Albert Nicholas amerikai dzsesszklarinétos.
Pályafutása
Lorenzo Tio Jr.-tól tanult klerinétozni New Orleansban. Tinédzser korában már játszott Buddy Petittel, King Oliverrel és Manuel Perezzel. A haditengerészetnél eltöltött három év után (1925-1927) Chicagóban King Oliver együttesében volt, akinek Oliver Dixie Syncopatorsjával készített lemezfelvételeket.
Utána egy évet a Távol-Keleten és Egyiptomban töltött, majd 1928-ban New Yorkba ment, és öt évet Luis Russell társa volt. Nicholas az 1920-as években több felállításban is tökéletesen szólt Russell, Red Allen, J. C. Higginbottham és Charlie Holmes mellett.
Néhány évvel később Louis Armstrong egyik zenekarával is játszott. 1929-ben, majd 1939-ben Jelly Roll Mortonnal is készített lemezeket. Az 1940-es években a New Orleans-i reneszánsz hatására Art Hodesszal, Bunk Johnsonnal és Kid Oryval tudott dolgozni; 1948-ban pedig rendszeresen játszott Ralph Sutton triójával.
1953-ban Nicholas követte Sidney Bechet példáját, és Franciaországba költözött. 1960-ban visszatért az Egyesült Államokba, és utolsó 20 évében már ottmaradt.
Diszkográfia
Albert Nicholas & Mezz Mezzrow (1956) The Scobey Story Vol. 1 (1959) Albert Nicholas with Art Hodes' All-Star Stompers (1964) Albert's Blues (1966) Barney Bigard/Albert Nicholas (1969) A Tribute to Jelly Roll Morton (Storyville, 1972) Albert Nicholas and The Traditional Jazz Studio (Supraphon, 1972) Albert Nicholas with Alan Elsdon's Band Vol. 1 (1995) Albert Nicholas with Alan Elsdon's Band Vol. 2 (1996) Story 1926-1947 (1998) New Orleans Clarinet (2006) Albert Nicholas & Herb Hall (2015)
Jegyzetek
Források
https://www.allmusic.com/artist/albert-nicholas-mn0000616557/biography https://www.nytimes.com/1973/09/04/archives/albert-nicholas-jazz-clarinetist-new-orleans-stylist-diesplayed.html https://www.discogs.com/artist/307231-Albert-Nicholas https://www.wikizero.net/wiki/en/Albert_Nicholas
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Klarinétosok