Damian Kądzior (Białystok, 1992. június 16. –) lengyel válogatott labdarúgó, a Piast Gliwice középpályása.

Pályafutása Klubcsapatokban Kądzior a lengyelországi Białystok városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Jagiellonia Białystok akadémiájánál kezdte.

2012-ben mutatkozott be a Jagiellonia Białystok első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2013 és 2016 között a Motor Lublin, a Dolcan Ząbki és a Wigry Suwałki csapatában szerepelt kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2016-ban a másodosztályú Wigry Suwałkihoz csatlakozott. 2017-ben a Górnik Zabrze, míg 2018-ban a horvát Dinamo Zagreb szerződtette. Először a 2018. augusztus 3-ai, Istra 1961 ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés 64. percében, Izet Hajrović cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2018. szeptember 23-án, az Inter-Zaprešić ellen 5–3-as győzelemmel zárult találkozón szerezte meg. 2020-ban a spanyol első osztályban érdekelt Eibarhoz igazolt. 2020. szeptember 12-én, a Celta Vigo ellen 0–0-s döntetlennel zárult bajnokin debütált. A 2020–21-es szezon második felében a török Alanyaspor csapatát erősítette kölcsönben.

2021. július 15-én négyéves szerződést kötött a lengyel Piast Gliwice együttesével. Először a 2021. július 25-ei, Raków Częstochowa ellen 3–2-re elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. szeptember 27-én, a Cracovia ellen 4–2-es vereséggel zárult találkozón szerezte meg.

A válogatottban Kądzior 2018-ban debütált a lengyel válogatottban. Először a 2018. szeptember 11-ei, Írország ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés félidejében, Rafał Kurzawat váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2019. június 10-én, Izrael ellen 4–0-ra megnyert EB-selejtezőn szerezte meg.

Statisztikák 2023. március 3. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólJagiellonia Białystok2012–13Ekstraklasa2010—302014–151010—20Összesen30200050Motor Lublin(kölcsönben)2012–13II Liga14100—1412013–1432720—347Összesen4682000488Dolcan Ząbki(kölcsönben)2014–15I Liga14200—1422015–1617511—186Összesen3171100328Wigry Suwałki(kölcsönben)2015–16I Liga14400—144Wigry Suwałki2016–17331442—3716Összesen471842005120Górnik Zabrze2017–18Ekstraklasa37962—4311Dinamo Zagreb2018–191. HNL28632803982019–20301043403813Összesen5816751207721Eibar2020–21La Liga6020—80Alanyaspor(kölcsönben)2020–21Süper Lig17010—180Piast Gliwice2021–22Ekstraklasa33631—3672022–2319330—223Összesen52961005810Összesen29767311112034078

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201830201911202020Összesen61

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2019. június 10. Nemzeti Stadion, Varsó, Lengyelország 4–0 4–0 2020-as EB-selejtező

Sikerei, díjai Dinamo Zagreb 1. HNL Bajnok (2): 2018–19, 2019–20

Horvát Kupa Döntős (1): 2018–19

Horvát Szuperkupa Győztes (1): 2019

Jegyzetek

Források Profilja a 90minut.pl oldalán

További információk Transfermarkt

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Jagiellonia Białystok labdarúgói Kategória:A Górnik Zabrze labdarúgói Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:Az SD Eibar labdarúgói Kategória:Az Alanyaspor labdarúgói Kategória:A Piast Gliwice labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek