Enzo Crivelli (Rouen, 1995. február 6. –) francia korosztályos válogatott labdarúgó, a svájci Servette csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Crivelli a franciaországi Rouen városában született. Az ifjúsági pályafutását az ASPTT Albi, az AS de la Fontaine Albi és a Cannes csapatában kezdte, majd 2012-ben a Bordeaux akadémiájánál folytatta.

2014-ben mutatkozott be a Bordeaux első osztályban szereplő felnőtt keretében. A 2016–17-es idényben a Bastiánál játszott kölcsönben, ahol 24 mérkőzésen 10 gólt ért el. 2017-ben az Angers szerződtette. 2018 januárja és júniusa között a Caen csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2018-ban a Caenhez igazolt. 2019-ben a török İstanbul Başakşehirhez csatlakozott. A 2021–22-es szezonban az Antalyaspornál és a Saint-Étienne-nél szerepelt szintén kölcsönben. 2022. augusztus 30-án hároméves szerződést kötött a svájci első osztályban érdekelt Servette együttesével. 2022. szeptember 4-én, a Luzern ellen idegenben 2–0-ra megnyert mérkőzés 70. percében, Ronny Rodelin cseréjeként lépett pályára, majd 20 perccel később meg is szerezte első gólját a klub színeiben.

A válogatottban Crivelli az U20-as és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Franciaországot.

2015-ben debütált az U21-es válogatottban. Először a 2015. október 10-ei, Skócia ellen 2–1-re megnyert mérkőzés 90+4. percében, Sébastien Hallert váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2015. november 12-én, Észak-Írország ellen 1–0-s győzelemmel zárult U21-es EB-selejtezőn szerezte meg.

Statisztikák 2024. szeptember 1. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és ligakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólBordeaux2013–14Ligue 12010—302014–1511110—1212015–162934281416Bastia(kölcsönben)2016–17241000—2410Angers2017–1815120—171Caen(kölcsönben)2017–1811230—142Caen2018–1933620—356İstanbul Başakşehir2019–20Süper Lig30113011344142020–2136240404422022–2310003040Antalyaspor(kölcsönben)2021–2212020—140Saint-Étienne(kölcsönben)2021–22Ligue 16000—60Servette2022–23Swiss Super League19433—2272023–242884211143112024–25620041103Összesen2635029741633363

Sikerei, díjai İstanbul Başakşehir Süper Lig Bajnok (1): 2019–20

Süper Cup Döntős (1): 2020–21

Antalyaspor Süper Cup Döntős (1): 2021–22

Servette Svájci Kupa Győztes (1): 2023–24

Jegyzetek

További információk

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Bordeaux labdarúgói Kategória:A Bastia labdarúgói Kategória:Az SCO Angers labdarúgói Kategória:Az SM Caen labdarúgói Kategória:Az İstanbul BB labdarúgói Kategória:Az Antalyaspor labdarúgói Kategória:A Saint-Étienne labdarúgói Kategória:A Servette labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Élő személyek