Umar Sadiq (Kaduna, 1997. február 2. –) nigériai válogatott labdarúgó, a spanyol Valencia csatárja kölcsönben a Real Sociedad csapatától.
Pályafutása Klubcsapatokban Sadiq a nigériai Kaduna városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Kusa Boys, Future of Africa és Abuja College csapatában kezdte, majd 2013-ban az olasz Spezia akadémiájánál folytatta.
2015-ben mutatkozott be a Spezia felnőtt csapatában. A 2015–16-os szezonban az első osztályú Románál szerepelt kölcsönben, majd a szezon végén a klubhoz szerződött. 2016 és 2020 között az olasz Bologna, Torino és Perugia, a holland NAC Breda, a skót Rangers, illetve a szerb Partizan csapatait erősítette szintén kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2020-ban a szerb klubhoz igazolt.
2020. október 5-én ötéves szerződést kötött a spanyol másodosztályban érdekelt Almería együttesével. Először a 2020. október 10-ei, Logroñés ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés félidejében, Francisco Villalba cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2020. október 21-én, a Cartagena ellen 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. A 2021–22-es idényben feljutottak az első osztályba.
2022. szeptember 1-jén a Real Sociedadhoz igazolt. 2025. január 4-én vásárlási opcióval kölcsönbe került a Valencia csapatához.OFFICIAL STATEMENT | SADIQ UMAR
A válogatottban Sadiq 2016-ban tagja volt a Nigériai Olimpiai Csapatnak, amellyel megszerezte a bronzérmet is.
2022-ben debütált a nigériai válogatottban. Először a 2022. január 11-ei, Egyiptom ellen 1–0-ra megnyert mérkőzés 72. percében, Taiwo Awoniyit váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2022. január 19-én, Bissau-Guinea ellen 2–0-s győzelemmel zárult Afrikai Nemzetek Kupája-mérkőzésen szerezte meg.
Statisztikák 2022. szeptember 11. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólRoma(kölcsönben)2015–16Serie A6200—62Bologna(kölcsönben)2016–177000—70Torino(kölcsönben)2017–183000—30NAC Breda(kölcsönben)2017–18Eredivisie12500—125Rangers(kölcsönben)2018–19Scottish Premiership10201040Perugia(kölcsönben)2018–19Serie B18300—183Partizan(kölcsönben)2019–20Super Liga2412301253917Partizan2020–211060030136Összesen3418301555223Almería2020–21Segunda División402032—43222021–22361821—38192022–23La Liga3200—32Összesen794053008443Real Sociedad2022–23La Liga21001031Összesen1626910317518977
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGólNigéria202271202330202420202570Összesen121
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2022. január 19. Roumdé Adjia Stadion, Garoua, Kamerun 1–0 2–0 2021-es Afrikai Nemzetek Kupája
Sikerei, díjai Partizan Super Liga Ezüstérmes (1): 2019–20 Szerb Kupa Döntős (1): 2019–20
Almería Segunda División Feljutó (1): 2021–22
Nigériai Olimpiai Csapat Nyári Olimpiai Játékok – Labdarúgás Bronzérmes: 2016
Jegyzetek
Fordítás
További információk Transfermarkt
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Nigériai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Spezia Calcio labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Bologna labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A NAC Breda labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:A Perugia labdarúgói Kategória:Az FK Partizan labdarúgói Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:A Real Sociedad labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Nigériai olimpiai bronzérmesek Kategória:Élő személyek