James Ramsay MacDonald FRS, születési névvariánsa James McDonald Ramsay brit politikus, az Egyesült Királyság miniszterelnöke két ízben (1924. január 22. és 1924. november 4., valamint 1929. június 5. és 1935. június 7. között). Ő volt az első munkáspárti miniszterelnöke a Egyesült Királyságnak; első kormánya idején, valamint 1929 és 1931 között pártja kisebbségi kormányzással vezette az országot, 1931 és 1935 között pedig az ún. Nemzeti Kormány élén, melyet a Konzervatív Párt dominált – emiatt később ki is zárták a Munkáspártból.

Életpályája Eredeti foglalkozása újságíró volt. Előbb a Független Munkáspárthoz csatlakozott, majd 1900-ban Keir Hardie és Arthur Henderson mellett az egyik alapítója volt a Munkáspártnak.angolul Labour Party 1912-ig titkára, majd vezére volt a Munkáspártnak. 1906-ban bejutott a parlamentbe. 1914-ben a háború ellen foglalt állást.

1924-ben az első munkáspárti kormány miniszterelnöke volt, amelyben az övé volt a külügyminiszteri tárca is. Ebben az időszakban jelentős szerepet játszott a Népszövetségben. A második kisebbségi kormánya (1929–1931) idejére esett a Nagy gazdasági világválság, ekkor alakította meg a Nemzeti Kormányt, amely élén megnyirbálta a kiadásokat az aranystandard fenntartása érdekében. 1930-ban szembefordult régi pártjával és a Nemzeti Munkáspárt élén a nemzeti együttműködés kormányának miniszterelnöke, később annak egyik minisztere lett. Romló egészségi állapota miatt 1935-ben lemondott a miniszterelnöki pozíciójáról. Utódja Stanley Baldwin lett, míg MacDonald az államtanács elnöke lett. Bár az 1935-ös választáson megbukott, 1936-ban ismét bejutott a parlamentbe. 1937-ben pedig visszavonult a politikai élettől és még ugyanabban az évben elhunyt.

Családja Felesége, Margaret Ethel megírta MacDonald életrajzát. Fia, Malcolm MacDonald, aki 1901-ben született, 1929-ben képviselő lett; főleg gyarmatügyekkel foglalkozott, 1935-ben gyarmatügyi, 1936-ban domíniumügyi miniszter lett.

Jegyzetek

Források Uj Idők Lexikona 17-18. Lazacfélék - Nád (Budapest, 1940) 486. old. További információk

Kategória:Az Egyesült Királyság miniszterelnökei Kategória:Az Egyesült Királyság külügyminiszterei Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:A Royal Society tagjai Kategória:Az Egyesült Királyság parlamentjének tagjai Kategória:A Munkáspárt (Egyesült Királyság) tagjai Kategória:Brit újságírók