Az Aebsence magyar progresszív metal zenekar.

Története 1995-ben Gödöllőn alakultak. A csapatot Perneczky András (gitár), Liwa László (basszusgitár) és Máthé Attila (dob) alapította. A kezdetben instrumentális rockzenét játszó hármashoz 1997 nyarán csatlakozott Budai Péter énekes. Ez a formáció 1999-ben rögzítette első demófelvételét Old címmel. Már itt körvonalazódott az Aebsence egyedi stílusa, melyben a többnyire angol nyelvű szövegekbe magyar, népies ihletésű dallamokat és szövegbetéteket kevertek. A következő évben megnyerték a Keleti-Ász országos rock tehetségkutatót és szerepeltek egy válogatásalbumon.

2002 decemberében Unusual címmel jelent meg első önálló albumuk, mely kedvező kritikai visszhangot kapott. A Metal Hammer (Hungarica) magazin év végi szerkesztői pontozásán a legjobb hazai produkciónak választották. A csapat vendégként részt vett a Dying Wish, majd a Mood zenekarok országos miniturnéján. Máthé Attila dobos 2004-ben elhagyta a zenekart. Helyére kisegítőként Moldoványi János (ex-Dying Wish, ex-Fürgerókalábak) került, majd Polgár Balázs személyében találták meg állandó dobosukat, akivel hosszas kihagyás után 2011-ben rögzítették második, '...Is Dead' című albumukat. A lemez 2012-ben jelent meg, és elődjéhez hasonlóan magánkiadásban került terjesztésre.

2014-ben baleset következtében elhunyt Polgár Balázs dobos. Utódja Karner Gábor lett. Harmadik lemezük 2017-ben készült el. Az itt hallható összes dalban – szakítva korábbi angol-magyar szövegekkel – már kizárólag magyar nyelvű szövegek szerepelnek. 2019-ben az egyik alapító tag, Liwa László basszusgitáros kivált a zenekarból. Helyére Nedoluha György (ex-Superbutt, ex-Clue) érkezett.

2022-ben rögzítették negyedik lemezüket (Sűrű), mely az év végén napvilágot is látott. 2023 májusában az énekes Budai Péter bejelentette, hogy több mint 25 év után elhagyja a zenekart. Utódját keresik.

Diszkográfia Old (demo, 1999) Unusual (album, 2002) ...Is Dead (album, 2012) 3. (album, 2017) Sűrű (album, 2022)

Tagok Budai Péter – ének Perneczky András – gitár Nedoluha György – basszusgitár Karner Gábor – dobok

Források Aebsence: „Ez a zene valóban nem divat” – interjú (Shock! Magazin, 1999) Aebsence-interjú (Rockinform Magazin, 1999/12. szám) Aebsence: Old demokritika (Shock! Magazin, 2001) Aebsence-interjú (Metal Hammer H., 2001. No.139) Aebsence: Unusual lemezkritika (Shock! Magazin, 2002) Aebsence: Unusual lemezkritika (Metal Hammer H., 2002. No.148) Aebsence-interjú (Metal Hammer H., 2002. No.149) Aebsence: Unusual lemezkritika (Rockinform Magazin, 2003/11. szám) Aebsence-interjú (Fémforgács, 2012) Aebsence: ...Is Dead lemezkritika (Fémforgács, 2012) Aebsence: ...Is Dead lemezkritika (Shock! Magazin, 2013) Aebsence: ...Is Dead lemezkritika (Hammerworld magazin, 2012. No.250) HangSúly Zenei Díj – jelöltek, 2012 "Ez az igazi folkmetal" (Lángoló, 2017) Aebsence: 3 lemezkritika (Hammerworld magazin, 2017. No.299) HangSúly Zenei Díj – jelöltek, 2017 Aebsence: „Nem kell rágörcsölni”- interjú (Shock! Magazin, 2018) Aebsence: 3 lemezkritika (Shock! Magazin, 2018) Aebsence: Sűrű – album infolap (Heavy Hungary, 2022) Aebsence: Sűrű – lemezkritika (Rockbook.hu, 2022) Absence: Budai Péter-interjú (Recorder, 2022) Aebsence-interjú (Hammerworld magazin, 2022. No.348) Aebsence: Sűrű lemezkritika (Hammerworld magazin, 2022. No.348) Aebsence: Sűrű – lemezkritika (Recorder, 2023) Aebsence lemezbemutató – koncertbeszámoló (Fémforgács, 2023) Aebsence: Kilépett Budai Péter énekes (Heavy Hungary, 2003)

Kategória:1995-ben alakult együttesek Kategória:Magyar metalegyüttesek