Dombrovszky Linda (Debrecen, 1980. január 26. –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Legismertebb alkotása a Pilátus című tévéfilm, amely több hazai és nemzetközi díjat nyert, köztük a Milánói Filmdíjat.

Tanulmányai Gimnáziumi tanulmányait 1994 és 1998 között a budapesti Városmajori Gimnáziumban végezte, ahol média- és mozgóképkultúra tantárgyból is érettségizett. Ezt követően a Szellemkép Szabadiskolában egyéves filmes képzésen vett részt. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem német és kommunikáció szakos hallgatója volt, ahol filmes specializációt is választott. Egyetemi évei alatt 2004-ben egy szemesztert a németországi mainzi Johannes Gutenberg Egyetemen töltött, ahol német irodalmat hallgatott. Tanulmányait 2004-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta adásrendező szakon, majd 2007-től a film- és televíziórendező mesterképzésen szerzett diplomát. 2009 és 2013 között a római Centro Sperimentale di Cinematografia filmrendező szakos hallgatója volt, ahol nemzetközi környezetben sajátíthatta el a szakma technikai és dramaturgiai alapjait. Itt, a Római Fiilmakadémián 2013-ban diplomázott film-és televízió rendező szakon. 2019-től a Metropolitan Egyetem oktatója.

Életpályája Pályája során egyaránt készített dokumentumfilmeket, rövidfilmeket, tévéfilmeket és fikciós sorozatokat. Első elismerést kiváltó munkái között szerepelt A kockaember (2017) és az Újjászületés (2019) című rövidfilm. 2019-ben a Don Juan kopaszodik című Herczeg Ferenc-adaptációval debütált a televízióban. Legnagyobb szakmai visszhangot kiváltó munkája a 2020-ban bemutatott Pilátus című tévéfilm volt, mely Szabó Magda azonos című regényének feldolgozása. A film elnyerte a Magyar Mozgókép Díjat, valamint több nemzetközi díjat is, köztük a Milánói Filmdíjat a legjobb rendezés, legjobb női főszereplő, legjobb vágás és legjobb operatőr kategóriákban.

2023-ban rendezte meg Petőfi Sándor művének adaptációját A helység kalapácsa címmel, 2024-ben pedig S.E.R.E.G. címmel televíziós sorozatot készített.

Művészetét gyakran jellemzi a dokumentarista és a játékfilmes formanyelv ötvözése, animációs elemekkel kiegészítve. Filmjeiben különös figyelmet fordít az időskor érzékeny ábrázolására, mint ahogy az a Volt egyszer két balerina és a Hetvenes című alkotásaiban is megfigyelhető.

Filmrendezőként, producerként és forgatókönyvíróként egyaránt aktív, 18 projektben vett részt producerként, és több forgatókönyv társszerzője.

Keresett interjúalanya a magyarországi filmes portáloknak ezek közé tartozik a Film.hu, a Fidelio és az Ars Sacra.

Oktatói pályafutása és zsűritagságai 2018 óta oktatóként is aktív, a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanít rendezést és képi alkotást. 2021-től meghatározó szereplője az intézmény filmképzésének. Emellett rendszeresen zsűrizik hazai és nemzetközi filmfesztiválokon, köztük az Oberhauseni Rövidfilmfesztiválon, a Faludi Filmszemlén, a Cinemira Gyerekfilmfesztiválon és az Ars Sacra Fesztiválon.

Díjai, kitüntetései Rendezői tevékenysége elismeréseként több díjban is részesült. A Pilátus című filmért megkapta a Magyar Mozgókép Díjat 2021-ben, valamint elnyerte az Arany Medál díjat is 2020-ban. A Milánói Filmdíjon a legjobb rendezés mellett a film számos további kategóriában is győzött.

Film- és televíziórendezői munkássága

Keser-édes (2005) Magánynomozók (2014) Zsaruk (2014-2015) Oltári csajok (2017) Tóth János (2018-2019) Don Juan kopaszodik (2019) Pilátus (2020) Mintaapák (2020-2021) A helység kalapácsa (2023) S.E.R.E.G. (2024)

Forgatókönyvíróként

2019 - Rebirth 2019 - Újjászületés 2013 - Harmadnapon 2010 - Nulladik találkozás 2008 - Csavargó 2007 - Az elsőszülött 2006 - Határvidék 2005 - Keser-édes

Díjai

Arany Medál díj | Az év rendezője (2020)

Jegyzetek

További információk

Hivatalos oldala

Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Arany Medál díjasok Kategória:A Városmajori Gimnázium diákjai Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek