Anton Viktorovics Krivocjuk (Kijev, 1998. augusztus 20. –) ukrán születésű azeri válogatott labdarúgó, a dél-koreai Daejeon Hana Citizen hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Krivocjuk az ukrán fővárosban, Kijevben született. Az ifjúsági pályafutását a Zirka Kyiv, a Mariupol és az SC Chaika-2 PB csapatában kezdte, majd 2016-ban az azeri Neftçi Baku akadémiájánál folytatta.

2017-ben mutatkozott be a Neftçi Baku felnőtt csapatában. 2021. július 1-jén a lengyel első osztályban szereplő Wisła Płock szerződtette. Először a 2021. július 24-ei, Legia Warszawa ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. augusztus 14-én, a Piast Gliwice ellen 4–3-as vereséggel zárult találkozón szerezte meg. 2023. február 21-én a dél-koreai Daejeon Hana Citizenhez írt alá.

A válogatottban Krivocjuk az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Azerbajdzsánt.

2019-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2019. március 25-ei, Litvánia ellen 0–0-s döntetlennel zárult barátságos mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2023. június 17-én, Észtország ellen 1–1-es döntetlennel végződő EB-selejtezőn szerezte meg.

Statisztika Klubcsapatokban 2023. július 22. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólWisła Płock2021–22Ekstraklasa16210—1722022–239120—111Összesen2533000283Daejeon Hana Citizen2023K League 121100—211Összesen4643000494

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2019702020602021110202230202391202440202550Összesen451

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2023. június 17. Dalga Arena, Baku, Azerbajdzsán 1–1 1–1 2024-es EB-selejtező

Jegyzetek

Források Profilja a 90minut.pl oldalán

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Ukrán labdarúgók Kategória:Azeri labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Wisła Płock labdarúgói Kategória:A Neftçi PFK labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek