Kike García (Motilla del Palancar, 1989. november 25. –) spanyol korosztályos válogatott labdarúgó, az Espanyol csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban García a spanyolországi Motilla del Palancarban született. Az ifjúsági pályafutását a Quintanar del Rey csapatában kezdte, majd 2007-ben a Murcia akadémiájánál folytatta.
2008-ban mutatkozott be a Murcia tartalék, majd 2009-ben a másodosztályban szereplő felnőtt csapatában. 2014-ben az angol másodosztályban érdekelt Middlesbrough szerződtette. 2014. augusztus 9-én, a Birmingham City ellen hazai pályán 2–0-ra megnyert bajnokin debütált és egyben meg is szerezte első gólját a klub színeiben. 2016-ban visszatért Spanyolországba és az első osztályú Eibarnál folytatta a labdarúgást.
2021. július 1-jén hároméves szerződést kötött az Osasuna együttesével. Először a 2021. augusztus 14-ei, Espanyol ellen 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. augusztus 29-én, a Cádiz ellen idegenben 3–2-re megnyert találkozón szerezte meg.
A válogatottban García 2009-ben tagja volt a spanyol U20-as válogatottnak.
Statisztikák 2023. május 6. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMurcia B2008–09Segunda División B348——348Murcia2008–09Segunda División4100—412009–1031330—3432010–11Segunda División B341241—38132011–12Segunda División2100—212012–1336800—3682013–14432310—4423Összesen15048810015849Middlesbrough2014–15Championship451052—50122015–1619440—234Összesen641492007316Eibar2016–17La Liga24732—2792017–1835820—3782018–1930310—3132019–2027500—2752020–21371210—3812Összesen15335720016037Osasuna2021–22La Liga33531—3662022–2332285—407Összesen657116007613Összesen466112351100501123
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Murcia Segunda División B: 2010–11 Osasuna Spanyol kupa ezüstérmes: 2022–23
Egyéni A spanyol kupa gólkirálya: 2022–23 (5 góllal)
Jegyzetek
Források
Kike García BDF
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Real Murcia labdarúgói Kategória:A Middlesbrough labdarúgói Kategória:Az SD Eibar labdarúgói Kategória:A CA Osasuna labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek