018 és 2019 között a Cziffra Központ szakmai tanácsadó testületének tagja volt.
Magánélete Édesapja Sárközi Károly raktárvezető, édesanyja Fényes Terézia, egy testvére született, Sándor. Fia, Sárközi Gyula József, szintén balett-táncos. Roma családból származik.
Érdekességek A Madách Színház Macskák előadásában több mint ötszázszor táncolta Mefisztulész szerepét, majd Seregi László felkérte és a darab próbavezetője lett.
A Csillag születik című televíziós műsorban a hosszú évek után visszatérő Medveczky Ilona szólóját ő koreografálta.
Jegyzetek
Források Adatlapja a MMTI.hu oldalon Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar cigányok Kategória:Magyar balett-táncosok Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Harangozó Gyula-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei